Aki cirkuszos családba születik, sose tud kiugrani onnan

Zanza!

Egy utazó cirkusznál nincs olyan, hogy valaki kiugrik - de nem is nagyon akar. A vándorcirkuszokat összetartó családok működtetik, és mindenkinek jut tennivaló. Ha valakinek nagyon nem fűlik a foga a művészethez, akkor várja őt az adminisztráló részleg. Ha pedig már túl öreg zsonglőrnek, állatokat még mindig idomíthat - ahogy ez történt Wertheim Béla Józseffel is, a Hungária Nagycirkusz ma már tiszteletbeli igazgatójával.

Ha egy artista nem tud már kötéltáncos lenni, akkor merre mehet tovább?

Valaha én is zsonglőr voltam, akrobata, egykerekű biciklis, de most már 52 évesen állatokat vezetek elő. Pónilovakat, lámákat, egyéb állatokat, amik épp a cirkusznál vannak. Már gyerekkoromban megtanultam az apámtól, hogyan kell idomítani. De konferálok is a műsor alatt.

Van annyi munka, hogy minden korosodó cirkuszosnak jusson?

Ez általában minden cirkusznál ugyanúgy van. Az idősebb korosztály, ha éppen nem idomít, vagy nem megy be a porondra, akkor csinálja az ügyintézést. Például a helyfoglalási engedélyeket, a villanyengedélyt, a vízbekapcsolást, a reklámengedélyt, vagy más, a cirkuszon belüli gazdasági feladatokat. Mindenkinek van szerepe.

De nemcsak idősen, hanem fiatalon is. Három unokám van, kettő közülük már ott van a porondon. Én tanítom őket. A hatéves kislány már fel is lép a teveszámban. Már ül a lóháton és áll is rajta; speciális trükköket csinál.

Ennyire biztos, hogy a következő generáció minden tagja tehetséges?

Vannak ügyesebbek, vannak kevésbé ügyesek. Kiderül, amikor oktatjuk őket, hogy kinek mi fekszik, és akkor azt a számot, azt a pozíciót fogjuk tanítani neki. Zsonglőrözés vagy akrobatika, vagy éppen levegőszám.

Mi történik akkor, ha valaki a családból egyszerűen nem akar cirkuszos lenni? Úgy tűnik, családtag nem nagyon tud leválni erről az utazó konvojról.

Hát ez nagyon nehéz. Nekem is több gyerekem van, és nem egyformán ügyesek. A lányom, Carmen (ő most a cirkusz igazgatója) kiemelkedően tehetséges, neki több száma is van, de a fiam például nem volt annyira ambiciózus. Nem akart akrobata lenni vagy egy kézen ugrálni, esetleg hat méter magasan egy drótkötélen előre-hátra mászkálni, meg szaltókat ugrálni. Így ő maradt a hüllőknél – krokodiloknál, leguánoknál, varánuszoknál -, ez lett a megoldás. Ehhez nem kell a nyaktörés, mégis a szakmában marad, és neki is megvan hozzá a kedve.

De nemigen van menekvés, igaz?

Az az igazság, hogy nincs, de én nem is emlékszem olyanra, hogy a cirkuszi szakmán belül bárki elment volna egy nyakkendős állásba. Ettől még van köztünk olyan, aki érettségizett, főiskolát végzett és megtehette volna, hogy kiugrik, mégis maradt a cirkusznál. Ha más nem, akkor ügyintéző lett nálunk. Nem tudok olyanról, aki végleg kivált volna és elfelejtette volna a cirkusz világát.

Önnek sem volt más választása?

Mi mindannyian ebbe születtünk, és ezután is ezt akarjuk csinálni, amíg még lehet. Cirkuszi dinasztia vagyunk: anyám, apám, sőt, a nagyanyám, a nagyapám mind a cirkusz világba született. De a többi vándorcirkuszt is családok irányítják. Mindegyik ilyen család külföldi eredetű: az Eötvös, a Picard, a feleségemék családja - a Donnert -, mindenki. Ezek a családok aztán itt ragadtak, és tovább örökítették a cirkuszi hagyományt. Az én nagyszüleim például a háború előtt Németországból érkeztek. Közülük nem mindenki Magyarországon élt tovább. Tudunk olyanokról, akiknek sikerült eljutniuk Svájcba. Tehát valami közünk van a híres záras-páncélszekrényes Wertheimékhez.

