Ketchupok tesztje: győzött a nosztalgia

Hétféle ismert ketchupot tettünk próbára, de ez csak a kezdet volt. Tesztünk következő körében sajátmárkás termékek kerülnek a terítékre. Vajon lesz olyan, amelyik letaszítja trónjáról a nyertest?

Soha nem volt még ekkora túljelentkezés egyetlen tesztünkön sem, ami csak megerősített minket abban, hogy a ketchupok világának ismételt feltárásával eltaláltuk a megfelelő irányvonalat. Aztán jött a feketeleves, és kóstolás közben a vártnál gyakrabban láttunk fintorgó arcokat.

Ketchupot nem magában szokott enni az ember, ezért mi sem akartuk teljesen elrugaszkodni a valóság talajáról, és azoknak, akik tunkolni szándékoztak, megadtuk erre a lehetőséget.

DSC1554
Kaszás Tamás / Dívány

A klasszikus szószt utoljára 2013-ban teszteltük, igencsak vegyes eredménnyel. Konklúziónk ezúttal sem rajzolt ki túlzottan elbűvölő képet. Azt tapasztaltuk, hogy a bolti termékek hol büntetően édesek (nem véletlenül, mindegyikben van cukor), hol az ipari méretű termelés érződik rajtuk, leginkább vegyszeres műízek formájában.

DSC1592
Kaszás Tamás / Dívány

Mivel a felhozatal meglehetősen nagy, a mezőnyt két részre bontottuk. Első nekifutásra hét mainstream terméket próbáltunk ki, a jövő héten pedig a sajátmárkás ketchupokat vesszük sorra, ami tovább árnyalhatja a képet.

DSC1549
Kaszás Tamás / Dívány

Érzékszervi benyomásainkon alapuló vaktesztünk módszertana a szokásos volt. A résztvevők ötös skálán értékelhették a termékeket, az eredményt ezután átlagolással határoztuk meg. Már mutatjuk is, hogy mi lett a vége.

Eredetileg puhatestűekből készíthették

A ketchup egy paradicsomból, fűszerek hozzáadásával készült, savanykás ízű mártás. Egyes feltételezések szerint Kínából származik, ahol 350 évvel ezelőtt Ké Tsiap néven került be a köztudatba. A ma ismert változatokhoz képes számottevő eltérés, hogy akkoriban állítólag halfélékből és puhatestűekből készítették. Európába később angol és holland tengerészek közvetítésével jutott el.

Forrás: Wikipedia

7. helyezett Kőrös Kőrösi ketchup – 1,85 pont (479 forint/800 g)

Összetevők: ivóvíz, sűrített paradicsom (110 g paradicsom 100 g ketchupban), cukor, ételecet, étkezési só, módosított kukoricakeményítő, sűrítőanyag (xantán-gumi), tartósítószerek (K-szorbát, Na-benzoát), antioxidáns (aszkorbinsav), fűszeraroma

DSC1539
Kaszás Tamás / Dívány

A Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. baráti árú terméke 100 százalékban magyar paradicsomból készül, amit a gyártó külön kiemel a csomagoláson. Az viszont már csak az apróbetűs rész tüzetes tanulmányázásból derül ki, hogy kétféle tartósítószerrel kezelték. Ettől függetlenül persze lehetett volna finom, de tesztelőink azt állították, hogy csaknem ehetetlenen. Az, hogy sokkolónak, iszonyúnak, hányás- és műízűnek nevezték, remekül érzékelteti, hogy miért végezhetett az utolsó helyen.

  • Olcsó és ecetes, amit sok cukorral ellensúlyoztak.
  • Túl híg, eléggé csíp és mű, nincs ketchup íze. Krumplival egész hányásízű.
  • A masszív műíz, biztos sokáig eláll.
  • Olyan, mint egy trutymó.
  • Döbbenetesen rossz. Alig mertem másodszorra megkóstolni, elsőre annyira sokkoló volt. De azért járt neki egy második esély. Kár volt, iszonyú.
  • Ez iszonyú.
  • Borsos mellékíze van, de amúgy egész tűrhető.

6. helyezett: Kalocsai ketchup – 2,42 pont (499 forint/750 g, ebből 250 g ajándék)

Összetevők: ivóvíz, sűrített paradicsom (28%), cukor, ételecet, módosított kukoricakeményítő, étkezési só, fűszer, sűrítőanyag (xantán), tartósítószerek (Na-benzoát, K-szorbát), aroma

DSC1545
Kaszás Tamás / Dívány

Talán nem annyira meglepő, hogy a Kalocsai ketchupot szintén a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. gyártja. A Kőröshöz képest nincsenek is jelentős különbségek: szinte ugyanolyan a flakonja, és 100 százalékban magyar paradicsom kerül bele – sajnálatos módon a két tartósítószerrel együtt. Ízre egy picit jobban vizsgázott a másik terméknél. Legalábbis az elején, mert a kezdetben észlelhető kellemes aromákat rövidesen savanykás vegyszeríz vágta tönkre.

