Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A család nálunk 26 százalékban határozza meg a Pisa teszt eredményét, Finnországban 8-ban. Akit nem tanítunk rendesen, azt nekünk kell majd eltartani.
Magyarországon a PISA olvasás teszten elért eredményt 26 százalékban határozza meg, hogy az adott gyereknek milyen a családi háttere. Ez egy elég lehangoló eredmény, az igazságosabb az oktatási rendszerű országokban, például Finnországban ez a mutató 8 százalék, Csehországban 12, Szlovákiában 15 százalék.
Vagyis szívós munkával sikerült elérni, hogy a magyarországi társadalmi-gazdasági különbségek kíméletlenül megmutatkoznak a gyerekek iskolai teljesítményében is. A rossz iskolai eredmény miatt azután a szegényebb gyerekeknek rosszabbak a továbbtanulási esélyei is, ami a munkavállalásukat is megnehezíti. Végső soron az oktatási rendszer újratermeli az egyébként is meglévő társadalmi egyenlőtlenséget.
Holott ez egyáltalán nem lenne szükségszerű, és gazdaságilag is teljesen irracionális – vagyis tulajdonképpen senki érdekét nem szolgálja. A Budapest Intézet nemzetközi kutatások eredményeire hivatkozva mutat rá: a méltányos oktatás nem egy nullaösszegű játszma, amiben az egyik fél annyit nyer, amennyit a másik veszít, hanem az igazságos iskolarendszerrel mindenki csak nyerhet.
A mostani rendszerben viszonylag korán eldől, hogy ki hová mehet továbbtanulni. A jómódú családban élő gyerekek például sokkal jobb eséllyel kerülnek be négy- vagy hatosztályos gimnáziumba, ahol két év alatt elképesztően sokat fejlődnek.
A szakképzők pedig – ahová a relatíve szegényebb családból származó gyerekek mennek, mivel a szegénységgel könnyen magyarázható rosszabb eredményeik miatt csak ide veszik fel őket – ennek éppen az ellenkezőjét tudják: az ide kerülő gyerekek teljesítménye jelentősen romlani kezd. Ennek eredményeként ezek az iskolák olyan felnőtteket bocsátanak ki, akiknél az alapvető munkaerőpiaci készségek is hiányoznak, például alapszinten sem tudnak olvasni. Így nem, vagy csak nehezen tudnak elhelyezkedni, és végül a társadalomnak kell őket eltartania.
Lengyelországban 1999-ben, egy sikeres reform során 15 éves korra tolták ki a gyerekeknél az iskolatípus-választást. Ennek következtében nem csak a tudásbeli egyenlőtlenségek csökkentek, hanem a gyerekek átlagos teljesítménye is sokat javult, mivel több idő volt az általános készségek fejlesztésére.
A Budapest Intézet szerint, a lengyel mintára hivatkozva az is jót tenne, ha a szakképzőket beolvasztanák a szakközépiskolákba. Ezzel megerősödnének az alapkészségek azoknál a gyerekeknél, akik egyébként egy jól-rosszul elsajátított szakmával hagynák el az intézményt. A felgyorsult technológiai fejlődés világában egyszerűen muszáj a gyenge képességű tanulók általános készségeit fejleszteni, hogy ezek birtokában később is képesek legyenek a változó igényekhez igazodva megtanulni a szakmájukban felmerülő újításokat, változásokat.
Azt persze ebben a tanulmányban is elismerik, hogy a középosztálybeli szülők általában úgy érzik, hogy az ő érdeküket nem a változás, hanem a jelenlegi helyzet fenntartása szolgálja, hiszen így a saját, jól szituált gyerekük könnyebben bekerül a jó iskolába, és végül többet fog keresni. A lengyel példa azonban rámutat: a szegényebb gyerekek nemcsak a tehetősebbek rovására érhetnek el jobb eredményeket, hanem a méltányosabb oktatásnak köszönhetően minden gyerek tudásszintje – vagyis továbbtanulási esélye – egyformán emelkedhet. A tanulás pedig jelentős hasznot hoz a teljes társadalomnak: ha mindenki egy évvel tovább járna iskolába, az két százalékot adna hozzá az ország GDP növekedéséhez.