Nem a családnevüket viseli a cirkusz. Miért?

Lehettünk volna Wertheim-cirkusz, de az az öcsém vállalkozása. Mivel sokat utazunk Magyarországon, maradtunk a Hungária névnél. Tizenöt éve használjuk ezt a elnevezést, és mivel már így ismernek minket, így is megyünk tovább.

Milyen volt régen vándorcirkuszosnak lenni és milyen most?

Régen, amikor beérkeztünk egy városba, a gyerekek szaladtak utánunk. Ez a nyolcvanas évek végétől már nem volt annyira jellemző. Most már úgy kell becsalogatnunk őket, hogy kedvezményt adunk, és még így is nehezen megy.

Régen, amikor még nem volt mobiltelefon és internet, hogyan tudták előre elintézni, hogy valahol letáborozhassanak?

A szüleim a háború előtt még lóháton közlekedtek. Volt a cirkusznak egy jelentkező könyve, ami egy vastag füzet volt. Ebbe minden akkori településvezető beírt, hogy a Wertheim-cirkusz ezen a területen, ilyen és ilyen dátumok között léphet fel. Később aztán az én gyerekkoromban úgy volt, hogy egy ügyintéző családtag motorral mindig előre ment. Akkor még nem kellett kérelmeket írni. Ma már három-négy helyről kell engedélyt kapnunk.

Nehéz? Sokat kekeckednek a hatóságok?

Városa válogatja. Van, ahol kicsit szigorúbbak, van, ahol már hozzá vannak szokva, hogy jövünk. Például a Balatonnál, ahol a nyári szezonban, augusztus 20-ig állomásozunk. Ők már nagyon rugalmasak, hamar megadják az engedélyt. De vannak olyan városok is, ahol sok idővel előre be kell adni a papírokat.

Hogyan és hova járnak iskolába a cirkusznál dolgozó gyerekek?

Én mindig ott jártam, ahol a cirkusz éppen volt. Lehetett ez két nap, négy nap, vagy egy hét, de akkor abban a városban mentem iskolába. Sikerült mindig levizsgáznom jó közepes eredménnyel, ami abban az időben nehéz volt, mert valahol előrébb, valahol hátrébb tartottak a tananyagban.

A mostani iskoláztatás úgy megy, hogy a gyerekek alapvetően magántanulók, de bejárnak abba az iskolába, ahol a cirkusz éppen állomásozik. Ilyenkor a szülő felkeresi az igazgatót egy hivatalos füzettel, hogy a gyerek oda fog járni. Amikor letelik az időszak – mondjuk hétfőtől péntekig -, akkor az igazgató beírja, hogy a tanuló részt vett az órákon. A következő városban megint így történik. Amikor hazamegyünk, akkor ezt a füzetet leadjuk az állandó iskolánknak.

Most már van állandó címünk – nem úgy, mint régen -, és amikor november elején vége a turnénak, akkor otthon a gyerekek utolérik magukat. Egészen március elejéig tart ez az időszak. Március 10. körül ismét kezdődik a szezon, akkor visszakapjuk a füzetet, és kezdődik minden elölről. Ez egy évben több mint tíz iskolaváltását jelent.

Útközben az esetleges orvosi, kórházi kezeléseket, hogyan lehet megoldani? Van egyáltalán háziorvosuk?

Van, de igazából nekünk a 112 a háziorvosunk. Egy példa: velünk él a 80 éves édesanyám is. Volt egyszer egy idegbecsípődése. Felhívtam a 112-t, elmondtam, hogy hol vagyunk, melyik városban, milyen területen és hogy nem ismerünk itt senkit. Kértem egy mentőautót. Küldték is és ellátták őt.

