Jól hangzik a külföldi egyetem, de ki engedheti ezt meg magának?

Olvasási idő kb. 5 perc

Nem minden ország egyeteme kerül egy vagyonba, sőt ingyen is szerezhet gyermeke diplomát külföldön.

A végzős diákok a szalagavatós tánc és az érettségi tételek mellett már bőszen törhetik a fejüket azon is, hogy hogyan és hol tanuljanak tovább. Egyre többen gondolkoznak abban, hogy a tanulmányaikat külföldön folytatják, nem csak azért, mert jól mutat az önéletrajzban egy külföldi egyetem, vagy mert a nyelvet egyszerűbb így elsajátítani, de sokszor a hazajutás sem sokkal drágább egy fapados járattal, mintha az ország másik végéből vonatozna haza a gyerek, sőt egyre több európai egyetemen lehet ingyen tanulni. 

Bár az itthoni egyetemek oktatása is európai színvonalú sokan döntenek úgy, hogy külföldi iskolákban kezdik meg a tanulmányaikat, mert jobban tetszik nekik a képzés, esetleg jobb az iskola felszereltsége, megtanulhatja a nyelvet, vagy mert úgy érzik könnyebben el tudnak helyezkedni diploma után. A legtöbb diák az iskola mellett munkát vállal, hogy eltartsa magát, de sokan pályáznak különféle ösztöndíjakra is, sőt az sem ritka, hogy akinek honvágya van, Erasmussal tanul itthoni egyetemen egy vagy két félévet, hogy addig is közel legyen a családjához. 

Fizetős oktatás

Ha külföldi tanulásról van szó, számoljon azzal, hogy a tandíjak alapvetően magasabbak is lehetnek, mint nálunk. Ezeknek egy részét lehet különféle ösztöndíjakból fedezni, de a végösszeg sok esetben még így is tetemes. Amit viszont jó ha tud, hogy az Európai Unió állampolgárai bárhol is tanuljanak, ugyanannyit fizetnek, mint az adott ország diákjai, vagyis hiába megy francia egyetemre, ugyanannyit fizet érte és ugyanúgy joga van támogatásokat kapnia, mint egy francia állampolgárnak. 

Egyesült Királyság

Angliában tanulni sokak nagy álma, ami érthető is, hiszen milyen menő egy diploma a Cambridge vagy éppen az Oxford egyetemekről, ám ehhez zsebbe kell nyúlni. Néhány éve drasztikusan drágult az egyetemek tandíja, a jó hír viszont az, hogy EU-s állampolgároknak minden ugyanannyiba kerül, mint az angoloknak. A jobb egyetemeken akár évi 9000 fontos, vagyis közel 4 millió forintos tandíjjal is lehet számolni, de sok oktatási intézmény inkább olcsóbb oktatást és több, akár az egész tandíjat fedező ösztöndíjakat is ajánl. Ha már a szigetországban szeretne tanulni, akkor válassza például Skóciát, ahol az első diploma megszerzése ingyenes

Jelentkezés módja, határideje és menete

Ez országonként, sőt iskolánként is eltérő lehet, teljesen más időpontokkal és feltételekkel, ezért akkor jár a legjobban ha már most rászánja a hétvégét arra, hogy nézelődjön. Néhány egyetem a miénkhez hasonló időpontokkal és felvételi menettel dolgozik, de van olyan hely, ahova a jelentkezést még idén be kell adni, főleg a népszerű szakokra. Sosem lehet elég korán elkezdeni a talpraesett életet, úgyhogy az sem egy elvetendő ötlet, ha a gyerek a szülővel közösen e-mailes segítséget kér az iskolától és felteszik azokat a kérdéseket, amik elsőre nem feltétlenül világosak, hogy nehogy ezen múljon a külföldi tanulmányok sikere.

Franciaország

Franciaországban nem kell annyira mélyen a zsebébe nyúlni ha a felsőoktatásba jelentkezik, mert bár hiába beszélünk tandíjról, nem kell több ezer eurót fizetni az állami oktatásban azért, hogy iskolába járjon. Minden évben központilag határozzák meg az összegeket aszerint, hogy milyen irányú képzésről van szó. A legdrágább a mérnökök képzése, ami 611 euró, azaz nagyjából 190 ezer forint egy szemeszterre. Ennél olcsóbb az orvosi képzés már 140 ezer forintból kijön fél évente, míg a master képzés már 80 ezer forintból megvan egy szemeszterre. Persze ha menő magánegyetemre szeretne menni, akkor a tandíjak is megugranak, néhány helyen akár több millió forintot is fizethet egy fél évre. 

