Fonálféreg az ivóvízben: riasztó dologra bukkantak

ivóvíz nyió
Olvasási idő kb. 3 perc

A Pest megyei Pilisen nemrég derült ki, hogy fonálféreg van az ivóvízben. Az ügyben elindított vizsgálódások annál is riasztóbb eredményhez vezettek, mint amire a szakemberek számítottak, mivel a térszíni tárolókban is ott voltak a férgek.

A Dabas és Környéke Vízügyi Kft. (Daköv) ügyvezető igazgatója, Jasper Andor avatta be az Indexet abba, pontosan mi és miért történt Pilisen – a egyszerű ok miatt szaporodhattak fel fonálférgek a vízben.

A községben egészen 2024-ig nem volt vas- és mangántalanító berendezés, így sokan használtak otthoni vízszűrőt: a fent említett anyagok jelenléte egészségügyi határérték alatti volt, de barnás, egyesek által nem túl gusztusosnak tartott vizet eredményeztek. Ezek a szűrők ugyanakkor nagyon alkalmas környezetet tudnak teremteni arra, hogy elszaporodjanak az úgynevezett nematódák, köznyelven fonálférgek.

Az ivóvízben megjelenő fonálférgek sok embert ijesztettek meg
Az ivóvízben megjelenő fonálférgek sok embert ijesztettek megurbazon / Getty Images Hungary

Amikor egy ilyen szűrőben egy helyi lakos lárvákat fedezett fel, a tűzcsapot és saját víztározóikat is ellenőrizték, de csak az előbbiben leltek lárvákra. Innen jött a feltételezés, hogy egy ásott kútból kerülhettek a férgek a rendszerbe, meg is kezdték a hálózat öblítését, mivel a nematódáktól csak ily módon lehet megszabadulni.

A férges víz egyre több helyen jelent meg

Vasárnap azonban háromból két térszíni tárolójukban is ott voltak ezek, a magastározó és a II. számú térszíni tároló azonban tisztának látszott. Megkezdték a még nagyobb szabású átöblítést, fertőtlenítést, és megtiltották a csapvíz fogyasztását –

a lakosság, mely eddig pánikot élt meg a férgek miatt, melyekről nem tudott sokat, megnyugodott.

A vízművesek viszont nem, mivel a belső értékek romlottak, a tisztának hitt II.-es tározóban is felszaporodtak a nematódák – mint utóbb kiderült, az előző ellenőrzésnél olyan alacsony volt a férgek száma itt, hogy nem mutatta ki a mérés. Eddigre szerencsére sikerült megtisztítani a III.-as tárolót, a rendszer innen üzemelhetett. Később már csak a klóros vízre panaszkodtak a lakosok. Az elmúlt napokat a Daköv munkatársai heroikus munkával és rengeteg támadás mellett vészelték át: Jasper Andor elmondta, 16-18 órás munkanapjaik voltak, ráadásul sajtóosztály híján nem tudták elég gyorsan cáfolni a híreket – Monorierdőn például valójában nem volt férges a víz, bár ez is terjedt.

Naponta minimum ennyi vizet kellene innod: sokan tudják rosszulNaponta minimum ennyi vizet kellene innod: sokan tudják rosszul

Ha nem tudod, mennyit kellene, hogy igyál naponta, táblázattal segítünk!

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Láthatatlan tintával titkosította üzeneteit George Washington
Láthatatlan tintával titkosította üzeneteit George Washington

Ha hatékonyan akarsz kémkedni, nem elég jó ügynöknek lenned, az sem árt, ha nem tudják elolvasni az üzenetedet.

február 11., 16:46

  • világom
Titkos alagúton át szöktek a fiatalok Nyugatra
Titkos alagúton át szöktek a fiatalok Nyugatra

Több mint 70 alagutat ástak a disszidálni akarók, de a besúgók és lehallgatóberendezések mindenhol ott voltak. Összesen 300-an tudtak megszökni.

4 órája

  • Testem
Ezért nem jó, ha reggel a telefonod ébreszt
Ezért nem jó, ha reggel a telefonod ébreszt

Ha a telefon az ébresztőnk, nem csupán az alvásunkat zavarhatja meg, hanem az egészségünkre is káros lehet.

február 12., 05:45

  • világom
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA

Az aszteroida a NASA szerint veszélyt jelenthet a Föld vagy a Hold biztonságára.

február 11., 17:30

  • életem
régi Nokia
régi Nokia

Ezt a régi Nokiát annyian keresik, hogy felszökött a használtpiaci ára.

február 12., 07:26

  • Offline
Csak a feje látszott ki a kíváncsi macskának a csőből, a tűzoltók mentették ki
Csak a feje látszott ki a kíváncsi macskának a csőből, a tűzoltók mentették ki

Szegény macska túl kíváncsi volt, beszorult a feje. A cikkünkből kiderül, hogyan milyen kalandosan szabadult ki.

február 11., 18:30

  • életem
Kétszer annyit költesz a boltokban ezeknek a trükköknek köszönhetően
Kétszer annyit költesz a boltokban ezeknek a trükköknek köszönhetően

A túlvásárlás már nem újdonság, de meglepődnél, milyen egyszerű téged is behúzni a csőbe.

február 11., 19:30

  • életem
Ez történt valójában a Lánchídon hétvégén: videó
Ez történt valójában a Lánchídon hétvégén: videó

Talán még a vén Duna sem látott ilyet, aminek szombaton tanúi lehettek a Lánchíd környékén járók.

február 12., 06:00

  • Offline
Híres városok híres tornyai: felismered, melyik hol áll?
Híres városok híres tornyai: felismered, melyik hol áll?

