Ezentúl máshogy kell kidobnod a szemetet: segítünk, mit hova

Olvasási idő kb. 2 perc

Gyökeresen átalakult az elmúlt hetekben a hulladékkezelési rendszer, már szinte mindenütt elérhető a REpont automata is.

A jövőben egyre kevesebb hulladékot kell a sárga fedelű, szelektív hulladékgyűjtőkbe dobnunk, hiszen a január elsején életbe lépett szabálymódosítás értelmében amit csak lehet, újrahasznosítanak majd. 

Bár a rendszer nehezen indult be, egyre több helyen léptek működésbe a REpont automaták, így a sárga, szelektív szemetesbe is kevesebb hulladék kerül majd. 

szemetet visz ki egy férfi a hulladékgyűjtő edényekbe
A REpontok már működnek a nagyobb üzletek mellett, nem kell a szelektív kukába dobni mindent

Egyre több a repalack a boltokban

Az új rendszer már január elsején élesedett volna, de a boltok végül kaptak egy kis haladékot. Július elsejétől viszont már csak olyan műanyag palackos termékek kerülhetnek forgalomba, amelyeken jelölik, hogy  az visszaváltható, valamint ennek lehetőségét is biztosítják a vásárlóknak. 

Magyarországon évente több mint 3-3,5 milliárd italcsomagolás kerül forgalomba, ezek tömege mintegy 160 ezer tonna.  Az új, visszaváltást előíró szabályozás a tejalapú készítmények mellett a speciális alakú csomagolásokra nem vonatkozik csak.

A cél, hogy minél kevesebb hulladék végezze a szeméttelepeken, a felhasználható nyersanyagok pedig tovább körforgásban maradjanak, így csökkentve az ökolábnyomot. Az érvényben lévő rendelet szerint 2029-re a PET-palackok visszagyűjtési arányának minimum 90 százalékra kell emelkednie. 

Mit hova dobjunk?

A REpontokban, melyeket a nagyobb élelmiszerüzletekben mindenütt megtalálunk, minden egyszer használatos, 0,1 és 3 liter közötti italcsomagolást be lehet dobni, ide kerülhetnek a PET-palackok, az üvegek és az alumíniumdobozok is, amennyiben a megfelelő logóval vannak ellátva.

Fontos változás az eddigi gyakorlathoz képest, hogy a palackokat csak sértetlen állapotban fogadja vissza az automata, nem szabad őket összetaposni.

Egyes gyűjtőpontokon a többuras csomagolások, például szörpös üvegek vagy sörös- és borosüvegek is leadhatóak, ezekért a gyártók által meghatározott összegű betétdíj jár majd vissza.  A nem ivásra szánt termékek palackjai és csomagolása továbbra is a színes kukákba kerül majd, a konyhai biohulladékot – az ételmaradékok kivételével – pedig a hamarosan mindenütt elérhető komposztgyűjtőkben vagy a helyi közösségi komposztálókban tudjuk elhelyezni.  

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.