Titkosírással vagy kódokkal készült üzenetek, láthatatlan tinta, dezinformációs levelek – mind-mind az amerikai kémek eszköztárából valók – és bár nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora szerepet játszottak a kémek és a titkos módszerek a győzelem elérésében, az biztos, hogy a katonai és politikai vezetők mindkét oldalon rengeteg energiát fektettek a különböző eszközök fejlesztésébe és az információ megszerzésébe.
Ezeket a titkos módszereket használták a leggyakrabban
Az amerikai függetlenségi háború idején még főként madártollat használtak az íráshoz, és ha az elég nagy volt, akkor a szárába remekül be lehetett csúsztatni a szorosan összetekert papírtekercset, és így el lehetett rejteni az üzenetet az ellenség szeme elől. A titkosírással vagy kódokkal írt levél volt a másik leggyakoribb formája az információcserének, és ehhez a kulcs sokáig egy bizonyos könyv, az Entick-szótár volt, ennek segítségével dekódolták az üzeneteket.
Ám amikor megalakult a háború idején az első hivatalos kémhálózat, a Culper-kör, ők már saját titkosírással dolgoztak, amelyhez egy apró kódfejtő könyvet kapott minden ügynök. Szintén gyakori módszer volt, hogy a valódi üzenetet egy ún. maszkkal fedték fel. A név kissé félrevezető, hiszen a módszer úgy működött, hogy ha a levél olvasója rátette a papírra az előre elkészített maszkot, sablont, akkor láthatóvá vált a titkos üzenet. Annak érdekében, hogy ne kerüljön titkos információ az ellenséghez, a levelet és a sablont két különböző futár kézbesítette.
A dezinformáció már abban az időben is fontos eszköze volt annak, hogy a szemben álló felek stratégiai előnyt szerezzenek, és a brit kémek előszeretettel használták ezt a módszert.
Washington sokáig nem tudott titkos üzeneteket küldeni a francia Lafayette tábornoknak, és a britek ezekből a levelekből tájékozódtak, majd félrevezető információkkal teli leveleket küldtek, abban bízva, hogy ez előbb-utóbb Washington kezébe jut, és ezzel fordul majd a kocka.
A láthatatlan tintával írt üzenetek szintén fontos szerepet játszottak az akkori hadi kommunikációban, ám az alapítóatyák egyikének, John Jay testvérének – Sir James Jay amerikai orvosnak – sikerült forradalmasítania a tinta formuláját.
Nem Jay volt az első, aki ezzel próbálkozott
Az írás láthatatlanná tételével már az ókorban is próbálkoztak, ehhez savas kémhatású, átlátszó, világos vagy fehér színű folyadékokat használtak, mint a tej, a citromlé vagy az ecet. Valamilyen íróeszközzel vagy akár ujjal írták meg az üzenetet, amely így nem látszott a papíron, viszont a címzett, ha hőhatásnak tette ki a papírt, például gyertya lángjához tartotta, akkor láthatóvá vált a szöveg, mivel a meleg roncsolta a papír rostjait.
A fejlettebb változat csersav és vitriol keverékéből készült, de próbálkoztak timsó és ecet vegyítésével is.
A gond mindegyikkel az volt, hogy a szöveget könnyen láthatóvá lehetett tenni, ha az ember ismerte az eredeti „tintát”, márpedig abban az időben, mivel a lehetőségek korlátozottak voltak, ezért előbb-utóbb erre is rájöttek.
Jay újítása igen jelentős volt
Az orvos nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy létrehozzon egy olyan vegyületet, ami ellenáll a hőnek, és nem lehet vele előhívni a szöveget. Jay tintája két komponensű volt: az egyik szintén csersavból készült, ezzel írták a szöveget, de szükség volt hozzá az ún. „előhívó” folyadékra is, ami vas-szulfátot tartalmazott. Enélkül lehetetlen volt elolvasni a titkos üzeneteket.
Washington olyannyira beleszeretett Jay láthatatlan tintájába, hogy könnyedén ráállt, hozzanak létre egy titkos labort az orvos számára, ahol nemcsak kísérletezhet, hanem nagy tételben is gyárthatja a láthatatlan tintát, amit a levelezésükben csak „gyógyszerként” emlegettek.
A láthatatlan tinta hatékonynak bizonyult
Washington elsősorban saját levelezésre és a kémhálózatával, a Culper-körrel való kommunikációhoz használta a tintát. Az ügynökeit arra utasította, hogy az üzeneteket
„zsebkönyvek üres lapjaira…vagy bármilyen egyszerű kiadvány lapjaira írják”
a láthatatlan tintával, ezzel is csökkentve annak veszélyét, hogy az üzenet ellenséges kezekbe kerüljön. A másik tanácsa az volt, hogy a jelentéseket a toryk stílusában írják meg, mintha mindennapos, családi ügyeket osztanának meg a címzettel, és a sorok közé írják meg a titkos információkat a láthatatlan tintával.
Sem a Culper-kör ügynökeit, sem a vezetőjüket, Benjamin Tallmadge őrnagyot nem fogták el a britek az amerikai függetlenségi háború során. James Jay és a Culper-kör titkai csak 1930-ban láttak napvilágot egy kutatásnak köszönhetően. Jay laboratóriuma a mai New York állam területén volt, és jelenleg az IBM egyik kampusza áll a helyén, az eredeti épületet lerombolták a 70-es években.
Ha érdekelnek a titkok, olvasd el a cikkünket a boszorkányok kézikönyvének tartott kéziratról is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
