A nyarat mindenki várja: jönnek a bulik, a nyaralások, a lenge ruhák, a koncertek, a szabadtéri sportok, utazunk, szabadságra megyünk, vagy otthon élvezzük a meleget. A nap melegen süt, a felhők elbújnak szégyenükben, gyümölcsök-zöldségek érnek, szinte tobzódunk a friss finomságokban, a lehetőségekben.
Nem véletlen hát, hogy legyünk akár városlakók, akár vidékiek, irodisták vagy gazdálkodók, a nyarat tűkön ülve várjuk. Így volt ez 1816-ban is, amikor az emberek csak ültek és vártak és vártak… a nyár meg nem jött.
Hogy miért? 1815. április 5-e és 17-e között minden szempontból meghatározó esemény történt: kitört az indonéz Tambora vulkán. Akkorát robbant, olyan sok láva, hamu lövellt ki belőle, hogy az emberiség egyik legnagyobb vulkánkitöréseként tartják számon. Hangja 1500 kilométerrel távolabb is hallható volt – a terület felett uralkodó brit katonák úgy vélték, ágyúdörgést vagy hajótöröttektől származó segélykiáltó lövéseket hallanak, és riadókészültségbe helyezkedtek. A robbanássorozat megölt hatvanezer embert, de itt nem állt meg: extrém hatása hosszú ideig érezhető volt, és az 1816-os nyarat úgy, ahogy volt, eltörölte a föld színéről.
Se napsütés, se élelem
A vulkán robbanásait követően 30 kilométernyi magasságig emelkedett a hamu és a kén-dioxid a légkörben, beterítve mindent: a közeli szigeteket másfél méter magasan fedte be. A kitörések hatására szökőárak, forgószelek keletkeztek, sőt a mindent beborító kénes hamu egyenesen mini klímaváltozást okozott. A napsütést erősen megszűrte a levegőben szálló por és a kén-dioxidból kialakuló kénsav, így melegítő ereje nagyban elmaradt a szokásostól. Miután a halálos elegy az áramlatok miatt két hét alatt megkerülte a földet, évekig a légkörben maradt, a nyár is elmaradt az Egyesült Államoktól kezdve Írországig. Az idő vészesen lehűlt, a korábban elültetett haszonnövények elpusztultak, újra vetni pedig lehetetlen volt. A halak, a madarak, az emlősök is tömegesen pusztultak el, az ivóvíz savassá vált. Ez hamar betegségekhez és éhínséghez vezetett nemcsak a katasztrófa által leginkább sújtott Indonéziában, de a világ számos más pontján is. Kínában és Tibetben tönkrementek a fák, a rizsföldek, elhullottak még a bivalyok is. Kína arra kényszerült, hogy mákot vessen, és ópiumeladásból szerezzen jövedelmet, amitől fellendült a drogkereskedelem.
Szánkóztak és éheztek a nyár közepén
A vulkánkitörés következménye 1816-ban mutatkozott meg a legerősebben, amikor minden évszakban sötétebb és hidegebb volt a megszokottnál. New Englandben például júliusban többször havazott, mintha tél lenne, augusztusban is többször fagyott. Massachusetts, New Hampshire, Vermont és New York államok magasabb részein minden növény elfagyott, és 35 fokos hőmérsékleti kilengések jelentkeztek. Európában az 1816-os nyáron a szokásosnál több eső esett, Írországban például két hónapon át egyfolytában zuhogott. Vége volt a krumplinak, a kukoricának és a gabonáknak is. Szinte egész Európa élelmiszerhiánytól szenvedett, zavargások törtek ki az Egyesült Királyságban, Franciaországban. Svájcban az éhínség miatt a kormány nemzeti vészhelyzetet hirdetett. A hatalmas viharok és esőzések miatt több folyó is megáradt, tovább pusztítva a mezőgazdaságot.
A legyengült lakosságot járványok – főleg kolera, ami a kitörés után indult „hódító útjára” – tizedelték, fosztogatók próbáltak élelemhez jutni. Írországban három éven át dúlt a tífusz és a kolera, megközelítőleg százezer ember halálát okozva. Az 1816-os halálozási arány kétszer olyan magas volt, mint az azt megelőző években.
Mit éreztek ebből a magyarok?
A szokatlan időjárás hazánkat sem kímélte. Már 1815-ben hidegebb volt a nyár a szokásosnál, a tél pedig rendkívüli csapadékot, ezzel együtt árvizeket és belvizeket hozott. Az emberek éhezni kezdtek, a leggyengébbeket a járványok vitték el. 1816 telén a vulkáni por miatt barna hó esett hazánkban, míg az olaszoknál vörös.
A sötétség és a hideg művészeti hatásai
A sötét, hideg és nedves időjárásnak pozitív hatásai is jelentkeztek: 1816-ban Mary Wollstonecraft Godwin a híres Byron (akinek abban az évben írt Sötétség című verséből hamar ráérzünk, milyen hangulat uralkodott akkoriban) és Percy Shelley társaságában nyaralt – volna – a Genfi-tónál. A rossz idő miatt azzal ütötték el az időt, hogy ijesztő történeteket írtak – így született meg az írónő tollából Frankenstein története. Byron orvos barátja, Polidori ugyanezen a házi versenyen mutatta be A vámpír című történetét, ami nagyban hozzájárult a későbbi időszakok romantikus vámpírtörténeteinek megszületéséhez. A légkörben kószáló vulkáni por látványos égi jelenségeket és új színeket hozott, amelyeket J. M. W. Turner brit festő örökített meg „Chichester Canal” és „The Lake, Petworth: Sunset, Fighting Bucks” című festményein.
Két különös következmény és egy baljós jövendölés
A vulkánkitörés legkülönösebb következménye a mormon vallás (2018 óta az egyház vezetője, Russell Nelson kérésére nevük Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza) megszületése volt. Az alapítónak tartott Joseph Smith családja egy volt azon ezrek közül, akik 1816-ban a lehetetlen időjárás és működésképtelen mezőgazdaság miatt örökre elhagyták Vermontot. New Yorkban telepedtek le, ahol a tinédzser Josephet olyan élmények érték, melyek Mormon könyvének megalkotására, lefordítására sarkallták.
Németországban eközben azzal a problémával szembesültek, hogy a zab csökkenő mennyisége miatt a lovak jóval kevesebbet bírnak, és nehezebb embereket szállítani. Hogy ennek ellenére el tudjanak jutni nagyobb távolságokra is, Karl Dreis feltaláló kidolgozta az első bicikli ősének, a futógépnek tervét.
A vulkánkitörés után néhány évvel végül minden visszatért a normális kerékvágásba. A Tambora azóta nyugodt, de nem tudhatjuk, készül-e a föld mélyén egy újabb katasztrófa. Nicholas P. Klingaman, a The Year Without Summer című könyv társszerzője úgy nyilatkozott, hogy fogalmunk sincs, mikor tör ki legközelebb egy nagyobb vulkán, és milyen erővel, de az biztos, hogy sokkal pusztítóbb hatása lehet a hétmilliárdnyira duzzadt lakosságra, mint 1816-ban a Tambora kitörése volt.
