6 hazai program, ami biztosan szerepel a bakancslistánkon

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Most sem késő megfogalmazni az újévi elhatározásaidat. Például, hogy elkezded felfedezni a hazai tájakat. Ehhez hat szuper programot is ajánlunk.

Nem csak szilveszter éjjelén lehet megfogalmazni az újévi fogadalmakat – legalábbis én ebben hiszek. Januárban szinte minden nap újabb és újabb elhatározások fogalmazódtak meg bennem arról, hogy miben szeretnék változtatni, vagy hogy mit szeretnék véghezvinni idén. Szép számmal szerepel több hazai hely felkeresése is ezen az egyre gyarapodó listán. Megosztok veled ezek közül néhányat, és olyan programokat is ajánlok, amik életem legjobb élményei közé tartoznak.

Pattanj biciklire, és kerüld meg a Balatont

Veszprémi lány létemre sokáig halogattam a felénk elkerülhetetlenné vált Balaton-kerülést. Ahogyan az őskorban az első vadászat fontos szerepet játszott a gyerekek férfivá válásában, mifelénk a tó körbetekerésével válik az ember a Balaton partjainak ismerőjévé, ennek a tudásnak a birtokában pedig kiérdemelni, hogy a sok strandon töltött nyár után valóban balatoninak vallhassa magát.

Persze akár az Alföldről is érkezhetsz, hogy megtapasztalhasd ennek a rítusnak minden szépségét és fájdalmát. Nincs is annál jobb érzés, mint mikor egy tikkasztó nyári nap végén a habok közé veted magad, és a vízből nézed, ahogyan felkelnek a csillagok és kigyúlnak az északi part fényei. Persze ahhoz, hogy minden porcikáddal átérezd ezt a katarzist, könnyen lehet, hogy előtte le kell tekerned több mint harminc kilométert a tűző napon Balatonfüredtől Badacsonytomajig.

Kerüld meg biciklivel a Balatont
Fotó: Shutterstock

Ha szeretnéd a körülményekhez képest kényelmesen megtenni a 220 kilométert, érdemes képességeidhez mérten akár három-négy napot rászánni. A hangulathoz hozzátartozik a kempingéletforma is, nem ér hotelben megszállni, Balatont kerülni igazán csak sátorral lehet. A kör végén biztosan máshogy tekintesz majd a világra, legyen szó a szúnyogriasztó értékéről vagy az önbizalmadról.

Csónakázz különleges helyeken

Legutóbb hét-nyolc éves koromban ültem csónakban, igaz, nem azért, hogy a tavon ringatózzak. Gyerekkoromban egy hetet minden nyáron a Balaton partján, Alsóörsön a nagyszüleimmel töltöttem. Reggelente általában egy nádas sűrűjében lógattuk a pecabotokat a vízbe. A csónakázás az én fejemben hosszadalmas, néma és halszagú tevékenységként kódolódott – ráadásul azt is megtapasztaltam, hogy evezni nem olyan könnyű mutatvány –, ezért lehet, hogy értetlenül nézem azokat a filmeket, amikben a férfiak az első randit egy csónakázótóra szervezik szívük választottjának. Pedig felnőtt fejjel más sokkal jobban értékelem a természet közelségét és a nyugalmat, amit egy ilyen program adhat.

Az élményért akár a fővárost sem kell elhagynod, ugyanis tavasszal a Városligeti Műjégpálya ismét visszaváltozik csónakázótóvá, ahol nemcsak klasszikus csónakot bérelhetsz (1500 forintért fél órára), hanem kenut, relax kenut és úszó szigetet, sőt vízibiciklit is.

Csónakázz a tapolcai tavasbarlangban Fotó: Shutterstock

Ha pedig egy kis izgalomra vágysz, ülj csónakba a tapolcai tavasbarlangban, ahol föld alatti rendszerben evezhetsz a kristálytiszta vízen, néhol olyan szűk járatokban, hogy le kell húznod a fejed.

Barlangássz, ahogyan a profik

Számtalan módja van annak, hogy kiélvezd a hazai barlangok nyújtotta lehetőségeket. Tapolcán csónakázhatsz, Miskolcon fürdőzhetsz, Aggteleken pedig sztalaktitok (függőcseppkő) és sztalagmitok (állócseppkő) között tehetsz egy sétát, de ha igazán extrém barlangtúrára vágysz, látogass el a balatonedericsi Csodabogyós-barlangba.

