A Balaton legjobb éttermei egy helyen: gasztrotérképen a magyar tenger!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Balaton már jó ideje sokkal többet tud a béna, lehúzós, csak szezonra kinyitó hekkezőknél és lángosozóknál. A Balatoni Gasztrotérkép 2018 az aktuálisan legjobb balatoni éttermeket listázza, én most közülük négy remek éttermet, egy cukrászdát és egy borbárt mutatok.

Megjelent a Balatoni Gasztrotérkép 2018-as kiadása: idén 64 jó balatoni - és Balaton-közeli - helyet találsz rajta. Idén újdonság, hogy a papíralapú és a pdf verzió mellett mobil app is készült: Androidra itt, iOs-re pedig itt tudod letölteni. A kiadvány célja, hogy bemutassa a tó környékének legjobb vendéglátóhelyeit, amik egyrészt megbízható, jó minőségűek, másrészt garantáltan nem csak a főszezonban tartanak nyitva, hanem például télen is.

Balatoni Gasztrotérkép

De akárcsak tavaly, idén is igaz, hogy attól még, hogy valaki nincs rajta a térképen, még lehet jó hely: van ahová egyszerűen még nem jutottak el a készítők. És az sem titok, hogy a résztvevők idén is hozzájárulási díj formájában együtt dobták össze a kiadvány költségeit, így aki nem szállt be, azt is hiába keresnénk a térképen. A térkép ötletgazdájával, Szauer Judittal, és segítőjével, Budavári Dórával néztem meg néhányat a kiadványban szereplő helyek közül, ha a környéken nyaralsz, mindenképp nézz be hozzájuk, egyik helyen sem csalódtam.

Lavender Terasz

Hol? Balatonvilágos, Dózsa György utca 75.

Mi? Panzió és étterem. A belső tér finoman szólva is eklektikus, a kert viszont nagyon kellemes, az itt lakó papagájokkal és a kis dísztóval. A pultból te magad választhatod ki a húst, ami majd a tányérodra kerül (még magyar wagyu marhájuk is van!), helyben sül a pizza, a kenyér. Én a Lavender ízelítőtálat kóstoltam amin érlelt sonkák, szalámik, zöldségek, nemesvámosi sajtok voltak, mellé fűszeres pizzakenyér érkezett. Mennyei!

Honlap, menü: itt .

Lavender ízelítőtál
Fotó: mimi / Dívány

Blaha Lujza utca  – Kredenc, Morzsa, Kedves

Hol? Balatonfüreden, a parti sétánytól kicsit feljebb, Jókai egykori villájától pár lépésnyire található a mediterrán hangulatú Blaha Lujza utca. Itt, a 7. és 9. szám alatt sorakozik egymás mellett a Morzsa és a Kredenc bisztró, valamint a Kedves cukrászda.

Mi? Nyáron az egész utca egy egybefüggő terasz, amit a három hely együtt üzemeltet. A Kredenc többek között reggelivel, pulled pork szendviccsel, pezsgővel, helyi kézműves sörrel és olykor jazzkoncertekkel vár. A Kedves épületében 1917 óta cukrászda üzemel, békebeli sütijeiket mindenképp próbáld ki! Sacher tortájuk komolyan jobb, mint az eredeti - írom ezt úgy, hogy egyáltalán nem vagyok édesszájú. A Morzsa bisztróban pedig az azonos nevű, saját, védett szendvicsüket és a fish and chipsüket érdemes megkóstolni. Mindhárom helyet a környékbeli alapanyagok használata és a lelkes tulajdonosok jelenléte jellemzi.

Honlap, menü: Morzsa bisztró itt, Kredenc bisztró itt, Kedves cukrászda itt.

Terülj-terülj asztalkám a Blaha utcában

Pláne Badacsony borterasz

Hol? Badacsonytomaj, Park utca 18.

Mi? Egy ikonikus badacsonyi épület újjáéledése borbárként. Télen-nyáron nyitva tart. Cuki hely, főleg szezonon kívül, amikor még nem húzzák fel a tőszomszédságában a vurstlit. A belső tér egészen aprócska, a terasz viszont tágas, dizájnos, hangulatos. Ha mélyebben meg akarod ismerni a borvidék tételeit, mindenképp itt a helyed.

Honlap, borlap: itt.

Napágyak, badacsonyi borok, mi kell még?

Csóka Fészek Étterem és Kávézó

Hol? Balatongyörök, Eötvös Károly utca 153.

Mi? Gyönyörű panorámájú étterem a Szépkilátó szomszédságában, benti és kinti asztalokkal, grillterasszal, legelésző cuki kecskékkel. A kínálatot hagyományos ízek (van az étlapon például tökfőzelék és töltött paprika is) jellemzik, de modern, kifinomult formában tálalják őket. Engem meglepett a hely, ugyanis kívülről egy egyszerű, út menti étteremnek tűnik, de annál sokkal többet ad.

Honlap, menü:  itt.

Pohárdesszert a panorámában
Fotó: mimi / Dívány
Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

mimi
mimi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.