  • Menzás bolognai szósz. Kicsit az almás vonalra hajaz.
  • Túl híg, de az íze tetszik.
  • Állati savanyú, hosszú távon, kitartóan büntet.
  • Jó az elején, de harmadik falatra már vegyszerízű.
  • Bizarr műanyagíz.
  • A mellékízére nem találok szavakat.
  • Hűtőben felejtett, lejárt, megsavanyodott, hideg paradicsomlé íze van.

5. helyezett: Univer Star Wars ketchup – 2,57 pont (575 forint/470 g)

Összetevők: paradicsom (1,8 kg paradicsomból készült sűrítmény 1 kg ketchupban), cukor, ételecet, étkezési keményítő, só, fűszerkivonat

DSC1535
Kaszás Tamás / Dívány

Az Univer versenyzője első ránézésre szimpatikusnak tűnt. Mármint nekem, a tesztvezetőnek, mivel a többiek nem szemlélhették meg a csomagolását. Pedig ha látták volna, bizonyára nekik is bejött volna a menő Star Wars-matrica, valamint a felirat, miszerint az adalékanyagokat hírből sem ismeri. Kóstolónk során érződött rajta, hogy nem spóroltak a paradicsommal, a savanykás ízvilág kifejezetten jól állt neki. Pontszámát végül az húzta le, hogy szerzőinkben alapos gyanú támadt, hogy átvette a flakon ízét, ami bizarr, műanyagos irányba vitte el az amúgy pozitív irányba húzó összhatást.

  • Kicsit fűszeres, kicsit ecetes, közben meg cukros.
  • Nekem ez ízlett a legjobban, jó paradicsomos.
  • Mintha túl sokat vett volna át a tubus ízéből.
  • Olyan íze van, mint a mosogató alatti tisztítószeres üvegnek.
  • Kicsit savanyú, kicsit műanyag, de a többi versenyző után visszakóstolva azt mondom, még egész elfogadható.
  • Szeretem a savanykás ketchupot, de ez picit fura.
  • Lágy és paradicsompüré ízű, de valahogy érződik rajta, hogy ez is csak egy ipari vacak.

4. helyezett: Hellmann's ketchup – 2,71 pont (725 forint/430 ml)

Összetevők: víz, sűrített paradicsom (25,8%), ecet, cukor, paradicsomrost, só, élesztőkivonat, citromlé-sűrítmény, fűszerek (fahéj, Cayenne-bors, fehérbors, szegfűszeg)

DSC1541
Kaszás Tamás / Dívány

A Hellmann's gluténmentes terméke elég karakteres jegyekkel hívta fel magára a figyelmet. Rögtön feltűnt, hogy mennyire édeskés, egyenesen az almás süti jutott róla eszünkbe. A többség a cukron kívül fahéjat sejtett a háttérben, és nem is tévedtek. Emellett az egzotikus vonalat erősítve Cayenne-borssal, fehér borssal és szegfűszeggel dobták fel. Hogy finom volt-e, arról megoszlottak a vélemények. Volt, akinek tetszett, volt, akinek nem. Merítésünk legdrágább, 725 forintos árcímkéjű szereplőjeként zajosabb sikert vártunk tőle.

  • Ez olyan, mintha almás lenne. Fura, de finom.
  • Paradicsomszósz ízű, keserű az utóíze, krumplival viszont kifejezetten édes. Ez ízt vált attól függően, mivel esszük???
  • Édes és fűszeres, nagymamás ízvilág, nekem bejön.
  • Fura ízű, megöli a jó krumplit.
  • Édeskés, fahéjas íze van. Mondanám, hogy milyen egzotikus, de inkább furcsa. De van ennél rosszabb a mezőnyben.
  • Egyre rosszabb. Ez savanykás és keserű egyben.
  • Elsőre finomnak tűnik, de aztán rájössz, hogy túlságosan cukrozott, mint valami pépesített sütemény!

