A Starbucks kávét szürcsölni kell

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Üdvözlet, Bukarest! szavakkal nyitották meg az első budapesti Starbucks kávézót, ezután már nem volt hiteles a sajtótájékoztatón emlegetni a méltán híres magyar kávékultúrát. Elhangzott az is, hogy ezt a kávét szürcsölhetjük, mert az ízek csak úgy élvezhetőek.

Ma nyílik meg Magyarország első Starbucks kávézója a WestEnd bevásárlóközpontban.

A kávézót korábban még a Váci utcába ígérték, aztán amikor fél évvel ezelőtt egy molinó fogadta a pláza vásárlóit: „Itt Starbucks kávézó nyílik" felirattal, mindenki csodálkozott a helyválasztáson. Magyarországra azért jöttek, mert tudják, hogy a kávéházi kultúránk legendás, a WestEndet törzshelynek pedig azért választották, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek szívesen töltik idejüket plázában.

Fejezzétek be, mert kezdődik az előadás!

Hallatszott az instrukció néhány keresztnév elhangzása után, majd az előadás valóban elkezdődött. Érthetően nehezen lehetett a tegnapi félhivatalos megnyitón összegyűjteni, és székükre leültetni a sajtó munkatársait, hiszen mindenki izgatottan várta, hogy a legendás kávékat megkóstolhassa.

A plázán belülről, és a Váci útról is megközelíthető kávézó, szándékosan a régies stílusra hajazó használt faelemes designjával szeretné tükrözni Budapest - állítólag - Európa-szerte híres kávéházi- kultúráját. Legalábbis az újra feléledőt, mert valljuk be, azért volt néhány csendes évtized.

Azt pedig, hogy milyen komolyan veszik a területi sajátosságokat és a hagyomány ápolását, jól mutatja, hogy három szendvicsfajtát dolgoztak ki a magyarok számára: a reform háromszög, a kolbászos és a Pick szalámis szendvicset. Még a Gerbeaud cukrászdával is összedolgoznak, amelynek köszönhetően a Tazo teák mellett mindig kéznél lesz a favorit sajtos pogácsa, ahogy a latin-amerikai kávé-különlegességek mellett a mandulás nugátszelet.

A kávézó optimizmusa a nyitva tartásában egyértelműen megmutatkozik. Hétköznaponként már reggel hattól számítanak a vonathoz siető, vagy a vonattal vidékről érkezők reggeli első kávé, vagy este 10 előtti utolsó lattéjuk elfogyasztására. Ahogy kiderült, a vendégek számát még megbecsülni nem tudják, de tény, hogy maga a kávézó nem kifejezetten hodály méretű, s bár az emeleti galéria megnöveli a befogadó teret, sokkal inkább a helyiség standard kávézó hangulatát erősíti. A barátságos légkörét mindenestre talán pont a vártnál szűkebbre szabott méreteinek köszönheti.

Üdvözlet Bukarest!

...kezdte köszöntőjét Matt Sikes, az európai-, közel-keleti és afrikai piacok pénzügyeiért felelős alelnöke, majd viccesen Budapestre javította. Ezt a tévedést megszoktuk, valahol megértjük, hisz mi vagyunk az 53. ország, ahol kávéházat nyitnak, másrészt két éve Románia volt az első közép-kelet európai ország, ahol Starbucks nyílhatott.

Korábban azt lehetett hallani, hogy ez időtájt nyílik nálunk is, de biztossá csak akkor vált, amikor egy ismert álláskereső portál történetének talán legnépszerűbb üzletvezetői álláshirdetésével szembesültünk, és az üzlet nyitásáról egy kifüggesztett molinó árulkodott a WestEnd egyik, idegen szemek elől gondosan elzárt, üzletének kirakatáról.

A fentebb említett alelnök azt is elmondta, hogy a Starbucks a munkatársakat „partnereknek" nevezi, így fejezi ki a tiszteletét alkalmazottai iránt, s ő például részben ennek tudja be a cég sikerét. A 700 főből kiválasztott 25, kávéházban dolgozó „partner" pedig kétségtelenül mosolygós, pörgős és kedves. És már van, sokak által irigyelt, üzletvezetője is Kiss Boglárka személyében, akinek már önmagában a nevét is imádja az európai piacokért felelős csapat vezetősége, ezért külön szóban puszilta őt, miközben mindenkinek megköszönte az előkészületi munkákat.

