Így válassz naptejet a bőrgyógyászok szerint

Olvasási idő kb. 3 perc

Tegyél magadnak egy szívességet, és ne kövesd el azt a hibát, hogy megfelelő fényvédelem nélkül merészkedsz ki a tűző napra.

A naptej használta több szempontból is fontos. Ha elmulasztod, az a lesz a legkisebb bajod, hogy élénkvörös színben pompázol. A napégés nemcsak fájdalmas, hanem a bőr ráncosodásához és hiperpigmentációhoz is vezethet, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a bőrrákos megbetegedések száma mennyire drámai növekedést mutat. Persze azért annak is van jelentősége, hogy milyen terméket használsz. Az NBC News kifaggatott néhány szakértőt, hogy a lehető legjobb döntést hozhasd.

Milyen naptejet vegyek?

Az Amerikai Bőrgyógyászati Társaság a széles spektrumú naptejeket ajánlja, melyeknek nagy előnye, hogy az UV-A és UV-B sugarak ellen egyaránt védenek. Az előbbiek azok, amelyek a bőr öregedését okozzák, az utóbbiak pedig a napégésért felelősek, de a bőrrák kialakulásának szempontjából mindkettő kockázatot jelent.

Mire utal a faktorszám?

Arra, hogy a naptej mennyi UV-B sugárzást tud kiszűrni. A bőrgyógyászok azt javasolják, hogy legalább 30-as faktorszámú terméket használj, amit a New Yorkban praktizáló Adarsh Vijay Mudgil mágikus számnak nevez. Nem véletlenül: miközben egy 15-ös faktorszámú naptej az UV-B sugarak 93 százalékát képes kiszűrni, addig egy 30-as már a 97 százalékát.

A szakemberek szerint fontos az időzítés is. Amikor hosszabb időt tervezel a szabadban, például a strandon tölteni, fél órával az indulás előtt kend be magad, majd kétóránként ismételd meg. Mudgil hozzátette: a fürdőzésnél az aranyszabály, hogy minden alkalommal, amikor kijössz a vízből, újra használd a naptejet.

Tartsd észben, hogy tökéletes védelmet egyetlen termék sem tud nyújtani, ezért fontos, hogy a nap folyamán többször is bekend magad, és az öltözékeddel (például sapkával) is védekezz a napsugarak ellen, és a lehetőségekhez mérten próbálj árnyékos helyeket keresni.

A leégés egy sor kellemetlen következménnyel járhat
Fotó: Joel Carillet / Getty Images Hungary

Van jelentősége a bőrtípusnak?

Ha pattanásos, zsíros a bőröd, a „non-comedogenic” (nem mitesszerképző) felirattal ellátott termékeket keresd. Ez arra utal, hogy a készítmény nem fogja eltömíteni a pórusaidat – magyarázza Joshua Zeichner, a Mount Sinai Kórház bőrgyógyászati osztályának vezetője. Ha viszont száraz bőrrel vagy megáldva, jobban jársz egy fényvédő hatású hidratálóval vagy egy hidratálú tartalmú naptejjel.

Érzékeny bőr esetén Emily Smith, a Missouri Egyetem bőrgyógyásza a cink-oxidot és titán-dioxidot tartalmazó fizikai vagy ásványi fényvédőket ajánlja, amelyek bevonatot képeznek a bőrön, így védik a napsütés káros hatásaitól.

A kémiai fényvédők ezzel szemben olyan összetevők segítségével verik vissza az UV-sugarakat, mint az avobenzon és az oxibenzon. David Fieleke missouri bőrgyógyász azt mondja, az ilyen típusú termékek hátránya, hogy az arra érzékenyeknél bőrirritációt okozhatnak, ám cserébe könnyeben beszívódnak, illetve kevésbé hagynak fehér foltot maguk után.

Az arcodat se hagyd ki!
Fotó: Tom Merton / Getty Images Hungary

Krém, lotion vagy spray?

Bár a fényvédők számtalan formában kaphatók, Joshua Zeichner szerint ennek leginkább csak a személyes preferenciák szempontjából van jelentősége.

Idézőjel ikon

A legjobb naptej végső soron az, amit ténylegesen használsz.

Persze akármilyen termék mellett is döntesz, csak akkor lesz hatásos, ha helyesen használod. Zeichner nagyjából 30 milliliteres mennyiség alkalmazását javasolja a napsütésnek kitett bőrfelületekre. A kenegetésnél ne feledkezz meg az arcodról és a kétóránkénti ismétlésről sem. Mudgil kiegészítő tanácsa, hogy a spray-t először a kezedre fújd, majd az ujjaiddal vidd fel az arcodra, hogy minél egyenletesebben tudd eloszlatni.

A bőrrákkal és leégéssel kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket alábbi cikkünkben szedtük össze: 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.