Döntött a jegybank az 5 forintos érme bevonásáról

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Újra felmerült az 5 forintos érme bevonásának gondolata, ám a jegybank szerint a vizsgálatok nem indokolják a megszüntetését.

Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban szóba kerül az 5 forintos érme kivonása a forgalomból. Most Balassa Péter független országgyűlési képviselő fordult Varga Mihályhoz, a Magyar Nemzeti Bank frissen kinevezett elnökéhez a kéréssel.

A politikus szerint az 5 forintos színesfémként többet ér a hulladéktelepeken, mint fizetőeszközként: ha a 4,2 gramm súlyú, réz, cink és nikkel ötvözetű érmét leadnánk fémhulladékként, akkor 1500 forintos kilónkénti átvételi ár mellett legalább 300 forintot lehetne keresni vele – írja az Infostart. 

Az 5 forintos érmék bevonása gyakran előkerülő ötlet
Fotó: Nagy Attila / Index

A képviselő azt is hozzátette, hogy az államnak sem éri meg az 5 forintos érme, mert a 700 millió darab forgalomban tartása nagy veszteséget termel. Számításai szerint csak a sárgaréz árával számolva egy darab 5 forintos legalább 25 forintba kerül, amihez még hozzájönnek az egyéb költségek. 

Elenyésző megtakarítást jelentene az 5 forintos érmék bevonása

Az érmék bevonására vonatkozó írásbeli kérdésre Virág Barnabás, az MNB alelnöke válaszolt, aki szerint a vizsgálatok nem indokolják az érme megszüntetését. Mint azt közölte, 900 millió darab 5 forintos van a lakosságnál, aminek 4,5 milliárd forint az értéke. 

Ám az érmék bevonása a jegybank számára legfeljebb elenyésző megtakarítást hozhatna, miközben a felhasználók oldalán jelentős terhekkel járna. Ráadásul ha nem lenne többé 5 forintos, akkor kerekítési törvényt kellene alkotni, és a pénztárgépeket is át kellene állítani. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.