Kiidegeltek egy szálláshelyen?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Szallas.hu legújabb felmérése alapján a vendégek leginkább a szolgáltatás minőségére, lármázó vendégtársaikra és a berendezésre szoktak panaszkodni a szállásadóknál, de azért akadnak ennél szélsőségesebb kifogások is. Volt, akinél a „penetráns szagú” légfrissítő vagy a kedvezőtlen időjárás verte ki a biztosítékot.

A kutatás rávilágított, hogy minden ötödik szállásadó mondhatja el magáról, hogy eddig elkerülték a kekeckedő vendégek. A többségüknél ugyan csak évente 1-2 alkalommal fordul elő valamilyen szőrszálhasogatás, olyanok is vannak, akiknél havi vagy heti rendszerességgel teszi tiszteletét egy-egy akadékoskodó kuncsaft.

Sok pénz = reklamáció

Mint kiderült, a legfőbb panaszforrásnak a luxusfeleségek számítanak. Vagy legalábbis a nők, olyanok, akik jellemzően nem szűkölködnek az anyagi javakban.

Idézőjel ikon

A nemük mellett a gyakori reklamálók korára és társadalmi helyzetére is kíváncsiak voltunk: főként a 36-45 évesek és a tehetősebbek reklamálnak

– fejtette ki Mészáros Judit, a Szallas.hu marketingmenedzsere.

A ricsaj az egyik vezető indíték

A vendégek leggyakrabban a szolgáltatásban találnak kifogásolni valót, ezt követően pedig a szomszédban hangoskodók különféle alcsoportjai – a vehemensen romantikázók, az ággyal nyikorgók, a lármázó gyermekesek, valamint az ittasan duhajkodók – keltenek visszatetszést. Másoknak ennél jóval alacsonyabban húzódik az ingerküszöbük, ami egészen meglepő panaszokat eredményez, mint amilyen az említett penetráns szagú légfrissítő is.

Idézőjel ikon

Olykor előfordul kirívó eset is, például olyan dolgot hiányolnak, ami eleve nem is elérhető a szálláson, mint amikor csendes elvonulásra meghirdetett erdei szálláshelyen csodálkoztak, hogy nincs internetkapcsolat

– taglalta Mészáros Judit.

Fotó: Shutterstock

A marketingmenedzser hozzátette, a kekeckedő vendégek általában hajlamosak túlozni, és már egy ártatlan poloska felbukkanása esetén is „csótányt kiáltanak” némi kedvezmény vagy extra szolgáltatás reményében. Szerinte ezt igazolja az a példa is, amikor valaki a 25 Celsius-fokos kinti hőmérséklet ellenére hiányolta a fűtést a szobából, vagy amikor túlságosan világosnak találta a hálót, pedig csak annyit kellett volna tennie, hogy rendeltetésszerűen használja a sötétítőt.

Minden ötödik panasz ér célt

A kutatás alapján az érintettek túlnyomó részének nem számít, hogy kinek reklamálnak, és – a recepcióstól kezdve egészen a vezetőségig – arra zúdítják rá panaszáradatukat, aki először keresztezi az útjukat. Már, ha éppen eszükbe jut, a helyszínen ugyanis mindössze harmaduk ad hangot nemtetszésének. Az a kijelentés viszont, hogy a vendégnek mindig igaza van, nem igazán állja meg a helyét.

Idézőjel ikon

A szállásadók kétharmada mérlegeli a helyzetet, de közel húsz százalék a körülményektől függetlenül helyt ad a reklamációnak.

A szállásadók csaknem fele azt az álláspontot képviseli, hogy nincs igazán jó megoldás az ilyen vendégek kezelésére, ötödük csupán annyit tesz, hogy elismeri a panaszt, de szintén az ötödük a kárpótlást is jogosnak ítéli, ami a gyakorlatban rendszerint grátisz szolgáltatás, kedvezményes utalvány, esetleg hosszabbítási lehetőség formájában nyilvánul meg. Tehát abban hiába is reménykedsz, hogy visszakaphatod a pénzed. 

Ez történik, ha reklamálsz

A fogyasztóvédelmi törvény rendelkezési alapján a szolgáltató köteles kivizsgálni a panaszodat. Ha ezt nem tudja azonnal megtenni, vagy nem vagy elégedett azzal, ahogy az ügyet kezeli, jegyzőkönyvek kell felvennie, illetve átadni neked annak másolatát. Innentől kezdve 30 nap áll rendelkezésre a panasz kivizsgálására, valamint a szükséges lépések megtételére Mivel szóbeli állításaid nem biztos, hogy elegendőek igazad bizonyításához, lehetőleg ne babrálj ki magaddal, és őrizd meg az összes vonatkozó dokumentumot (szerződéseket, nyugtákat, számlákat.) 

Ha elégedetlen vagy a végkifejlettel, a belföldi szállások esetében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál, európai viszonylatban pedig az Európai Fogyasztói Központ Magyarországi képviseleténél futhatsz még egy kört. Az öreg kontinensen kívül már egy kicsit komplikáltabb a helyzet: legfeljebb a helyi hatóságoknál tehetsz panaszt, feltéve, hogy sikerül megértetni magad velük.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?