A kifulladásnak nem sok köze van a fittséghez, és még a profi futókkal is megesik.
Önnel is megesett már, hogy miután felsprintelt egy kisebb lépcsősoron, meglepően zihálva esett be egy fontos találkozóra, mintha mondjuk egy félmaratont futott volna? Ha esetleg megfordult a fejében, hogy hiába edz szorgalmasan, mert így sem bírja szusszal a röpke lépcsőzéseket, akkor megnyugodhat, a kifulladásnak ugyanis nem sok köze van a fittséghez. Bizony, még a profi futóknál is előfordul. Ha kíváncsi rá, miért, görgessen tovább!
Elfelejtünk levegőt venni?
„Az ember (és néhány közeli rokonunk) egyik fura tulajdonsága, hogy amikor nagyon koncentrál egy feladatra, hajlamos rövid időre visszatartani a lélegzetét vagy lelassítani a levegővételt. Ugyanez történik, amikor késésben vagyunk valahonnan és végigrohanunk néhány lépcsőfokon, ilyenkor ugyanis egy speciális program indul el az agyunkban, és ennek eredménye, hogy sokszor nemcsak a legelején, hanem az egész lépcsőzés alatt szünetel a légzésünk” – írja Nathan H. Lents, a New York Egyetem molekuláris biológusa a Psychology Today oldalon.
Szervezetünkben ilyenkor egyesül az izmok hirtelen történő, nagy mértékű oxigénfelhasználása a csökkent légzés okozta oxigénmegvonással. Ez a két erő pedig együttesen oda vezet, hogy zuhan a vérben lévő oxigén szintje. Miután felértünk a lépcsőn, a koncentrációs folyamat véget ér, és amint agyunk észreveszi az alacsony oxigénszintet, azonnal ennek a folyamatnak az ellenkezőjét kiváltó jeleket küld, amik felgyorsítják a légzést, és pótolják az oxigénhiányt. (Valójában a széndioxid szintjének megugrása váltja ezt ki, de az oxigén és a széndioxid koncentrációja a vérben minden normális körülmény között fordítottan arányos.)
De miért pont akkor hagyjuk abba, amikor a leginkább kellene lélegeznünk?
Ez a reflex azért alakult ki, hogy nyugalmi állapotban tartsa testünket, amikor egy erős fókuszállapotot és precizitást igénylő fizikai tevékenységet végzünk. Képzelje el, hogy cérnát fűz egy tűbe, hogy szívműtétet hajt végre vagy éppen a dartstábla közepét célozza meg. Ezek a koordinált fizikai feladatok nyugalmat, csendet és nagy koncentrációt igényelnek. Egyesek még apnoéról (ideiglenes légzéskimaradás) is beszámolnak, amikor például zöldséget vágnak, gépelnek, valami után kutatnak a fiókban, rajzolnak, vagy bármi olyan tevékenységet végeznek, ami komoly pillanatnyi koncentrációval jár.
„A légzés lelassításával vagy megállításával csökkentjük testünk egyéb mozdulatait, és remélhetőleg sokkal pontosabban hajtjuk végre, amit elterveztünk. Legalábbis ez az elképzelés. Gyűjtögető, vadászó, halászó őseinknél sokszor élet-halál kérdése volt ez a funkció, és ugyanígy a vadon élő állatok számára is nagyon hasznos és fontos az átmeneti légzéskihagyás” – összegez Nathan H. Lents.
Ha tehát legközelebb csak rohamléptekkel tud odaérni egy találkozóra, vegyen mély levegőt a lépcsőzés előtt, és közben is figyeljen oda a légzésére. Ha elégszer gyakorolja, hamar rutinná is válik, így nem fog többé levegő után kapkodva indítani egy fontos értekezletet. Egyébként meg az ellen is tehet, hogy ne legyen rohanás az élete.