Kvízünk tíz kérdéséből vajon hányra mondod magabiztosan azt, hogy tudod, mely városban áll a torony?

február 12., 06:46

  • Önidő
Ez történt a Mona Lisához modellt ülő nővel, miután Leonardo lefestette
Ez történt a Mona Lisához modellt ülő nővel, miután Leonardo lefestette

A házasságba kényszerített firenzei nő sosem láthatta meg az elkészült festményt.

február 11., 19:00

  • Mindennapi
Ma kezdi meg az Államkincstár a kifizetéseket
Ma kezdi meg az Államkincstár a kifizetéseket

Átlagosan csaknem félmillió forint érkezhet az Államkincstártól.

február 12., 07:46

  • életem
Ingyen tisztítószer, életmentő adomány – ha elfogy a pénz, ők segítenek
Ingyen tisztítószer, életmentő adomány – ha elfogy a pénz, ők segítenek

Ahogy mondani szokták: adni legalább akkora öröm, mint kapni. Így van ez az ingyenes adományok esetében is.

február 12., 08:05

  • világom
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott

Képes volt kijavítani a hibásan beszélő embereket, és nagyon dühös lett, ha megpróbálták becsapni.

február 11., 16:00

  • életem
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje

A Jetit kereste, de válóokot szolgáltatott a feleségének.

február 11., 07:25

  • világom
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi

December vége óta hánykolódik az óceánon a magyar férfi.

február 11., 15:10

  • Offline
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Tudod, mi kell a nokedlibe?

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle ételekhez.

február 11., 06:46

  • világom
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása

Elképesztő mélyen van a metróállomás, 10 perces út visz lefelé.

február 11., 14:35

  • életem
Egy tini telefonbetyárkodott, de az egyik SMS-éből házasság lett: ez volt az üzenet
Egy tini telefonbetyárkodott, de az egyik SMS-éből házasság lett: ez volt az üzenet

Amikor megkapta az első telefonját, idegeneknek kezdett írogatni. Nem is gondolta, hogy házasság lesz a vége.

február 12., 08:36

  • Testem
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék

Mutatjuk, mit mondanak a szakemberek a fogyasztószer használatáról, és mit tanácsolnak a káros hatások elkerülésére.

február 11., 06:00

  • életem
Veszélyes jelenség miatt adtak ki figyelmeztetést: ezeket a vármegyéket érinti
Veszélyes jelenség miatt adtak ki figyelmeztetést: ezeket a vármegyéket érinti

A veszélyjelzés nyolc vármegyét érint.

február 12., 09:06

  • életem
Ezeket a jövedelmeket nem veszik figyelembe a nyugdíjhoz: van, aki jobban jár vele
Ezeket a jövedelmeket nem veszik figyelembe a nyugdíjhoz: van, aki jobban jár vele

Életünk során akár több évig is részesülhetünk olyan juttatásban, ami nem számít bele a nyugdíj összegébe.

február 11., 11:10

  • Offline
Ez a világ 8 legrégebbi családja: 3000 éves is van köztük
Ez a világ 8 legrégebbi családja: 3000 éves is van köztük

Császárok, hercegek, királyok és királynők, de tudósok is régi családok képviselői. Sigmund Freud és Karl Marx is a listánkon van. Tudd meg, miért!

február 11., 12:10

  • Testem
Konyhasó helyett ezt használd: az íze ugyanolyan, hatása életmentő
Konyhasó helyett ezt használd: az íze ugyanolyan, hatása életmentő

Egy új ajánlás szerint a konyhasó helyett sópótló termékeket kellene használni. De mik ezek az alternatív sók, és milyen egészségügyi előnyük van?

február 11., 11:40

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • Édes otthon
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház

Rosszul járnak, és igen magas összegű bírságot fizethetnek azok a lakóközösségek, melyek nem figyelnek erre idén.

február 11., 09:05

  • életem
Extrém szapora ragadozó lepte el hazánkat
Extrém szapora ragadozó lepte el hazánkat

Számuk exponenciálisan nő évről évre. Vadász szakértő mondta el, miben rejlik a ragadozó igazi veszélye.

február 11., 13:36

  • életem
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása

Nem emiatt szoktunk aggódni a téli időjárással kapcsolatban.

február 11., 07:46

  • Szülőség
Lecsaptak az oltástagadók az orvosokra
Lecsaptak az oltástagadók az orvosokra

Oltástagadó szülők célkeresztjébe kerültek a gyermekorvosok.

február 11., 12:40

  • életem
Levélben érkezik a figyelmeztetés a NAV-tól: mindenképp nézz be a postaládádba
Érdekességek