Házasélet a gyerek után

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A párom nem értette, nem is érthette a mi titkunkat. Sőt, azt sem, miért kívánom egyre kevésbé a testi kapcsolatot vele...

Kettőnk szövetsége erősebb mindennél

Karomban tartom a kislányomat, és nézem, ahogy alszik. Nem merek megmozdulni, nehogy megzavarjam a nyugalmát. Álmában mosolyog. Én is mosolygok, pedig nagyon fáradt vagyok. Őszintén szólva hónapok óta nem aludtam igazán jót. De megéri. Kettőnk szövetsége erősebb mindennél. Erősebb a mindent elsöprő szerelemnél is. Sokkal erősebb. Nem lehet elmesélni, szavakba önteni, csak megtapasztalni. A férjem nagyszerű ember, mégis kiszorul ebből a szövetségből. Sosem növekedett a testében élet, sosem érezte a mohó kis szájat a mellén, sosem élte át azt, hogy egy kis emberke élete csupán tőle függ. Mondták, természetes dolog, hogy az édesanya érdeklődése a gyerek születése után a férje iránt megcsappan. Sosem hittem ebben. Hogy Ő, akit annyira szeretek, kevésbé lesz fontos számomra? Kizártnak tartottam. Pedig így lett. No, nem arról van szó, hogy kevésbé szeretném, csak a fontossági sorrend változott meg. És a vágy tűnt el belőlem jó ideje.

Eljött az a pont, amikor azt éreztem: Ő egy betolakodó

A történet akkor kezdődött, mikor rájöttem: kisbabát várok. A gondolataim a születendő gyermekem körül kezdtek el forogni. Aztán elkezdett nőni a pocakom, és egyre inkább éreztem fizikailag is a másállapotomat. Ezzel együtt a szexuális vágyam is lankadt. Egyre kevésbé kívántam az együttléteket, amelyek egyre nehezebbé is váltak. Aztán eljött az a pont, amikor azt éreztem: Ő egy betolakodó. Aki zavarja a baba nyugalmát. Még az is eszembe jutott, hogy együttléteink alkalmával esetleg megbökheti a kicsit. Tudtam, hogy hülyeség, mégis egyre inkább próbáltam óvni kettőnk nyugalmát. Az utolsó hónapokban már eszembe sem jutott a szex. A férjem pedig, úgy tűnt, megérti a megváltozott helyzetet. Aztán mindkettőnket elvarázsolt a hirtelen érkezett új családtag. Teltek a hetek, és engem minden percben lefoglalt a kisbabánk. Borzasztó fáradt voltam, és közben elképesztően boldog. Lassan felgyógyultam a szülésből, de továbbra is etetéstől etetésig, pelenkázástól fürdetésig léteztem. Mentek a hónapok, és a férjem lassan szóvá tette a dolgot. Ám nekem továbbra sem volt késztetésem a szexre. Egyszerűen nem kívántam az együttléteket, a testi érintését. Nem értettem, hogy miért nem érti: nekem ez most nem fontos, és csak a babára tudok gondolni. A helyzet egyre súlyosbodott, vitákat szült, majd elcsendesedtünk. Nem próbálkozott többet, és ki-ki élte tovább a maga életét.

A férjem egy évig bírta mellettem szex nélkül

A férjem egy évig bírta mellettem szex nélkül. Megcsalt, amin ma már egy cseppet sem csodálkozom. Ő rengetegszer próbálkozott, én pedig a szőnyeg alá söpörtem a problémát, és nem próbáltam érte tenni. Ma már tudom, hogy tennem kellett volna. Át kellett volna kattintanom az agyamat. Elutazni kettesben. Vagy megkérni a nagymamát, hogy vigyázzon a picire. Gyertyát gyújtani, és kettesben tölteni egy estét. Rendbe tenni a kapcsolatunkat. Nem tettem. Azt hittem, majd megoldódik magától. Nem történt meg. A házasságunk tönkrement, a férjem elköltözött, majd elváltunk. Azt hiszem sokan követnek el hasonló hibát, hagyják kihűlni a kapcsolatukat, hiszen senki sem készít fel minket a megváltozott helyzetre. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a szerelemért folyamatosan meg kell dolgozni. És arra nem csak nekünk, de a gyerekeinknek is szüksége van...

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?