Így lehet még szebb a hibiszkusza!

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha hibiszkuszvásárlásra adja a fejét, akkor azzal is számolnia kell, hogy nem lesz olyan egyszerű a dolga, ugyanis először el kell döntenie, hogy a 200-300 lehetőség közül melyiket is szeretné tartani. Sebaj, mi majd segítünk!

A hibiszkuszok nemzetsége  igencsak széles lehetőségeket biztosít, és az alapján biztosan nem tud majd dönteni, hogy melyik virág szép, vagy melyik nem, hiszen minden egyes hibiszkusz nagyon mutatós tud lenni. Ha azonban igazán látványos megoldáson töri a fejét, akkor válassza a nagyobb virágokat nevelő fajtákat.

Hova és mikor?

A hibiszkuszok között találkozhat olyannal is, melyet ki lehet ültetni a kertbe, így a cserépről sem kell gondoskodnia, ám vannak olyan fajok is, melyek a fagyokat nem viselik, így ezeket mindenképpen a lakásban kell tartania.

„A Hibiscus rosa-sinensis a legnépszerűbb szobai fajta. Ezt jelzi magyar neve is, hiszen a "rózsamályva" mellett szobai hibiszkuszként, kínai hibiszkuszként, sőt Hawaii-rózsaként is ismert. Bár nyáron kitehetjük a teraszra, télen be kell vinni a lakásba. Meglehetősen gyorsan nő, hamar eléri a 2-3 méteres magasságot. Ezért érdemes időnként megmetszeni, bár az impozáns virágos látvány még a legaktívabb metszőket is eltántoríthatja. A kertben a Hibiscus syriacus (kerti mályvacserje) hódít méghozzá tucatnyi nemesített alfajával. A nemesítések - köztük sok hazai nemesítő remekműve - célja a virágok "tuningolása". A mai példányok már évi 4-5 hónapig díszítenek, és bizony zavarba ejtő a kertészetek színválasztéka, ami a fehértől a lilákon át a ciánkékig tart” - mondja Boross Dávid, az Oázis Kertészet munkatársa.

Hibiszkusz cserépben

A hibiszkusz gondozása

Ezek a növények rendszeres öntözést és tápoldatozást igényelnek ahhoz, hogy virágba boruljanak, cserébe azonban nagyon tartósan teszik ezt. „Alapvetően vízigényesek, ezért a földjük legyen mindig kicsit nedves. A cserepes hibiszkuszokat a folyékony tápoldatokkal kényeztethetjük, a kertbe ültetett társaikat pedig a tartósabb műtrágyát, természetes trágyát kedvelik" - nyilatkozta a szakértő, aki a metszés fontosságára is felhívta a figyelmet: "A metszésnek két funkciója lehet: kordában tartani a növényt és esztétikailag alakítani. Az elnyurgult - túlnőtt - szárakon ugyanis kevésbé mutatnak jól a virágok, mint egy kompaktabb, tömör bokron." 

Sajnos a hibiszkuszok kedvelt élőhelyei a tetveknek és más kártevőknek, így a permetezésükről is gondoskodni kell, vagy választani egy megfelelő alternatív megoldást. "Alkalmanként, még megelőzőleg is praktikus széles spektrumú rovarirtó-szerrel kezelni, különösen az őszi és kora tavaszi időszakban” - tanácsolja Boross Dávid.  

Hibiszkusz cserépben

Fagy vagy nem fagy

Egyes hibiszkuszok - mint például a kerti mályva - gond nélkül viselik a fagyokat, így kültéren, szabad földben is tarthatóak. Ám más fajaik ezt nem viselik ennyire jól, így télire mindenképpen védett, de fényben gazdag helyre érdemes tenni őket. Ha szeretné, akkor a téli virágzás is megoldható, megfelelő tápoldatozással. „Hazánkban sajnos több fajta nem télálló. Ezeket egy hűvösebb, világos szobában lehet teleltetni. Ilyenkor kevesebb vízre van szüksége a növénynek, kerülje a túllocsolást” - fűzi hozzá a szakértő.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.