9 gyakori probléma, amitől kész gyötrelem az éjszaka

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Persze mindegyik ellen lehet tenni, de nem ígérjük, hogy könnyű lesz.

Számtalanszor írtunk már arról, mennyire fontos a pihentető alvás. Persze nem könnyű teljesíteni a tudomány által előirányzott mennyiséget és minőséget. A Business Insider készített is gyűjtést azokról az általános problémákról, amik megnehezítik a dolgunkat, és persze arra is vannak tippjeik, hogyan lehet ezeket kiküszöbölni. 

1. Fájós váll

Az egyik megoldás, ne aludj az oldaladon, vagy legalábbis ne azon, amelyikkel esetleg baj van. Ha mégsem tudod megállni, akkor vegyél magadhoz egy nagyobb párnát, és helyezd arra a fájós kart. (Persze azzal így is számolni kell, hogy az a kar, amin alszunk, elzsibbad majd). És ugyan úgy tűnhet, hogy vállfájósoknak az a legjobb, ha a hátukon fekszenek, próbálj meg figyelni arra, hogy a karod ne legyen sokat a fejed mellett (ún. tengeri csillag póz), mert akkor a válladnál megnyomódhatnak az idegek, ami fájdalomhoz vezet. 

2. Fájós hát

Ha sokszor ébredsz fájós háttal és derékkal, és a panaszok viszonylag gyorsan elmúlnak, akkor lehet, hogy itt az ideje új matracot vásárolni. És igen, tényleg sokat számít, hogy milyen pózban alszol: ha főként az oldaladon, akkor lehet, hogy még nem találkoztál ezzel a problémával, ha háton, akkor talán nem annyira ismeretlen a hát-és a derékfájás, ilyen esetben tegyél egy párnát a térdhajlatod alá, egy összehajtogatott törülközővel pedig támaszd alá a derekad. A hasonfekvők vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen a gerinc így nem tudja tartani a természetes ívét. Ezért javasolják a szakértők, hogy helyezzünk egy kisebb párnát a hasunk alá.

3. Fájós nyak

Több megoldás is létezik erre a problémára: a háton fekvés az egyik, persze csak akkor, ha nem horkolsz, mert akkor választanod kell, hogy melyik zavar jobban. Meg persze arra is ügyelni kell, hogy ne csukoljon hátra a nyakad, mert akkor ott vagy, ahol a part szakad, ezt úgy küszöbölheted ki, hogy ügyelsz arra, hogy a párna váll felett helyezkedjen el. Apropó párna, ezeket bizony cserélni kell, mert ha túl sokáig használjuk ezeket, mivel ahogy a párna töltőanyaga egyre inkább "betörik", úgy a fej és a nyak egy idő után nem lesz kellően alátámasztva.

4. Nem tudsz elaludni

Ez sem annyira egyszerű ügy, rengeteg oka lehet annak, hogy álmatlanul forgolódsz az ágyadban. Íme pár lehetséges ok: még hat után is megittál egy kávét, nem mozogsz eleget vagy nem a megfelelő időpontban edzel, még az ágyban is a tabletet vagy a telefonodat bújod. Ha szakítasz ezekkel a szokásokkal, akkor valószínűleg javulni fog a helyzet, de egyéb praktikákat is bevethetsz, például kísérletezhetsz a színezéssel vagy azzal, hogy a bal oldaladra fordulsz

5. Állandóan felébredsz

Ha kimaradtál este, akkor ne csodálkozz, ha az éjszaka közepén felébredsz. Nem szereted az alkoholt, mégsem tudod rendesen kipihenni magad? Lehet, hogy túl meleg van a szobában. Persze nem segít az sem, ha idegen helyen alszol, ha egymást követik a frontokha sokat kattogsz különböző dolgokon, és így tovább. De különböző betegségeket is jelezhet, ha gyakran riadsz fel éjszakánként. A megoldás ugyanaz mint az előző pontnál: megelőzésképpen vagy kiiktatod ezeket az ingereket, vagy különböző trükkökkel próbálod meg pihenésre bírni a szervezeted.

6. Nem tudsz felkelni

Nem vagyunk egyformák, ugye vannak a pacsirták és az éjjeli baglyok, és az utóbbaik hiába jobbak oly sok mindenben, a legtöbb munkahelyen nem figyelnek az ő igényeikre. Ami mindkét csoport számára hasznos tanács tud lenni, az az, hogy ne nagyon zavard össze a biológiai órádat, vagyis próbálj meg mindennap ugyanabban az időpontban felébredni. Hallottál már arról a jelenségről, hogy szociális jetlag?

7. Reflux

Mindenképpen érdemes felkeresni egy szakembert a diagnózis és az esetleges kezelés miatt. Alvás közben annyit tudsz tenni a tünetek enyhítése érdekében, hogy a bal oldalon, kicsit magasabb párnán alszol, vagy hason fekve, ha ezt jobban szereted, és olyan pizsamában alszol, aminek nem túl szoros a korca, bár ezt a merényletet valószínűleg eleve kevesen követik el maguk ellen. 

8. Horkolás

Nincs olyan háztartás, ahol valaki ne horkolna, és számos megoldás született már arra, hogyan lehet megszüntetni vagy csökkenteni a mértékét, például érdemes vigyázni az alkohollal, esetleg sós vízzel ki lehet tisztítani az orrüreget lefekvés előtt, de van speciális torna is, a háton alvóknak pedig ideje kipróbálniuk egy új pózt. És vigyázat, a horkolás komolyabb egészségügyi problémákat is jelezhet, ilyen például az alvási apnoe, azaz az éjszakai légzéskimaradás. Szóval lehet, hogy érdemes felkeresni egy szakembert.

9. Lábgörcs

Még nem sikerült teljesen megfejteni ezt a problémát, a feltételezések szerint okozhatja idegkárosodás vagy izomfáradtság, sőt, egyesek úgy vélik, a túl sok zsír fogyasztása és a koleszterincsökkentők is a lehetséges okok között szerepelnek. Ami segíthet: a nyútjás, a masszázs, a meleg, lazítő fürdő, egy kevés víz fogyasztása lefekvés előtt, illetve hosszú távon az életmódváltás. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.