Leárazás: helló, 70 százalék, viszlát, fizetés! Akciókörkép árakkal!

Olvasási idő kb. 2 perc

Az ünnepek környékén is voltak már akciók, de akit akkor elriasztott a tömeg, az most akár 70 százalékkal olcsóbban is felöltözhet télre és nyárra is.

Évek óta figyeljük, ahogyan a nagy szezonvégi leárazások egyre korábban kezdődnek, egyre tovább tartanak, majd ahogy véget érnek, pár héten belül már a szezonközi leárazásokon szórhatjuk (vagy szórhatnánk) a pénzünket. A nagy téli akciódömpinget korábban csak karácsony után röffentették be, de egy ideje már az ünnepek előtt is akcióznak a boltok. Ez meglátszik a tömegeken is: aki túl akarja élni, nem árt, ha betart pár fontosabb szabályt. Persze a nagy őrületnek már vége, azért mi is bemerészkedtünk a ruhaüzletekbe, hogy megnézzük, mi maradt a nagy roham után, milyen kedvezmények várják most a vásárlókat. 

Jó hír, hogy még csurig vannak a boltok és a webshopok akciós termékekkel. A rossz hír az, hogy hiába látni mindenhol 50, 60, 70 százalékos táblákat, ez csak a maximális kedvezmény, igazán baráti árakkal már kevés helyen találkozni, és ezek az üzletek általában az alacsonyabb árkategóriát képviselik. De nézzük a számokat: arányaiban a legnagyobb leárazás (ami 70 százalékot jelent) a Mangóban és a Promodban várja azokat, akik szeretnék most felfrissíteni a ruhatárukat. Az Inditex márkáknál 50-60 százalék a legnagyobb engedmény, és ugyanez igaz mondjuk, a Springfieldre és a H&M-re is. Hogy szívesen tolongsz az üzletekben, vagy inkább a kanapén hátradőlve pakolod tele a virtuális kosarad, te döntöd el, de azt érdemes észben tartani, hogy lehet eltérés a kínálatban és az árakban, ez leginkább az előbb említett svéd divatóriásra igaz.

Galéria ikon

40

Galéria: Leárazás körkép - 2019. január
Fotó: Dívány

És hogy pontosan mit lehet kapni? Mindent, ismétlem, mindent. Ha nem akarod annyira szorosan a divat ütőerén tartani az ujjadat, akkor már tavaszra és nyárra is bevásárolhatsz az előző szezonok darabjai közül. Amit mi javasolnánk, az az, hogy a trendek változékonysága miatt rövid szavatosságú termékek helyett inkább olyan ruhadarabokat és kiegészítőket vegyél, amik jó pár évig kiszolgálnak majd. (Nehéz ellenállni a kísértésnek, de mielőtt megvennél valamit, tedd fel magadnak ezt a három fontos kérdést.) Mi is ennek alapján próbáltuk leszűkíteni, hogy a körképünkön mely darabokra koncentrálunk, így került fel a listára a szövetkabát, a pufidzseki, a vastag és/vagy puha pulóver, a farmernadrág és még egy nadrág, amivel bármilyen hétköznapi szettet fel lehet dobni. A galériánkban fotóval és árral is szerepelnek ezek a termékek. Mi a végkövetkeztetés: a szövetkabátoktól eltekintve általában 2000 forintos eltérések vannak, vagyis, ha nincs fillérre kiszámítva a költségvetés, akkor menj abba az üzletbe, aminek a stílusa hozzád a legközelebb áll. Ami a szövetkabátokat illeti, ott bizony döntő lehet, hogy mekkora a gyapjútartalom, így van, amelyik darab dupla vagy tripla annyiba kerül, mint elvileg kevésbé jó minőségű (és meleg) társai.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.