Olcsónak tűnhet a fast fashion, de valójában nagyon nem az. Érvek, videók, tanácsok!
Videóban szemléltei a Grist.org szerzője, miért vagyunk teljesen hülyék, amikor olcsó ruhákat vásárolunk: például azért, mert az amerikaiak 20 milliárd ruhadarbot vesznek évente, ugyanakkor 10 millió tonnányi ruhaneműt hajítanak szemétre. De ez a típusú pazarlás valószínűleg nem csak rájuk jellemző: biztos önnek is ismerős jelenet, hogy bemegy egy fast fashion boltba, meglát egy felsőt potom pénzért – mondjuk leárazva alig kerül 800 forintba adott darab –, úgyhogy felpróbálja és megveszi. Végülis ez nem pénz!
A 800 forint nem csak 800 forint
Aztán párszor felveszi a felsőt, ami lassan elsüllyed a szekrény mélyére és amikor egy év múlva előkaparja, már nem is tetszik annyira. Akkor próbálkozhat azzal, hogy továbbadja, de az sem annyira egyszerű: mindenkinek kifolynak a szekrényéből a hasonló darabok, már ingyen se kell senkinek a csinos tavalyi blúz.
És pont ez a baj: ugyan önnek nem fáj az a 800 forint, megvan nélküle, de közben a környezetet igencsak megterheli, hogy ekkora elánnal vásárolunk. Egy, a videóban is látott felső elkészítése és boltokba juttatása a Grist szerint 5000 liter vízbe és 4 kiló szén-dioxidba kerül, a munkások megnyomorításáról nem is beszélve. Így már nem is volt olyan jó vásár az a felső, igaz?
Watch us explain why your $8 shirt is a huge problem
Cheap clothing is killing the planet. Here's how...
Posted by Grist.org on Tuesday, March 1, 2016
Mutatjuk, mit tehet, ha unja az efféle pazarlást: először is, nem kell annyit vásárolni. Legalább több ideje és pénze marad. Ha mégis nagyon szüksége van valamire, vásároljon olyan üzletben, ahol tudja, hogy figyelnek a környezetre és a ruhát készítők életére. Például helyi márkák üzleteiben, vagy olyan boltokban, melyek azt hirdetik, hogy figyelnek a környezetre. Plusz, ha már vásárol, vegyen tartós holmikat, amik nem esnek szét és kopnak ki 2 nap alatt! Ehhez hozzátartozik, hogy elég ritkábban mosni a ruháinakt: ha valami nem nagyon foltos, koszos, vagy büdös, nem kell azonnal mosógépbe dobni, csak azért, mert ez a szokás. A ruhák energiafogyasztásának 80%-a is származhat a mosásból és szárításból. És a legfontosabb: sokáig és sokat hordja a ruhákat, amiket megvásárolt!
Ha mégis megunta adott darabot, akkor se dobja ki! Ha már a jótékonysági boltokban sem veszik be, készítsen belőle rongyszőnyeget, takarítson vele, bármit, de a szeméttelepen nincs jó helyen a felesleges ruha. Akárhogy is, a videó végére kiderül: az olcsó divat nem is olyan olcsó. A Földet nagyon megterheli a túlfogyasztás, de ha ez nem is érdekli önt, gondoljon arra, hogy ugyan nem fájt kiadni a leárazott felsőre azt a 800 forintot, de ha összeadogatja azt a sok-sok kis pénzt, amit felesleges ruhára költött az utóbbi időben, már szemmel látható összeg jön ki... És az már bosszúság, amikor kiszámolja, hogy a kukára tett zsáknyi olcsó ruha önnek monjuk 100 ezer forintjába került, amit sokkal jobb dolgokra is költhetett volna, minthogy a szemétre dobja.
A valódi ár
Ha ez nem lenne elég motiváció arra, hogy ne vásároljon, akkor nézze meg a The True Cost (A valódi ár) című film trailerét – a teljes dokumentumfilmet is megnézheti például a Netflixen vagy az iTunes-on. Egyre többet foglalkozik a sajtó a távol-keleti ruhagyárak embertelen körülményeivel, de úgy tűnik, nem eleget. Ahhoz, hogy mi fillérekért vehessünk farmert és pólót, valakinek nagyon olcsón kell ezeket elkészítenie. Az indiai és bangladeshi gyárak alig fizetnek a munkásoknak, akiknek 85% nő.
A megrendelő márkák sokszor nem tudnak arról, valójában hogyan és hol készülnek termékeik, de van, hogy nagyon is tisztában vannak vele: Kate Ball-Young, a Joe Fresh termékfejlesztője például azt nyilakozza a "The True Cost"-ban, hogy szerinte nincs semmi veszélyes a varrásban – aztán megnézhetjük, hogyan omlik össze a Rana Plaza.
A film rendezője, Andrew Morgan azt is bemutatja, hogy a környezetrombolás nem egy abszrakt, kézzel nem fogható, messzi jövőben talán megtörténő dolog, hanem igenis tönkreteszi már most sok ember életét. Ehhez nem is kellett messzire mennie: a texasi gyapottermelő, LaRhea Pepper például azután tért át az organiuks termelése, hogy férje a jellemzően a gyapottermelőket tizedelő típusú agytumorban elhunyt. Indiában a gyapotföldek munkásai között kiemelkedő halálozási ok a rákos megbetegedés az ott használt kértevőirtók miatt.
Morgan egyébként nem azt akarja üzenni filmjével, hogy ne vásároljunk ruhát, de azért a mértéktartás szerinte se árt: "Nem akarom, hogy az, aki megnézi a fimet, kevesebbet gondoljon a divatra. Nem kell magunkat bűnösnek érezni amiatt, hogy szeretjük a ruhákat, amiket viselünk. Annyit szeretnék üzenni, hogy lépjünk egyet hátra, tartsunk távolságot a folyamatos középszerű fogyasztás körforgásától. Jussunk vissza oda, hogy a ruházat befektetés, hogy olyan ruhákat vásárolunk, amit viselünk, amihez kötődünk" – mondja a rendező a Fashionistának.
A márkákra sem kell köpködni, amíg ugyanis folyamatos növekedést várnak tőlük a befektetőik, nem tehetik meg, hogy a drágább, de etikus termelést választják, hisz így vesztenének a többiekkel szemben, akik mindent megtesznek, hogy versenyben maradjanak. A filmben Stella McCartney tervező azt mondja, a változás a vásárlóknál kell, elinduljon: "Ha nem szereted, nem kell megvenned" – summázza a tervező.
Ön hajlandó váltani?
Mi már csak arra vagyunk kíváncsiak, most, hogy idáig eljutott és talán elolvasta a cikket, sőt, még a videókat is megnézte, hogy ha ezek után vásárolni indul, mondjuk a még mindig jelenlévő leárazáskupacok közé turkálni, vagy épp egy újabb pólót vásárol csak azért, mert éppen ehhez van kedve – és különben is nehéz napja volt és megérdemli! –, hogy meg fogja-e venni azt az olcsó ruhát? Át fogja-e ezentúl gondolni, hogy tényleg szüksége van-e egy újabb gyűrött ingre vagy nem érdekli a bolygó sorsa, amikor épp azzal szórakoztatja magát, hogy a nehezen megkeresett pénzét a plázában égeti? Szavazzon!
