Ne lepődjön meg, ha csuklani kezd italozás közben!

Olvasási idő kb. 2 perc

Ez van, ha túl sokat eszik vagy iszik, a rekeszizom bizony görcsbe rándul.

Szerencsére nem a legdurvább, de nem is a legkellemesebb következménye az alkoholfogyasztásnak az, ha valaki megállás nélkül csuklik. De vajon miért reagál így a testünk? Ennek járt utána a Shape és kiderült, hogy többek között az agy felelős érte, házi praktikákkal pedig nem lehet megállítani.

Ahhoz, hogy megértsük a dolgot, tisztában kell lennünk azzal, hogy mi is a csuklás. Nos, a csuklás nem más, mint „a rekeszizom önkéntelen összerándulása; rendszerint percenként néhányszor ismétlődik. A tüdőbe hirtelen beáramló levegőtől a gégefedő lezárul, ez okozza a jellegzetes hangot" - olvasható a Wikipedián.

Fotó: Underwood Archives / Europress / Getty

A rekeszizom egyébként egy nagyon vékony izom, ami a mellkasüreget választja el a hasüregtől, és ha levegőt veszünk, összehúzódik, csuklásnál pedig begörcsöl. Utóbbinak hátterében az agyunktól egészen a hasunkig vezető bolygóideg áll, és a reakciót kiválthatja az, ha túl sok levegőt nyelünk (például szénsavas üdítőitalok miatt), túl sokat eszünk (ezért a gyomrunk kitágul és nyomja a rekeszizmot) vagy mértéktelenül iszunk. Utóbbi egyrészt azért problémás a Shape által megkérdezett szakértő, a Loyola Egyetemen dolgozó dr. Richard Benyamert szerint, mert az alkohol az agyunkra is hat, és ez befolyásolhatja a bolygóideg működését is. És ez nem minden! „Az alkohol elősegíti a savas refluxot, ami irritálhatja a nyelőcsövet" - tette hozzá dr. Gina Sam, a Mount Sinai Kórház munkatársa. Ez a kellemetlen inger pedig szintén a rekeszizom önkéntelen összerándulásához vezet. 

A hosszantartó (egynapos vagy annál is tovább fennmaradó) csuklás egyébként lehet aggyal kapcsolatos betegségek, fertőzés, de akár a rák vagy stroke jele is, de ugyanígy előfordul azoknál, akiknek veseproblémáik vannak.

Megállítaná? Mivel a test önkéntelen reakciójáról van szó, ezért dr. Benya szerint ez nehezen fog menni, de azért érdemes próbát tenni a hagyományos vagy kevésbé megszokott módszerekkel

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?