A lakásod is elveszítheted, ha nem fizetsz ezért a szolgáltatásért

fizetes-szolgaltatas-1844376397
Olvasási idő kb. 2 perc

Idén az utóbbi évekhez képest rekordmennyiségű pénzt szedett be a MÁV-START azoktól, akik fizetés nélkül akarták használni a vállalat szolgáltatását. Volt, akitől több, mint 100 ezer forintot hajtottak be, és kiderült, hogy aki nem vigyáz, annak akár a lakása is rámehet a bliccelésre.

Idén júliusban összesen több mint, 15,2 millió forintot szedett be a MÁV-START azoktól, akik jegy nélkül próbáltak vonaton utazni – derül ki az Az én pénzem írásából. Ez abszolút rekordnak számít: a korábbi legmagasabb összeg, amit egy hónap alatt beszedtek, 13,3 millió forint volt, melyet 2020 márciusában hajtott be a vállalat. 

A bliccelőktől beszedett pénz nemcsak ebben az egy hónapban volt kimagasló, hanem 2024 teljes első félévében is. A júliusi rekordban bizonyára az is szerepet játszott, hogy

volt olyan bliccelő, akitől 148 ezer forintot hajtottak be.

Minél később fizet valaki a szolgáltatásért, annál nagyobb lesz a büntetés
Minél később fizet valaki a szolgáltatásért, annál nagyobb lesz a büntetésJim Smithson / Getty Images Hungary

Előbb utóbb mindenkinek fizetnie kell a szolgáltatásért

Januártól júliusig összesen mintegy 80 millió forinthoz jutott a jegy nélkül utazóktól a MÁV-START, amely 40 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest. A vállalat közlése szerint az emelkedés annak köszönhető, hogy a követelésbehajtási csoport munkájának nagymértékben nőtt a teljesítménye és a hatékonysága. Ezen kívül az is szerepet játszott az emelkedésben, hogy jelentősen nőttek a pótdíjak. Korábban 8 ezer forintot kellett annak a bliccelőnek fizetnie, aki váltott jegyet a vonaton, idén nyáron azonban ez az összeg 25 ezer forintra emelkedett. Amennyiben valaki 30 napon túl sem tesz eleget fizetési kötelezettségének, már 50 ezer forintos büntetésre számíthat.

Természetesen minél később fizet a bliccelő, annál nagyobb lesz a fizetendő díj. Amennyiben pedig jogi útra terelődik az ügy, annak súlyos következményei is lehetnek – a végrehajtás extrém esetben akár a bliccelő ingatlanjának elvesztésével is járhat.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

4 órája

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Érdekességek