Katalin hercegné miatt csődölt be az Issa divatház

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tervező, Daniella Helayal nem bírta az iramot, kiiratkozott az iparból. Most viszont visszatér egy új márkával.

Érdekes sztorit hozott le a Daily Mail a napokban arról, hogy mennyi köze lehet egy A-listás hírességnek ahhoz, hogyan alakul egy-egy divatmárka sorsa. Ez esetben az Issa tervezője, a brazil származású Daniella Helayal beszélt arról, hogy miután Katalin hercegné 2010 novemberében az ő kék ruhájában jelentette be eljegyzését Vilmos herceggel, megsokszorozódtak a megrendelései, amiknek nagy részét már nem is tudta leszállítani.

Helay például annyira beleroppant a celebnők öltöztetésébe, hogy két évet ki kellett hagynia, nemrég tért vissza új kollekciójával, ami már Dhela néven fut tovább.

“Azért vágtam bele a tervezésbe, hogy a nők gyönyörűnek érezhessék magukat. Ez volt a filozófiám, amikor elindítottam az Issát és ez a filozófiám most is. Sok nőhöz hasonlóan nekem is van mellem és idomaim, de azok a ruhák, amiket a butikokban találtam, általában nem illettek rám igazán. Így olyan ruhákat kezdtem el tervezni, amikben szexinek és magabiztosnak érzik magukat a nők” – mondja Helay, aki 2011-ben egy közeli barátjának, Camilla Al Fayednek, az egyiptomi mágnás, Mohamed Al-Fayed lányának adta el a cége 51 százalékát, mert a hatalmas keresletete nem volt képes tőke nélkül kielégíteni, hitelt viszont nem kapott. Camille Al-Fayed annak a Dodi Al Fayednek a féltestvére, akit Diana párjaként emlegettek.

Galéria ikon

22

Ez az a híres kék Issa ruha, amiben Katalin hercegné és Vilmos herceg 2010-ben bejelentették az eljegyzésüket.
Galéria: Hírességek Issa ruhában
Fotó: Samir Hussein / Getty Images Hungary

“Tisztában vagyok vele, hogy milyen szerencsés voltam az Issával, és próbálok csak a szépre emlékezni. Nagyon sikeres évek voltak ezek és én nagyon keményen dolgoztam ennek a felépítésében. Szépek voltak a ruhák, és a befolyásos vásárlók miatt is nagyon szerencsésnek mondhatom magam“ – mondja a tervező, aki azt is elmesélte, hogy Madonna gardróbja egy időben tele volt az ő ruháival, mert az énekesnő akkora rajongója volt a márkának, hogy mindenkinek az Issáról beszélt.

De volt idő, mikor tényleg mindenki Issát viselt: a márka ruháját választotta például Scarlett Johansson, Jennifer Lopez, Keira Knightley, Katy Perry, Naomi Campbell, Pippa Middleton és Jennifer Hudson is elmúlt években, Katalinnak pedig állítólag minden színben megvan a "híres kék ruha". A siker titka nagyrészt abban rejlett, hogy az Issa elég sok nő számára megfizethető volt, így sokaknak lógott legalább egy, de inkább kettő Issa ruha a szekrényben. Az ikonikus átlapolós selyemruhának akkora sikere volt, hogy 43 országban árulták, a márka fénykorában pedig körülbelül 27 millió fontos bevételük volt – csak ebből.

Galéria ikon

22

Elizabeth Hurley az Estee Lauder 20.évfordulóján ünnepelt rózsaszín Issa ruhában.
Galéria: Hírességek Issa ruhában
Fotó: Astrid Stawiarz / Getty Images Hungary

“Mindig is tervező szerettem volna lenni“ – mondta Helayal, aki a New York-i Fashion Institute of Technologyn tanult, majd tíz évig buyerként dolgozott az Egyesült Államokban. Helay végül a harmincas évei végén döntött úgy, hogy belevág a ruhatervezésbe és 2000 júniusában Londonba költözött.

