A 17. század Angliájában úgy döntöttek, hogy betiltják a téli ünnepet. Több mint tíz évig nem is lehetett karácsonyozni, a dologból lázadások lettek: félrement az erkölcsök védelmére hozott intézkedés.
A középkori és újkori Európában a karácsonyt többnyire a maihoz hasonló módon ünnepelték az emberek: a családok összegyűltek, megajándékozták egymást, közös vacsorával (angolszász területen ebéddel), énekléssel, játékkal és gyakran tivornyázással emlékeztek meg a Megváltó születésnapjáról. Az ünnepi időszak azonban a maihoz képest jóval tovább, december 25-től egészen vízkereszt napjáig, vagyis január 6-ig tartott, mialatt a munkások, földművesek szabadságot kaptak, és önfeledten vetették bele magukat az evésbe, ivásba és mulatozásba.
A puritánok nem nézték jó szemmel az ünnepi mulatozást
A protestáns mozgalmak, melyek igyekeztek megtisztítani a hitet a katolicizmus által rápakolt „felesleges rétegektől”, és úgy hitték, Isten tisztán az igén keresztül érhető el, a kezdetektől, vagyis az 1500-as évektől gyanakvó szemmel nézték és pápista hívságnak tartották a karácsony ünnepét. Így gondolták a kálvinizmus szélsőséges szárnyaként Angliában létrejött puritanizmus hívei is, akik szerint a Biblia semmiféle mulatozásról és önfeledt ünneplésről nem ír, Krisztus születését efféle világi hívságokkal ünnepelni pedig maga a bűn és a fertő.
A korabeli állapotokat tekintve bizonyos értelemben igaza volt a mozgalom híveinek, az említett 12 napos ünnepi időszakban ugyanis sokan mértéktelen evésbe és ivásba fogtak, a sárga földig lerészegedtek a sörtől és a bortól, gyakoriak voltak a garázdaságok, a koldusok és az énekesek házról házra járva kéregettek, és abban esetben, ha nem kaptak alamizsnát, kifosztották és megrongálták mások otthonait. Az ünnep szigorúbb szabályozását sokáig hiába követelték a puritánok (akik idővel két szárnyra, a mérsékeltebb presbiteriánusokra és a radikális independensekre szakadtak), az 1640-es évek viharos polgárháborús időszakában azonban végre eljött az ő idejük.
Megszavazták: nem ünnep többé a karácsony
1640-ben a presbiteriánus Skócia betiltotta a karácsony ünneplését, 1644-ben pedig az angol parlamentben többségben lévő puritánoknak sikerült elérniük egy rendelet kiadását, amely december 25-ét kizárólag meghitt imádkozással és böjtöléssel töltött napként határozta meg, tiltva a mulatozást és hangos ünneplést. Egy évvel később a parlament által kinevezett új egyházi vezetés olyan vallási útmutatót adott ki, melyben a vasárnapot jelölték meg egyedüli szent napként, és semmilyen más ünnepnapot, beleértve a karácsonyt, sem ismertek el.
I. Károly király 1647-es bukását és a presbiterizmus államvallássá nyilvánítását követően még ennél is szigorúbb törvényt fogadott el a parlament, melyben teljesen eltörölték a karácsonyt, a húsvétot és pünkösdöt, és büntetéssel sújtották azokat, akik a tiltás dacára mégis megünnepelték őket. December 25-e ugyanolyan munkanappá vált, mint az összes többi, a boltok szokás szerint kinyitottak, az emberek pedig egyetlen koszorúval, dekorációval, énekkel vagy imával sem emlékezhettek Krisztus születése napjáról. A puritánok magát a karácsony, vagyis Christ-mass szót is annyira gyűlölték, hogy a katolikus mass, vagyis „mise” szócska elhagyásával Christ-tide-ra változtatták a betiltott ünnep nevét.
Véres összetűzésekhez vezetett az új törvény
Természetesen sokan voltak, akiknek nem tetszett a tiltás, és továbbra is szerették volna megünnepelni a karácsonyt, ezért helyenként komoly összetűzések és lázadások is kitörtek. Bury St Edmundsban véres összecsapásba torkollt a boltosok konfliktusa a bezárást követelő hatóságokkal, Canterburyben a lázadók szétdúlták a nyitva tartó üzleteket, majd egy időre sikeresen megkaparintották a város vezetését, Ipswichben pedig halálos áldozata is volt a zavargásoknak, akit – ha hihetünk a legendának – éppen Christmasnek hívtak. A filozófusok, írók is gyakran bírálták az ünnepek betiltását, azzal érvelve, hogy a világi kormánynak nincs joga beleszólni vallási, szigorúan a hívőkre tartozó ügyekbe.
A király 1649-es kivégzését követően a kedélyek lecsillapodtak, a karácsonyt azonban a lakosság jelentős része továbbra is megünnepelte illegálisan, gyakran pincékben vagy más rejtett zugokban gyűlve össze december 25-én. A törvény betartatása nehézkesnek bizonyult, hiszen a rendőrök és a katonák korántsem voltak elegen minden illegális karácsonyozó lefüleléséhez, és egyébként is fontosabb feladataik akadtak – az emberek így idővel egyre nyíltabban tarthatták meg kedvenc ünnepüket. 1657-ben egy parlamenti képviselő már arról panaszkodott, hogy a szomszéd házban lakók felettébb hangos éneklése és tivornyázása miatt nem tudott aludni karácsonyeste.
A tiltás egészen 1660-ig, a rövid életű Angol Köztársaság bukásáig életben maradt, a monarchia visszaállításával azonban eltörölték, így a polgárok ismét kedvük szerint ünnepelhettek és mulatozhattak a december végi, január eleji időszakban.
Nem Cromwell tiltotta be
Érdekesség, hogy a karácsony eltörlését sokan az Angliát 1653 és 1658 között lordprotektorként kormányzó, radikális puritán Oliver Cromwell nevéhez kötik, ez azonban valamelyest téves információ: Cromwell nem volt jelen a parlamentben, amikor az 1647-es törvényt megszavazták, és ugyan kormányzása alatt egyszer sem kísérelte meg eltörölni a tiltást, egyetlen ránk maradt beszédében vagy levelében sem említi azt. Vallási nézeteiből következően valószínűleg egyetértett a tilalommal, azonban semmi sem bizonyítja, hogy ő kezdeményezte volna azt.
Ha a közelmúlt is érdekel, olvasd el a szocializmus karácsonyi menüiről szóló cikkünket is!
