Bögrés húslevesek tesztje: csak egy maradhat!

Olvasási idő kb. 5 perc

Kevés szomorúbb dolog van, mint az instant bögrés levesek közül megtalálni a legjobbat. Mi mégis megtettük.

Most, hogy tavasszal ismét beköszöntött az ősz, nem láttuk hiábavalónak megkóstolni, hogy mit tudnak az instant bögrés levesek, és azon belül is a tyúkhúslevesnek álcázott csodák.

Egyébként ezekről az ételekről mindig a kapszulás kaják jutnak eszembe, amilyeneket a scifikben látni, vagy amilyeneket a Jatson család tagjai fogyasztottak előszeretettel. Emlékeznek még?  Nos, a gyors levesek egyáltalán nem teljes értékű eledelek, sőt, még azt sem mondanám, hogy laktatók, viszont tény, hogy 5 perc alatt elkészülnek és tűzoltásra tökéletesek. Mondjuk. Néha. Nagyon ritkán.

Abban is egyetértünk gondolom, hogy totálisan mindegy, milyen ízesítésűt választ az ember ezekből a levesekből, mindnek teljesen egyforma íze van: nátrium-glutamát és só. És ugye azzal is tisztában vagyunk, hogy ezek a levesek még csak nem is láttak csirkét, vagy ha mégis, akkor legfeljebb nyomokban. 

A leveseket nem tudományos módszer alapján vizsgáltuk, az volt az elsődleges szempont, hogy ha már nincs időnk egy jó kis csirkelevest készíteni, melyik zacskóstól tudnánk jól lakni. A kóstolón leginkább olyanok voltak jelen, akik bírják az effajta termékeket, de sajnos még így is elég lehangolóra sikeredett ez a tesztecske. 

A maximálisan elérhető pontszám a 20 volt, de ennek közelében sem járt egyik versenyző sem. Hat levest néztünk meg, egyik rosszabb volt, mint a másik. Természetesen most sem tudta senki, hogy melyik levest eszi éppen, szóval nem befolyásolhatta senkit a márkahűség, vagy éppen a sznobizmusa. Íme a levesek:

Utolsó helyezett: Smack, instant tészta csirkehúslevessel, 8 pont

Ki gondolta volna, hogy a Smack alul marad ezen a versenyen?! Eddig úgy véltük, hogy simán veri a sima bögrés leveseket, hát nem. 

„Ez pörkölt?!” „Ez olyan olajos, hogy nincs kedvem megkóstolni. Konkrétan csorog a műanyag kanálról az olaj, plusz rá is tapadt nem kevés. Ez nagyon undorító. Halászlé íze van, vagy halászlé alap, amit utálok, de ez hogyan lehetséges?! Ebbe belekönnyeztem...” „Ránézésre ezt bírni fogom, sok benne a tészta. Nagyon finom, átpártolok a Vifonról, erre. Mondjuk van valami érdekes pörköltszerű mellékíze.” (Tényleg egy szakértő is volt a teszten. - a szerk.) „Sok tészta, sok ízfokozó, picit olajos. Kínai tésztaleves, pont olyan, mint a többi.”

Ötödik helyezett: Knorr, bögrés tyúkhúsleves, 9 pont

Érdekes, hogy a Maggi nagy vetélytársa mennyire alul maradt a kóstolón, bár ha azt nézzük, hogy a Maggi is csak csak 2 ponttal kapott többet, már nincs is min csodálkozni. 

„Régóta nem ittam porlevest, de ez hasonlít leginkább arra, amit régen próbáltam.” „Az illata csirke, az íze zsír. A répakocka pici, gyanús darab benne.” „Ránézésre talán ez hasonlít a legjobban az igazi levesekhez, persze még így is nagyon távol áll tőle. Szörnyű, műanyag íze van.” „Hát ez annyira borzalmas, hogy majdnem visszajött. Ez is halízű, egy kis forró vízzel vegyítve. Ez most nagyon elszomorított.”

