Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője Csontváry Kosztka Tivadar, akinek számos képe Gerlóczy Gedeon lakásában pihent – hosszú évekig.
A magyar festészet egyik legkülönösebb alakja Csontváry Kosztka Tivadar, akit saját kora egyáltalán nem értett meg, ma viszont az egyik legzseniálisabb magyar festőként tisztelik.
Csontváry 1853. július 5-én született (sorstársával, Vincent Van Goghgal egy évben) a mai Szlovákiához tartozó Kisszeben városában. Édesapja dr. Kosztka László gyógyszerész volt, aki patikusi teendői mellett tiszteletbeli rendőrkapitányi és postai feladatokat is ellátott, emellett sokat vadászott, és amatőr tudósként pirotechnikával kísérletezett. Tivadarnak öt testvére volt. A család keresztneve a szláv „csont” szóból ered, a festő később ezt magyarosította Csontváryra. Az ifjú Tivadar már gyerekként különcnek számított, aki tanulás helyett inkább a társaival bandázott, tört-zúzott és kalamajkát okozott mindenfelé, ahol megfordult. Apja vadászszenvedélye miatt gyakran kutya- és rókakölykökkel játszott együtt. Fontos gyerekkori élménye volt, amikor négyéves korában a kisszebeni óratorony felett egy üstököst pillantott meg, melynek fénye az egész égboltot beragyogta. A csodálatos égi jelenség rejtélye elbűvölte a kisfiút, aki ettől kezdve nagy érdeklődéssel kutatta a természet titkait, rovarokat, növényeket, kőzeteket figyelt meg, gyakran barangolt a természetben.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Tivadar szülővárosában kezdte az iskolát, de 1865-ben a forradalomban vállalt császárpárti szerepe miatt Kosztka doktort elüldözték Kisszebenből. A család Szerednyére költözött, Tivadar és testvérei pedig Ungváron végezték a gimnáziumot. Érettségi után a fiú kereskedősegédnek állt, de hamar belátta, hogy ez a pálya nem neki való. Inkább apja nyomdokain gyógyszerész szeretett volna lenni, ezért Budapestre költözött és beiratkozott az egyetemre. 1875-ben szerezte meg a patikusi diplomát, ezután önkéntes katonai szolgálatot teljesített és jogot is tanult. Az 1879-es nagy szegedi árvíz idején önkéntesként dolgozott a mentésben. Egy időben a selyemhernyó-tenyésztés volt a szenvedélye, úgy gondolta, a selyemhernyó-nagyhatalommá válás megoldhatná az ország gazdasági gondjait. Javaslatát beküldte több minisztériumba is, de senki sem vette komolyan. Visszaköltözött a Felvidékre, Léván és Iglón dolgozott patikussegédként. Kollégái és barátai különc, de szorgalmas emberként ismerték.
A festészettel rendkívül különös módon, egy „égi csoda” hatására kezdett el foglalkozni. 1880. október 13-án egy meleg, őszi délutánon a patika előtt ücsörgött, unalmában egy vénycédula hátoldalára gyorsan leskiccelte az utcán álló ökrös szekeret. Főnöke, az idős patikus, amikor meglátta a rajzot, így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!” Csontváry ezután égi szózatot hallott, mely közölte vele:
Te leszel a világ legnagyobb napút-festője. Nagyobb Raffaelnél.”
A csodás jelenséget az utókor skizofrén hallucinációval magyarázza, bár Csontváryt sohasem kezelték ezzel a mentális betegséggel. A hihetetlen esemény hatására a huszonhét éves patikussegéd Olaszországba utazott, ahol a vatikáni képtárakban tanulmányozta a reneszánsz mesterek, köztük Raffaello műveit. A reneszánsz alkotások azonban nem nyűgözték le, úgy gondolta, ő ennél jobbat tudna festeni. Eszéken vállalt állást, fizetéséből 1883-ban Párizsba utazott, hogy találkozzon Munkácsy Mihállyal. A következő évben megkapta az engedélyt, hogy Gácson önálló patikát nyisson. Gyógyszertára bevételeiből gyűjtött pénzt, hogy beiratkozhasson festőiskolába, illetve inspirációt keresve utazhasson a világban.