{gallery}starbucks{/gallery}

Szabad szürcsölni

„Szürcsöljünk bátran kávé kortyolgatása közben, mert az ízek csak így élvezhetőek" - kezdett bele ezután Bogi, a kávézó vezetője gyakorlatias kávékóstoltatójába. Kenyai és kolumbiai kávéval telt kicsi papírpoharakat kaptunk, és azt a feladatot, hogy érezzük a különbséget. Azoknak, akik nem egy lendülettel húzták meg az apró poharakat, a kávé alapos megillatolása után, szürcsölniük kellett. Az aromák ugyanis csak így járják körbe az egész nyelvet, s így érezhetőek a bázis ízek. Azok, akik jól teljesítették a feladatot, megtapasztalhatták, hogy az afrikai kávé citrusos-gyümölcsös, míg a latin-amerikai inkább mogyorós- csokoládés ízvilágú. Általában az érdembeli kóstolás nem erősségem, de ezúttal még én is éreztem a két íz közötti különbséget.

A Starbucks specialitása egyébként a kávészemek sötétre pörkölése, mert ez hozza ki legjobban a kávé igazi ízét. Míg a legtöbb kávéfajta nem bírja a magas hőfokú pörkölést, addig az általuk használt arabica kávék, ez által kapják harmonikusabb ízüket. Ennek a pörkölésnek a testes ízét érezhették sokan körülöttem „égettnek", akik arckifejezéséből ítélve inkább a gyors, „hosszabb" kávéhoz vannak szokva.

Kávét nem tanítottak főzni

„A cappuccino legyen könnyedén habos, a latte kevésbé" - véli Szász Edit, a Starbucks csapatának területi vezetője. „16 féle arabica babkávé különlegességünk mellett, az összes hideg és meleg italunk Fair Trade-es eszpresszóból készül." A Starbucks ugyanis a világ legnagyobb kávéfelvásárlója a méltányos kereskedelemben. Környezetkímélő kistermelői gazdaságokból vásárol kávébabot, így segítve azokat, hogy fejlesszék gazdaságaikat, ami által hozzájárulhatnak a közösségi élethez.

A félhivatalos megnyitó napján a kávé különlegességek elkészítésének titkairól ugyan nem sok szó esett, de nem is beszélni kell róla, inkább tapasztalni. Ezt tettük mi is fotós kolléganőmmel, amikor Caramel Macchiatot és Lattét kértünk a pultnál, s a „Milyen névre készíthetjük" kérdésre leplezett tétovasággal válaszoltunk. A neveknek úgy látszik, ma kiemelten fontos szerepe van.

Aztán magától jött a magyarázat. Világszerte a forgalmasabb helyeken, a három fajta méret közül választható műanyag és papír poharakra ráírják a nevünket, így a végén a gyorséttermi kiszolgáláshoz hasonlítható, de mégiscsak személyre, egészen pontosan névhez szóló módon kapja meg mindenki a magáét. Ekkor értettük meg, mi volt a kezdeti aukciós lázhoz hasonlító hangzavar, amit a kávéra szomjas újságírói tömegnek köszönhettek.

Tegnap tehát még csak a sajtó kiváltsága volt, ma már azonban bárki részese lehet a Starbucks élménynek. „Nagyon sok Starbucks rajongóra készülünk, a nagy melegre való tekintettel különösen a fagylaltszerű tört jéggel, tejszínhabbal és karamellsziruppal készült Frapuccinókkal várjuk a vendégeket-, mondja Edit, és hozzáteszi, hogy a britek új receptje, a Strawberries and Créme Frappuccino most a sláger a szigetországban, ezért világszerte árusítani kezdték.

Szeretjük-e a Starbucksot?

Kérdezték egy felmérésben néhány éve azoktól, akik már jártak külföldön egy ilyen kávézóban. Nálunk például olyannyira szeretik, hogy hónapokkal ezelőtt, ahogy nyilvánosságra jutott a hír, internetes rajongói körök alakultak a kávéház megnyitása alkalmából.

Népszerűsége már csak a várakozások miatt is megkérdőjelezhetetlen, sokak számára talán tényleg ez lesz a megnyitón már-már kulcskifejezéssé vált „harmadik hely". A „harmadik hely", a munka és az otthon után, az a hely, ahol barátok között vagyunk, kikapcsolódhatunk, és önmagunk lehetünk, egy jó minőségű kávé társaságában. Ez lesz tehát nálunk a Starbucks.

Nem is titkolják. A rövid távú cél, hogy minket is bevezessenek ebbe az „élmény világba", amely mint mondják, felpezsdíti és gazdagítja az emberi lelket. Annál is inkább, mert azt a statisztikát akarják megdönteni, miszerint a magyarok átlagosan két csésze kávét isznak naponta, ami szolidan mértéktartó fogyasztásnak minősül a világon.

Fotó: Katona Boglárka

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.