2. helyezett: Heinz ketchup – 2,85 pont (499 forint/450 g)

Összetevők: paradicsom (148 g 100 g ketchupban), ecet, cukor, só, fűszer és fűszernövény-kivonatok (zellert tartalmaz), fűszer

DSC1533
Kaszás Tamás / Dívány

A megosztott második helyre befutó Heinz-féle ketchup ugyancsak édesnek bizonyult. Netán megszaladt kicsit a cukor? Nem lennénk meglepve! A nagyobbik baj, hogy a mesterséges ipari íz itt is beúszott a képbe. Így annak ellenére sem tudott jobb eredményt elérni, hogy brigádunk egyik tagja az anyukája isteni paradicsomlevéhez hasonlította (majd elkérjük tőle a receptet!).

  • Ez valami nagyon mainstream, nagyon édes, de közben jó.
  • Fura, műanyagízű.
  • A kissé mesterséges ízvilág mintha egy kis ultrával lenne megszórva. Kitartóan marja az arcod.
  • Savanykás, vizes rosszaság. Krumpligyilkos!
  • Enyhe füstös mellékíz, elég mű, de a többihez képest egész szerethető.
  • Ez cukorral kevert paradicsomos műanyag.
  • Kellemes ízű, olyan, mint a paradicsomlé, amit anyukám főz otthon!

2. helyezett: Felix csemege ketchup – 2,85 pont (629 forint/450 g)

Összetevők: paradicsom (172 g 100 g ketchupban), cukor, módosított keményítő, étkezési só, étkezési sav (ecetsav, citromsav), fűszerek, fűszerkivonatok

DSC1540
Kaszás Tamás / Dívány

A Felix terméke tartósítószer nélküli, ami már alapból jó pont. A teszt után kiderült, nem én vagyok az egyedüli, aki fűszeres, erőteljesen paradicsomos ízei miatt vásárolja, páran mégis átértékelték korábbi impulzusaikat és panaszkodtak rá. Szerintük kellemetlenül savanykásnak hatott és bizarr mellékíze volt. Tudod, hogy megy ez. Ízlések és pofonok.

  • Némiképpen pizzakrémízű, de karakteres és kellemes, bejön.
  • Erre csak annyit tudtam írni, hogy hányásízű, és tényleg baromira nem jön be.
  • Markáns, kissé fűszeres műíze van, de legalább hamar lecseng.
  • Visszafogott, de kicsit kellemetlenül savanykás.
  • Enyhén édeskés, bizarr mellékíz, jaj.
  • Finom, fűszeres. Venném.
  • Erős Pista-ízű, olyan mint valami kézműves ketchup.

1. helyezett: Globus csemege ketchup – 3,14 pont (599 forint/450 g)

Összetevők: paradicsompüré (63%, 150 g paradicsom – 100 g ketchupban), cukor, ecet, víz, módosított kukoricakeményítő, só, vöröshagyma, fokhagyma, fűszerek (babérlevél, szegfűszeg)

DSC1538
Kaszás Tamás / Dívány

A Globus ketchup nem tartalmaz tartósítószert, érett paradicsomból állítják elő és cseppmentes a kupakja. És, ami a legfontosabb, egészen ízletes! A lényeg ott keresendő, hogy egészen, hiszen mégiscsak a tesztgyőztesről beszélünk, ami nem éppen kimagasló, 3,14 pontos átlaggal került az élre. Röviden összefoglalva: kicsit édeskés, kicsit fűszeres, kicsit savanyú, közepesen paradicsomos és nagyon retro! Ahogy valaki találóan megjegyezte, ebben a mezőnyben ez a legjobb. Már csak az a kérdés, hogy miként teljesít majd a sajátmárkás termékkel szemben.

  • Szintén a pizzaszószos vonal, viszont a kellemetlenül cukros fajtából.
  • Igazi retroketchup, ilyet szoktak adni az olcsó hamburgerek és balatoni szottyos sült krumplik mellé.
  • Eleinte édeskés íze később élénk savakkal csap vissza. Pizzára elmegy.
  • Ez elég jó, de ennyi.
  • Fűszeres, kicsit olyan mint egy híg tésztaszósz. Nem rajongok ezért sem, de ebben a mezőnyben ez a legjobb.
  • Tök jó a fűszerezése, és tartalmaz némi paradicsomot.
  • Mintha a szardíniás konzervből kicsöpögtetett lötyit nyomták volna bele a ketchupos flakonba!

Kend a hajadra!

Ha szeretnél valami igazán radikális dolgot kipróbálni, akkor a ketchuptortát ajánljuk. De ezt a mártást nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is használhatod. Némi vállalkozó szellemmel felvértezve pompás bőr- és hajápolókat kotyvaszthatsz belőle.

Oszd meg másokkal is!
Mustra