Hűtőszekrények tesztje: milyet érdemes venni? Jobb-e a drágább?

Olvasási idő kb. 2 perc

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 57 kombinált hűtőt és 10 fagyasztót tesztelt nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve.

A szakemberek laboratóriumi körülmények között vizsgálták, hogy a termékek milyen gyorsan hűtik és fagyasztják le az ételt, mennyire hangosak és energiafalók, illetve hogy viselkednek a túlmelegedett konyhában és áramszünet esetén. Máris mondjuk a részleteket.

A márka nem minden

A leggyakoribb, 150-250 literes méretkategóriában 15 kombinált hűtő – köztük a Bosch, a Gorenje, az LG, a Liebherr, a Miele és a Whirlpool készülékei – végzett jó eredménnyel a teszten. Ezek legalább 75 százalékos értékelést kaptak az összes szempont alapján. A vásárlásnál ennek ellenére észnél kell lenni, mivel kiderült, hogy több ismert márkának is vannak gyengébben teljesítő termékei.

Idézőjel ikon

Érdekes eredmény, hogy a 150-200 ezer forintos készülékek is hozzák azt a minőséget, amit a félmilliós társaik.

A listavezető készülékek előnye, hogy viszonylag gyorsan hűtenek, fagyasztanak és stabilan tartják a belső hőmérsékletet – még akkor is, ha netán túlmelegszik a konyha. Szintén mellettük szól, hogy mindegyik az A++ vagy A+++ energiaosztályba tartozik, így gazdaságos az üzemeltetetésük. Besorolásukat tanácsos figyelembe venni a döntésnél is, mert a gépek áramfogyasztásában akár 20-25 százalékos különbségek is lehetnek.

Megéri energiatakarékosat venni
Fotó: Shutterstock

Áramszünet? Kit érdekel!?

A fagyasztóknál fontos szempont, hogy a lefagyasztott étel áramszünet esetén se olvadjon ki. A jó hír, hogy a vizsgált kombinált hűtők fagyasztói mind képesek arra, hogy legalább 10 órán keresztül fenntartsák az optimális belső hőmérsékletet, a legjobbak pedig akár 16-20 órán át is.

A tesztben szereplő 200-300 literes méretű fagyasztószekrények, fagyasztóládák még ezt is tudják hova fokozni. Szigetelésüknek hála a készülékek többsége akár 20-24 órán keresztül is kihúzza, ha elmegy az áram.

Megvehetem az olcsóbbat is?

Az egyesület szerint a hűtők rangsorának végén egyértelműen az olcsóbb, 80-100 ezer forintos készülékek végeztek. Méghozzá azért, mert

Idézőjel ikon

viszonylag lassabban hűtik, fagyasztják le az ételt, és nagy energiafalók.

A sereghajtók között ugyanakkor van 170 és közel 400 ezer forintos készülék is, tehát itt sem szabad csupán az ár alapján választani.

A részletes eredményekért – ami a korábban tesztelt termékekkel együtt összesen 167 termék adatlapját tartalmazza – kattints ide, ha pedig az is érdekel, hogy mi meddig áll el a hűtőben, akkor ide

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.