Három évvel később bemutatta az első kollekcióját a londoni Sketch étteremben. Egyik modellje Jasmine Guinness volt, akinek annyira megtetszett a bemutatott ruha, hogy ezt viselte az Alexander McQueen bemutatót követő bulin is. Ez minden bizonnyal egy meghatározó pillanat volt a márka történetében, annyira, hogy még a ruha is a ‘The Jasmine' nevet kapta.

Az Issa debütálásán olyan nevek vonultak a kifutón, mint Liberty Ross és Jodie Kidd, de Helay volt az első tervező, aki munkát adott Suki Waterhousenak és Lady Mary Charterisnek is. “Szerettem volna, hogy a következő generációhoz tartozó fiatalok viseljék a ruháimat. Ezek voltak az Issa legjobb évei – keményen dolgoztunk és keményen buliztunk“ – nosztalgiázott a tervező. A márka körül legyeskedő celeblányok az eladásokon is meglátszottak, 2004-ben már 5.6 millió fontot kerestek a ruhákkal.

Galéria ikon

22

Ő az Issa tervezője, Daniella Helayel.
Galéria: Hírességek Issa ruhában
Fotó: Dave M. Benett / Getty Images Hungary

“A ruhák színesek voltak és könnyű volt őket viselni. Az eladások 95 százalékát a mintás jersey ruhák tették ki” – mondta Helay, aki átlagosan 385 fontot (kb.140.600 forint) kért egy Issa selyemruháért. A dizájner szerint a válság körüli években, 2008-ban és 2009-ben komoly pénzügyi nehézségekkel küzdöttek, de mikor Kate Middleton végül azt a bizonyos Issa ruhát viselte az eljegyzés bejelentésekor, minden megváltozott.

"A ruhának nem volt fantázianeve, DJ157 néven futott. Fogalmam sem volt, hogy Kate mit fog viselni. Néha bejött a stúdióba, de általában a Fenwickben vásárolt, és szerintem ezt a kék ruhát is ott vette” - mondta Helay, aki azt állítja, hogy öt percen belül túladtak az összes ilyen ruhán és még számtalanszor újrarendelték. “Mindig is ez volt az én bestseller ruhám. Egy rendelésnél 1110 darabot adtam el belőle a New York-i Neiman Marcusnak. Ez az igazi Issa ruha, amit a nagymamám tervei alapján készítettem el“ – jegyzi meg Helay.

Galéria ikon

22

Ő pedig Camilla Al-Fayed, a befektető.
Galéria: Hírességek Issa ruhában
Fotó: Nick Harvey / Getty Images Hungary

Katalin hercegnének egyébként nem ez volt az egyetlen Issa ruhája, többször is lencsevégre kapták a márka ruháiban az elmúlt években. A sors iróniája, de Middletonnak köszönhető, hogy kis túlzással, de végül becsődölt az Issa, mivel az eljegyzés napjától kezdve megduplázódtak az eladások, a termelést pedig képtelenek voltak tovább finanszírozni. Mivel a bankok nem voltak hajlandóak hitelt adni, így befektető után kellett nézni.

”Camilla nagy lehetőségnek tűnt. Al-Fayedék éppen akkor adták el a Harrodst, és Camilla egyébként is sokat tudott a divatról és a kiskereskedelemről. Tökéletes házasságnak tűnt. Kezdetben jól is működött, Camilla nagyon összeszedett volt. 2012-ben azonban egy új vezérigazgatót vettek fel és a dolgok egy olyan irányba fordultak, ami már nem feküdt nekem“ – magyarázza Helay, aki végül 2013-ban mondott le a kreatív igazgatói posztról Blue Farrier javára, és az üzlet két évvel később bezárt. Várhatóan az új márka, a Dhela darabjaiban is feltűnik majd egy-két híresség a közeljövőben. Addig is kattintson a galériára és nézze meg, milyen hírességek pózoltak a márka ruháiban az Issa fénykorában!

Olvasna még az Issáról és Katalinról?

Az eljegyzés!

A Tesco irtó gyorsan piacra dobta a saját "Issa" ruháját.

Az Issa újratervezte a híres ruhát.

Még terhesruhát is csináltak belőle.

Már 2013-ban megírtuk, hogy az Issa majdnem becsődölt.

Caitly Jenner Katalint másolja, például Issa ruhában!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.