A program egy mesebeli próbatétel-sorozatnak is beillik, ugyanis ahhoz, hogy beléphess a járatokba, előbb meg kell tenned egy negyvenperces sétát, hiszen a helyszín csak gyalogosan közelíthető meg. Miután belépsz, felejts el mindent, amit a barlangtúráról tudtál, itt nem didergős sétáról lesz szó a kiépített ösvényen. A járatokban néhol akár négykézláb lehet csak előre haladni, de ne izgulj, szakképzett túravezető segít majd abban, hogy minden rendben legyen, ráadásul az indulás előtt minden szükséges felszerelést megkapsz a fejlámpától a barlangászoverálig.

Ismerj meg egy új vallást

Mindig is érdekeltek a világ különböző vallásai, az eltérő és hasonló hitvilágok, az Istenről alkotott képük. Az én bakancslistámon idén mindenképpen szerepel a Krisna-völgyi búcsú, amit július 19. és 21. között tartanak meg. A Krisna-tudat a hinduizmus egyik modernizált változata, amit 1966-ban alapított meg egy Amerikában élő, indiai származású gyógyszerész. A Krisna-tudatúak több istenben hisznek, főistenük Krisna. Mivel úgy tartják, hogy minden élőlényben egy kezdetektől létező lélek él, vagyis hisznek a lélekvándorlásban, ezért nem esznek húst, fontos számukra az erőszakmentesség.

Ismerd meg a Krisna-völgy életét Fotó: Shutterstock

A Krisna-völgyben a hazai Krisna-tudatúak ökoközösséget alkotnak, önfenntartó életmódot folytatnak: zöldségeket, gyümölcsöket termesztenek a farmon, maguk gondoskodnak az áram- és vízellátásukról is. Iskolájukban a gyerekek a Nemzeti alaptanterv mellett elsajátítják az organikus kertészkedést, kézműveskednek, művészetekkel foglalkoznak.

Ugyan a Krisna-völgy egész évben látogatható, legnépszerűbb eseménye a Krisna-búcsú. A fesztiválon elődásásokon, koncerteken, zenei, tánc-, harcművészeti bemutatókon és gyerekműsorokon vehetsz részt. Bepillanthatsz a Krisna-tudatúak hétköznapjaiba, kipróbálhatod a jógát, de megkóstolhatod a vegetáriánus ételeiket is.

Mártózz meg télen egy meleg vizű tóban

Alapvetően nincs semmi extrém abban, ha nyáron megmártózol egy tó vízében. Na de télen! Idén csobbanj egyet a szabad ég alatt, persze talán inkább ne a Balatonba.

Lazíts a Hévízi-tóban télen
Fotó: Shutterstock

A Hévízi-tó – Európa legnagyobb gyógyhatású meleg vizű tava – télen is tartja a 30 fokos hőmérsékletet, hiszen a kicsapódó gőz nem engedi lehűlni a vizet. Lubickolj akár hóesésben is a tündérrózsák között. Az első fürdőházat egyébként még Festetics György építette a tóra a 18. század második felében, azóta érkeznek ide a gyógyulni és fürdeni vágyok, majd távoznak enyhén kénes illattal. A tóban nem ér le a lábad, ezért ha nem itt szeretnéd fejleszteni az úszótechnikádat, nyugodtan vigyél magaddal valamilyen vízen lebegő tárgyat, amin megpihenhetsz.

Túrázd körbe az országot

Az utóbbi években tetőzött az El Camino, vagyis a Spanyolország északi részét átszelő zarándokút népszerűsége, amihez a túráról szóló rengeteg könyv és film is hozzájárult. Több útvonala is létezik – kevesen tudják, hogy Magyarországon is létezik szakasza –, a legnépszerűbb azonban az a bizonyos francia út, ami 780 kilométer hosszú, a megtétele pedig nagyjából egy hónapot vesz igénybe. Akinek nem kifejezett célja a Szent Jakab-út végén található Santiago de Compostela, hasonló kihívásra itthon is bukkanhat.

Az Országos Kéktúra 1165 kilométer hosszú, 27 szakaszból áll, amelyek körbeölelik Magyarországot, és olyan nagyobb állomásokat érintenek, mint például Írott-kő, Dobogókő, Szarvaskő vagy Hollóháza. A legrövidebb táv 12 kilométer Hűvösvölgy és a Rozália téglagyár között, a leghosszabb pedig 73 kilométer Becske és Mátraverebély között.

Az El Caminóhoz hasonlóan ezt a túrát is legyűrheted egyszerre, egy hónap alatt, de persze nem teheti meg mindenki, hogy harminc napra kivonja magát az életből. Tervezd a kirándulásokat hétvégére, és járd be Magyarországot több szakaszban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?