Németország

Sokan választják a felsőoktatási tanulmányaik elvégzéséhez Németországot is, ami szintén nem rossz döntés, mert 2014 óta ingyenes a felsőoktatás az állami intézményekben. Vagyis az oktatás ingyenes, viszont 150-250 eurós, tehát nagyjából százezer forintos adminisztrációs díjjal kell számolni szemeszterenként, ebben akár étkezési hozzájárulás és a buszjegy díja is benne van, és iskolánként, valamint tartományonként változó az összeg, hogy egészen pontosan mit tartalmaz.

Spanyolország

A spanyol rendszer nem szakirányokra vagy iskolákra bontva állapítja meg a tandíj mértékét, hanem kreditenként kell fizetni, 9,50-16 euró közötti összegeket egy szemeszterre, ha először veszi fel a tárgyat. Megbukni nem érdemes, mert akkor már nő a kreditdíj is és akár 21 eurót kiszámlázhatnak kreditenként. 

Amerikai Egyesült Államok

Aki az USA-ban szeretné folytatni a tanulmányait, az jó ha előre felkészül, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlni, hiszen nem csak a tandíj magas, de a megélhetés, lakhatás és persze az utazás is sokkal drágább, mintha egy európai egyetemre menne a gyerek. A legmenőbb iskolák elvégzése után persze a munkaerőpiacon is sokkal könnyebben lehet boldogulni és számos ösztöndíjat vagy támogatást is ki lehet harcolni, de például ha az MIT-n szeretne a gyerek mérnök lenni, akkor a tandíj 11 millió forintba kerül majd egy szemeszterre és akkor még nincs hol lakni, sőt el sem jutott Amerikáig. 

Fotó: Index

Ingyenes oktatás

Néhány európai országban azonban arra is lehetőség van, hogy tandíjat ne kelljen fizetni, csak a megélhetésre és lakhatásra kelljen spórolni. 

Ausztria

Ésszerű választás külföldi diploma megszerzéséhez Ausztria, ahol ingyenes a felsőoktatás, ráadásul közel is van, így akár vonattal vagy autóval is könnyen és gyorsan el lehet jutni. Az osztrák egyetemen az ingyenes képzések során arra kell figyelni, hogy csúszni nem lehet, mert két szemeszter után pótdíjat kell fizetni, aminek összege 360 euró, azaz 110 ezer forint körül van. 

Az oktatás ingyenes, de mi van a többivel?

Arra mindenképpen jó ha felkészül a család, hogy attól függetlenül, hogy tandíj nincs az egyetemeken, a mindennapi megélhetés így is jelentős terhet róhat a diákokra és a szülőkre. A magasabb költségek akkor is jelentkeznek, ha a gyerek saját lakás helyett egy szobát bérel, vagy kollégiumba megy, és akkor még az étkezésekről, ruházkodásról, közlekedésről nem is beszéltünk. Így is nagyjából 200 ezer forintos havi költséggel kell számolni minimum, ez például a skandináv országokban ennél jóval magasabb is lehet. Nem meglepő ezek után, hogy célszerű azzal kalkulálni, hogy a gyereknek munkát kell vállalni az iskola mellett, és a jelentkezés módja és az oktatás színvonalán felül nézzék meg azt is alaposan, hogy milyen ösztöndíjprogramokat és lehetőségeket kínálnak a külföldi diákok számára. 

Skandináv államok

Svédország, Norvégia, Finnország vagy éppen Dánia egyetemei is ingyenesek az Európai Uniós diákoknak. Rengeteg különböző kurzus és intézmény várja a diákokat, sőt még ösztöndíj lehetőségek is vannak, amik igencsak jól jönnek a lakhatás és a mindennapi költségek általában a miénkhez képest kimondottan magas díjainak mérséklésére. A skandináv országok azért is bizonyulhatnak jó választásnak, mert számtalan angol nyelvű képzés közül lehet választani, miközben a gyerek a helyi nyelvet is elsajátíthatja. 

Görögországban, Szlovéniában és Csehországban is ingyenes a felsőoktatás, ott viszont számolni kell azzal, hogy kevés az angol nyelvű kurzus, vagy éppen fizetősek.  Ösztöndíjprogramokkal lehet ezeket az összegeket csökkenteni, ehhez például innen kaphat segítséget és információt, de akkor se keseredjen el, ha a gyermeke első körben egyáltalán nem engedheti meg mindezt magának, ugyanis rengeteg egyetem kínál ingyenes, online képzéseket, amik elvégzéséről igazolást is kiállítanak az egyetemek. 

Fotó: Shutterstock
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.