Ilyen lett az első magyar konténerház

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Magyarország első konténerházában jártunk, ami sokkal menőbb, mint gondolná!

Két leselejtezett konténer, egy megszállott tulaj és pénz – ez a három feltétel kell ahhoz, hogy az ember megterveztessen és megépíthessen egy igazán különleges házat. Aztán már csak egy helyet kell találni, ahol a monstrum elhelyezhető. Az pedig, hogy valaki a kedvenc hoteljének a telkére építse meg a saját nyaralóját, pont olyan különleges, mint régi katonai sátrakból luxuskempinget építeni. Somogyi Dániellel beszélgettünk Magyarország első konténterházáról. 

Miért éppen egy kemping és hotel szélére került ez az építmény ?

Régi álmom volt egy ilyen ház de nem találtam helyszínt, ahová tehettem volna. Régóta jártunk a Nomádba, és amikor mondtam a tulajdonosnak, Barinak, hogy megépíteném ide a saját szobánkat, akkor felkapta a fejét. Mutatott néhány helyszínt, köztük ezt is. Először ódzkodtam tőle, mert egy vízmosásra kellett rakni a konténereket, és ez sok technikai kihívással járt. Azt tudni kell, hogy az USA-ban, főleg a déli államokban valamint Skandináviában vannak ilyen házak, de Magyarországon még nem találkoztam hasonlóval.

Galéria ikon

19

Galéria: Konténerház
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

Mi volt a tervezés menete?

Ki kellett találni a folyamatot, mert itthon még senki sem csinált ilyet. Sok változat volt a fejemben, kerestem egy tervezőt, akinek elmondtam, hogy mit szeretnék látni, aztán variáltunk. Itt van egy előszoba például, ami az apartmanokban nem igazán szokott lenni, mi azért raktuk bele, hogy megmutassuk, milyen lehetne lakóházként. Az építési engedélyt viszonylag könnyű volt megszerezni, mert ez nem lakó- hanem üdülőépület.

Mit kell tudni a konténerekről? 

Arra találták ki alapvetően a szállító (40 lábas) konténereket, hogy a négy sarkukon álljanak, akár 10 emelet magasra is lehet őket pakolni, és 35 tonnát kell elbírniuk. Bírják a vizet is, rendkívül strapabíró szerkezetek. De mi kivágtunk rengeteg nyílászárónak való helyet a trapézlemez oldalfalból, ezért kellett egy extra alátámasztás, hogy megmaradjon a stabilitása. Plusz alulról meg van támasztva, továbbá acélgerendákat is kellett használni, a hely speciális volta miatt.

Mindenkiben az elsők közt merül fel, hogy mennyibe kerül egy ilyen ház? Egy sík terepen álló, 60 négyzetméteres házat – attól függően, hogy milyen anyagok kerülnek bele – olyan 10 millió forintért lehet megépíttetni.

Galéria ikon

19

Galéria: Konténerház

Ha van pénzem, mennyi idő alatt lehet házam? 

A megrendeléstől a leszállításig 2-3 hónap telik el, és azt fontos elmondani, hogy teljes értékű lakóházként lehet rá tekinteni. Ebben a házban a fűtés és a melegvíz is elektromos, távolról, interneten vezérelhető, nem szerettünk volna gázt bevezetni, de van rá lehetőség. Eredetileg azt terveztem, hogy hőszivattyús megoldás lesz, nem térült volna meg a beruházás, ezért inkább gazdaságosan működő elektromos fűtést terveztünk.

Mennyire lehet szigetelni egy konténert?

A hideg-meleg kérdésre a jó válasz, hogy 25 cm hőszigetelés van a házon. Légkondi még nem került bele, megnézzük, milyen nélküle a ház hőháztartása.  Az ablakok három rétegűek, jól szigetelnek. Lehetne akár napelemet is feltenni a tetőre, de ez a hely a zárt lombkorona miatt nem alkalmas rá. Ha már lenne itt Noszvajon több ház, akkor már érdemes lenne kialakítani egy telepet, amely ellátná energiával a konténereket, de ez még a jövő zenéje. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.