Negyedik helyezett: Tesco, csirkés leves tésztával, 10 pont

A Knorr és a Maggi közé csúszott be a tescós bögrés leves, egyáltalán nem lennénk meglepve, ha valamelyiket az előbbiek közül rejtené a saját márkás csomagolás. 

 „Te jó ég, ez mintha tea lenne.” „Kamilla illata van, és az íze is az. Mondjuk nem annyira rossz, kicsit jobb, mint a többi.” „Nagyon kevés benne a tészta sajna. A többihez képest szép sárga. Rettenetesen műanyag íze van, pedig én aztán edzve vagyok.”

Bronzérmes: Maggi, forró bögre tyúkhúsleves, 11 pont

Csak fél ponttal maradt le az ezüstéremről a Maggi levese, ami azért is elég szomorú, mert sehol sincs a maximálisan elérhető 20 ponttól. Egyáltalán nem volt nagy élmény (már, ha egy ilyen leves az lehet), de legalább már nem volt mellékíze, mint az előzőknek. 

„Hm, ennek egész jó a fűszerezése, enném, ha ennék ilyesmit.” „Ennek legalább az íze nem halas, kocka répa is van benne, meg vastag metélt - ami ha túl sokáig ázik a lében, szétmállik. Fura ízű.” „Kevés benne a tészta, nagyon híg, fura íze van, ilyennel még nem találkoztam. Nem finom.” „Enyhén csípős, kicsit olajos, nagyon sós, egy rossz kifőzde még rosszabb csontlevesét idézi."

Ezüstérmes: Vifon, csirke ízesítésű leves (poharas), 11,5 pont

Az első két helyet bezsebelte magának a vietnami leves, de ez a poharas nem aratott akkora sikert, mint a sima, zacskós változat. Összetevőügyileg van némi eltérés a két termék között, de hát mégiscsak egy cég gyártja őket. Mindenesetre a kettő közül inkább az első helyezettet vegye, igen, jóval drágább, de finomabb is. Viszont a dobozos sokkal nagyobb adag, és rengeteg tészta van benne...

„Elég karakteres az íze, olyan, mint az ilyen indiai kajáké.” „Ránézésre elég gusztustalan, tele-tele tésztával. Pont az ilyeneket szeretem. Megkockáztatom, hogy Vifon. Ilyet szoktam enni, imádom.” „Jó kis kínai műfaj, sok tészta, sok ízfokozó, én nem szeretem.” „Ennek pad-thai íze van!!!! Azt imádom, de elég bizarr ez levesben. Brutál olajos, ez azért van, hogy elvegye a fura ízt?! Tipikus kínai leves íz, erős jó indulattal kap jobb pontot, mint a többi.”

Aranyérmes: Vifon, tyúkhús ízesítésű bögrés leves (tasakos), 16 pont

Ez a vietnami leves messze lekörözi a hazai ízekre specializálódott többit, és igaz, hogy nincs kifejezetten csirkeleves íze, na, de melyiknek van? Ha eddig ódzkodott a keleti ízesítésektől, ezentúl nem kell, jó kis termék ez a műkaják világában.

„Kotányi-fűszer íze van, és kicsit olajos is.” „Ez mi? Főzelék vagy szétolvadt a tészta? Olyan, mint a kínai nyúlós kaja felvizezve. Az íze teljesen vállalható, sőt, finom! De ez miért csirke?” „Ez egész finom, van íze az ízfokozón túl is. Picit édeskés. Végszükség esetén meg tudnám enni, csak jobban felvizezném, hogy ne legyen ilyen sós.” „Nagyon finom, kellemes csalódás a többihez képest!”

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 20) Itt vettük
Vifon, tyúkhús ízesítésű bögrés leves (tasakos) 119 4760 16 Auchan
Vifon, csirke ízesítésű leves (poharas) 150 2500 11,5 SPAR
Maggi, forró bögre tyúkhúsleves 99 8250 11 Tesco
Tesco, csirkés leves tésztával 85 7083 10 Tesco
Knorr, bögrés leves, tyúkhúsleves 154 12833 9 Tesco
Smack, instant tészta csirkehúslevessel 168 1680 8 Tesco
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.