Negyvenegy évesen, 1894-ben kezdte meg művészi tanulmányait, csak ekkortól festett rendszeresen. Münchenben fél évig Hollósy Simon növendéke volt, majd Karlsruhéban, Düsseldorfban és Párizsban képezte magát. Utazásai során bejárta Dalmáciát, Olaszországot, Svájcot és Németországot. 1902-ben megfestette Selmecbánya látképét, ezt követte a Vihar a Nagy Hortobágyon. Bosznia Hercegovinában született a Római híd Mosztárban című képe. Zarándoklatai ezután Egyiptomba, Palesztinába és Görögországba vezették. Az út emlékeit olyan remekművek őrzik, mint a Kocsizás újholdnál Athénban és a Jupiter-templom romjai Athénban. 1904-ben festette húsz négyzetméteres tájképét, A taorminai görög színház romjait, mely a magyar festészet egyik ikonikus alkotásává vált. Egyiptomban készült sokalakos, expresszionista kompozíciója, A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben. Többen a skizofrénia jegyeit vélik felfedezni a festményben, de – mint fentebb említettük – máig nem tisztázott, vajon tényleg szenvedett-e elmebetegségben. 1906-ban megfestette legnagyobb méretű képét, a Naptemplom Baalbekbent, melyet élete főművének tartott. Szíriába, majd Libanonba utazott, utóbbi élményéből születtek A magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusfához című képei. A magányos cédrusban szimbolikusan a festő személyes sorsa és általánosan az emberi sors jelenítődik meg: a szent fa képtelen ellenállni a pusztító viharoknak, az égi és földi világ közötti harmónia felbomlásának.
Csontváry egyetlen irányzathoz sem tartozott, saját magát a „napút” festőjeként jellemezte. Technikáját napfestésnek hívta, amivel azt próbálta érzékeltetni, hogy különleges hangsúlyt fektet a napszakok váltakozásából adódó fény- és színváltozások megörökítésére. Képeinek különleges színvilágához saját maga által kevert olajmentes festéket használt, melynek alapanyaga, az anilin gondoskodott a színek tartósságáról. Művészete sem itthon, sem külföldön nem talált nagy visszhangra. Több kiállítást is rendezett saját műveiből Budapesten, de a kritika értetlenül fogadta a képeit, a korabeli újságok a vásznak hatalmas méretén gúnyolódtak. A pesti művészkörök is gúnyosan viszonyultak hozzá, bogaras dilettánsnak tekintették. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy Csontváry hihetetlenül biztos volt saját zsenijében, gyakran kinyilvánította pályatársainak, igencsak fellengzős hangnemben, hogy mindnyájuknál sokkal tehetségesebb.
Utolsó festménye, a Sétalovaglás a tengerparton 1909-ben született Nápolyban. A következő évben megpróbált még egy külföldi kiállítást szervezni, de nem járt sikerrel. 1912-től filozófiai töltetű röpiratokat írt, előadásokat tartott, brosúrákat jelentetett meg. Egészsége folyamatosan romlott, egyre jobban úrrá lett rajta az elmebaj. 1916-ban részt vett IV. Károly király koronázásán, azt tervezte, hogy megfesti az eseményt. Egészségi állapota miatt azonban nem tudta végignézni a koronázást, és a tervezett festmény sem született meg. 1917-ben eladta a patikáját. Míg korábban bőséges vagyonnal rendelkezett, és ez lehetővé tette számára a folyamatos utazásokat, élete végére teljesen elszegényedett. A Tanácsköztársaság alatt segélyért folyamodott a képzőművész-szakszervezethez, amely 500 koronás havi segítséget szavazott meg neki. A pénzért azonban már nem tudott elmenni – 1919. június 20-án a budapesti Szent János Kórházban hunyt el, két héttel hatvanhatodik születésnapja előtt. A halál oka a hivatalos jelentés szerint verőérgyulladás volt, egyesek viszont azt állítják, a festő éhen halt. Csontváry földi maradványait Óbudán helyezték örök nyugalomra.
Csontváry képeinek fennmaradása egy véletlennek köszönhető. Gerlóczy Gedeon építészmérnök találta meg az összetekert vásznakat a festő egykori műtermében és vásárolta meg őket a hagyatéki árverés során. A képek alapos restaurálásra szorultak, ugyanis már a festő életében sokat hányódtak, rongálódtak. Az (újra)felfedezett Csontváry-életmű hamarosan világszerte sikert aratott. Picasso állítólag azt mondta magyar kollégája képeit látva:
Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt a századnak.”
Csontváry életművéből 112, más források szerint 125 vagy 126 kép maradt ránk, ami csekélynek számít más festőkhöz képest. Legtöbb festménye Pécsett látható, de néhány jelentős képe a Nemzeti Galériában tekinthető meg. Festményei ritkán szerepelnek árveréseken, de amikor mégis, nagy értékben kelnek el: 2012-ben például Traui látkép naplemente idején című képét 240 millió forintért vásárolták meg. Csontváry életét egy másik legendás és zaklatott sorsú magyar művész, Huszárik Zoltán dolgozta fel játékfilmben. Az 1980-ban bemutatott Csontváry párhuzamosan követi egy színész történetét, akit a festő szerepének eljátszásával bíztak meg, és az egykori művész életét, vándorlásait és a tragikus sorsát.
Tegnapi kultbaitünkben az amerikai függetlenségi nyilatkozat születéséről írtunk. Olvastad?