Ha kórházba kell vinni valakit – például egy szülés miatt -, akkor szintén annak a városnak az intézményébe kerül, ahol éppen vagyunk. Az unokám például Veszprémben született. Ilyenkor a cirkusz megy tovább, mi pedig később visszajövünk értük autóval.

De nem jellemző, hogy megbetegednénk. Ha valaki ide születik, az mind sportos lesz. Itt ha esik, ha fúj, ha vihar van, akkor is csináljuk. Ha akkora sár van, hozunk traktort, kihúzatjuk magunkat. Menni kell, mert van a dátum, az ütemterv. Be kell tartani, mert ha nem, akkor – és így is nehéz – két hónap alatt csődbe mennénk.

Más nehézségekkel is jár a vándorló életmód. Ha nem mindenáron artistalányt vagy zsonglőrfiút szeretne egy cirkuszos magának, akkor azt hogy lehet? Már a megismerkedés sem egyszerű, nemhogy az együtt járás, együtt élés.

Van erre is példa, de nemigen remélhet senki hosszú kapcsolatot, ha nem szakmabelivel kerül össze. Az én öcsém annak idején nagyon szerelmes volt egy civil lányba. Nézőként jött a cirkuszba, csinos lány volt, felfigyeltek egymásra, aztán nagyon nagy szerelem lett, ami évekig tartott. Együtt is éltek, gyerek is lett. Eljött vele, pár évig bírta, de aztán csak szétmentek. Szóval nehéz ügy ez.

A program megújításához időről időre nyilván kell friss erőket bevonni. Hogy történik a toborzás, és mennyire hajlandóak az artisták önökhöz szegődni? Van elég jelentkező?

Igazán nincs sok, de aki van is, nem annyira hosszú ideig lép fel nálunk. Nem biztos, hogy egy privát artista vagy egy artistaiskolás bírja végig a szezont. Ebben benne van a sok hajnali kelés, a késő esti indulások, és hogy nincs ünnepnap, nincs éjjel, nappal, ha egy cirkusznak tovább kell állnia. Szoktuk azt a megoldást is csinálni, hogy külföldről hozunk be számokat, de az is lehet, hogy családon belül, de másik cirkusztól szerzünk be csereszámokat. Ilyenkor tudjuk, hogy azok, akik ezekben szerepelnek, bírják ezt az életmódot. Eddig mindig sikerült, hogy meglegyen a kétórás műsor. De egyre nehezebb, mert több a gázsi és általában a gazdasági helyzet sem kedvező.

A műszaki gárda állandó emberekből áll vagy cserélődnek?

Van, aki fix, minden évben itt van, húsz éve, de persze vannak új emberek is. Van olyan gárda, ahol újak vannak minden évben. Általában sűrűn cserélődnek, mert valakinek bejön ez az utazás, de van, aki nem szeret úgy dolgozni, ahogy mi. Mert mi ebbe születtünk; nekünk ez a sátorépítés, -bontás, kamionvezetés, szerelés, festés mind a kisujjunkban van. Szóval a műszakiak esetében tízből kettő beválik, ez az arány.

Nehéz cirkuszos munkáltatónak lenni?

Az nem lehet, hogy maradjon, aki nem felel meg. Az olyat elküldjük szépen, illedelmesen. Odaadjuk neki a bérét, mert próbaidőre felvesszük egy hétre. Meg kell várni egy építést, egy bontást. De inkább létszám alatt vagyunk, és többet dolgozunk, minthogy az ott lévő emberek közül egyik-másik ne úgy dolgozzon, ahogy kell, mert csak visszatartana minket.

Ugye kevesebb bonyodalommal járna, ha a zárszakértő svájci Wertheim-családhoz tartoznának?

Szerintem így a jó. Szeretjük ezt a vándoréletet, ha már ezt kaptuk. Enélkül nem tudunk mi élni. Amikor vége van a szezonnak, és hazamegyünk, pár hétig még elvagyunk, de karácsony után már alig várjuk, hogy március legyen.

Blogmustra