Penész, gomba, fekália a sminktesztereken

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy-egy teszter akár egy évig is áll az üzletek polcain, és gyűjti be a púderpróbáló emberek baktériumait. Csoda, hogy él még, aki használta.

Amerika második legnézettebb reggeli showja, a Good Morning America című műsor riporterei inkognitóban, beépített kamera segítségével mintákat vettek két amerikai állam tíz kozmetikai üzletének sminktesztereiből, majd a steril vattával begyűjtött mintákat a New York-i Egyetem Mikrobiológiai Tanszékén vizsgálták.

Veszélyes baktériumokat rejtenek a smink teszterek

Az eredmények kimutatták, milyen baktériumokat rejtenek az üzletekben évente egyszer cserélt teszter rúzsok, szemhéjpúderek és szempillaspirálok, melyeket több száz, de akár több ezer ember próbál ki.

„Számomra a sminktesztelők olyanok, mint a petri-csésze, melyet mikrobiológiai sejtkultúrák tenyésztésére használnak. Nem akarok közel kerülni hozzájuk. Vannak erre jobb módszerek is” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Linda Wells, az Allure magazin főszerkesztője.

A szupermarketben megmarkolt bevásárlókocsi fogójához, vécékilincshez, lépcsőkorláthoz és számítógép billentyűzethez hasonlóan a minták többsége tele volt baktériumokkal és penésszel, továbbá minden ötödik minta, tehát a bevizsgált kozmetikumok 20 százaléka jelentős mértékben tartalmazott élesztőt, gombát, penészt és fekáliát – írja a dailymail.co.uk.

Philip Tierno, a New York-i Langone Medical Center mikrobiológiai igazgatója szerint már néhány tesztelő is elég, hogy a baktériumok megtelepedjenek a terméken, de a legveszélyesebb, ha olyan alany próbálja ki a tesztert, akinek az adott felületen valamilyen nyílt sebe van.

Az elvégzett vizsgálatok alapján a legtöbb baktérium az ecsetes kozmetikumok tesztereiben, illetve az alapozókban és azok szivacsaiban található, de a mintaként kitett szemceruzák és rúzsok sem sokkal higiénikusabbak. A szakemberek azt tanácsolják, hogy az arcunkon lehetőleg ne használjunk tesztereket, elég, ha a kézfejünkön vagy a nyakunkon próbáljuk ki az adott terméket.

Érdekesség, hogy a Good Morning America által tesztelt üzletek közül az előkelő áruházakban is ugyanannyi baktériumot találtak, mint az átlagos drogériákban, ahol több ember fordul meg.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?