Háttérzaj és Gettó Paradicsom

Olvasási idő kb. 2 perc

Háttérzaj címmel nyílik kiállítás február 17-én a Molnár Ani Galériában Martus Éva és Borsos Róbert lenyűgöző munkáiból. Mindkét alkotó messze elkerüli az egyetemi éveik alatt elsajátított hagyományos technikákat és rendkívüli találékonysággal, különleges anyagokkal dolgoznak.

Borsos Róbertnél jellemző a filc használata, Martus Éva fóliákat, vaslemezeket, és számos egyéb olyan anyagot használ, ami távol áll a megszokott táblakép-festészettől. Közös bennük a játékos és humoros felfogás, miközben derűsen gunyoros képet rajzolnak korunkról. Nyüzsgés, színes arcok és figurák veszik majd körül a látogatót, aki egy-egy interaktív alkotás által akár be is kapcsolódhat a programba. Borsos Róbert munkái két sorozatba rendeződnek; témájuk közös, a technika különböző. A Gettó Paradicsom c. sorozat darabjai szociofotó alapokon készült portrékból, filc technikával lettek kivitelezve. Szubkultúrákat jelenítenek meg pop-artos attitűddel, de az élénk színek és a kifejező arcok mögött a társadalomból kiszorultak témája húzódik meg, ahol a kirekesztettség-tudat, az anyagi lehetőségek hiánya gettókba tömöríti a társadalom peremén élőket - a reklám sugallta világ csak illúzió.

Martus Éva művei is élesen reflektálnak környezetünkre. Groteszk képregény-szerű karakterei mélyen berögzült általános emberi szokásokat jelenítenek meg gunyoros iróniával, humorral. Anyaghasználata támogatja a képek narrativitását és nem ismer határokat: fóliák, pvc-k, vaslemezek, textilek és egyéb applikált tárgyak bontják meg a két dimenziót. A művek, a nézőt is bevonva, átalakítható, játékos tárgyakká válnak, ezáltal több jelentéstartalommal is bővülnek. Az emberek közötti kapcsolatok, a tárgyainkhoz való ragaszkodás és egyéb hajlamaink úgy öltöznek az irónia és a szimpátia köntöseibe, hogy mellőzik a túlgondolt koncepciókat. A hétköznapiságukban oly ismerős, rajzfilm figurákra emlékeztető alakok pedig mintha köztünk járnának ebben a szatírával átszőtt világban.

Időpont: Február 17. Molnár Ani Galéria, 18.00

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.