Három alapvető élelmiszerünk is drágul

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy új kimutatás szerint drágult több alapvető élelmiszer is. Többet kell fizetni a boltokban a húsért, az olajért és a cukorért.

Ismét drágult több alapvető élelmiszer a FAO élelmiszerár-index alapján. Egy egy a nemzetközi mérőszám, ami a kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi. Júliusban átlagosan 120,8 pontot mutatott – írja a Piac és Profit. A tavaly júliusi adatokkal összehasonlítva az index most 3,1 százalékkal zárt alacsonyabban.

Drágulnak az élelmiszerek: többe kerül az olaj, a hús és a cukor

A növényi olaj másfél éves csúcsot ért el, az árindexe 2,4 százalékkal nőtt júliusban júniushoz képest. Az árnövekedésben szerepet játszott a bioüzemanyag-ágazat szójaolaj iránti kereslete, valamint a napraforgó- és repceolaj terméskilátásainak romlása több országban is.

Drágult több alapvető élelmiszer is: a cukor, az olaj és a hús
Fotó: Isabel Pavia / Getty Images Hungary

A FAO húsfélékre (juh-, szarvasmarha- és baromfihús) vonatkozó árindexe júliusban 1,2 százalékkal emelkedett. A sertéshús árában van egy kis javulás a nyugat-európai túlkínálat miatt. A cukor is drágább, az árindexe 0,7 százalékkal nőtt júniushoz képest.

Vannak azért olyan termékek is, amelyeknek csökkent az ára

A tejtermékek ára változatlan maradt júliusban, mivel a tejporok árfolyamának csökkenése ellensúlyozta a vaj- és a sajtárak emelkedését. A gabonaféléknél javulás történt, az árindexe 3,8 százalékkal volt kevesebb, mivel a főbb gabonafélék globális exportára két hónapja csökken. A kukorica exportára szintén lejjebb ment, mert Argentínában és Brazíliában gyorsan zajlott a betakarítás, és az Egyesült Államokban is jó a termés. Az összes rizsfélét is olcsóbban lehet beszerezni, 2,4 százalékponttal lett kevesebb az áruk, mint júniusban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.