Négy ok, miért jó ősszel a Balatonhoz vinni a családot

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Íme egy csomó olyan programlehetőség a Balaton partján, amihez nincs szükség vízre. A táj meg ősszel is ugyanolyan szép, mint nyáron.

Bár ősszel fürdeni már nem igazán lehet a tóban, azok az idők elmúlni látszanak, amikor a Balaton augusztus végével bezárt. Van ugyanis egy csomó olyan programlehetőség, amihez semmi szükség a tó vizére – a táj meg ősszel is ugyanolyan szép. Egy korábbi cikkünkben felnőtteknek ajánlottunk kiváló őszi programokat a Balatonnál boros rendezvényektől az egyre szaporodó jó éttermeken át a wellness fürdőkig. Ezúttal pedig a kiskorúakkal a tóhoz érkezőknek adunk tippeket.

Travelo tipp: A következő ötletek nagy része bármikor megvalósítható az őszi szezonban, de ha igazán sokféle programból akarnak válogatni, a látogatást érdemes szeptember 25. és október 5. közöttre időzíteni, ekkor rendezik meg ugyanis az őszi Nyitott Balaton rendezvénysorozatot. A programokat itt tudja végigböngészni, szállást pedig itt kereshet.

Az állatok ősszel is ugyanolyan cukik, mint nyáron

Míg nyáron általában csak rossz idő esetére, B-tervnek tartogatja az ember az állatos programokat, ősszel főszereplővé léphetnek elő a négylábúak. A Balaton nem szenved hiányt állatsimogatókban, vadrezervátumokban, látványgazdaságokban és lovasudvarokban. Töltse a család a hétvégét akár az északi, akár a déli parton, tuti találunk állatsimogatásra alkalmas helyet.

A Kis-Balatonnál, Kápolnapusztán található Bivalyrezervátumban Magyarország legnagyobb bivalycsordáját, piknikezőhelyet, interaktív kiállítást, állatsimogatót, és játékos sétautat találunk. A rezervátum barátságos házőrzője, Morzsa, kvázi idegenvezetőként tereli körbe a látogatókat. 

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

Nem messze innen, Keszthely határában találjuk ritkaságszámba menő magyar állatfajok bemutatóhelyét, a 2012-ben nyílt Festetics Imre Állatparkot. Ha nem tudják, hogy pontosan hogy is néz ki egy magyar szamár vagy egy rézpulyka, akkor ez a legjobb hely a homály eloszlatására. Az ökoturisztikai helyszínen szürkemarhák, különleges cikta, cigája, merinó, és rackajuhok, kendermagos tyúkok, mangalicák láthatók, és sok más őshonos házi- és vadállat is.

A déli oldalon, Siófok mellett található Bella Lovasudvar és Állatparkban a simogatás mellett a lovaglás alapjait is elsajátíthatják a gyerekek. A Napfényudvar Minigazdaság Balatonszárszón várja szárnyasudvarral, bárányokkal és a falusi porta minden kellékével a kiskorúakat és szüleiket, a gyenesdiási állatfarmon pedig még kecskét is fejhetnek. 

A kalandparkokban ugyanolyan jó csúszni-mászni

A kalandparkozáshoz jobb is az idő ősszel, mint nyáron, és ilyen létesítményekből is remekül áll a Balaton környéke. Sőt, van olyan hely is, ahol az állatozást, és a csúszás-mászás-száguldást kombinálhatjuk. Ilyen a Zobori Kalandozoo Zalaszabarban.

A Kis-Balaton mellett fekvő kalandparkban rackajuhokon és nyuszikon kívül szurikáták, alpakák, sőt kenguruk is szerepelnek a simogatható állatok listáján. Ha egy szurikátasimogatás viszont még mindig túl ingerszegénynek bizonyulna, a gyerekek a helyszínen tetszőlegesen tovább fáraszthatók mindenféle kültéri és beltéri őrületekkel, mint lézerkardozás és kötélpálya-birodalom. 

Fotó: gyenesdias.info.hu

Gyenesdiáson állatok ugyan nincsenek, Ökokalandpark viszont akad. Itt közel négyhektáros területen hetven akadály várja egészen óvodás kortól a nyugdíjasig bezárólag a látogatókat. A különböző nehézségű pályákon lengőhidakon, drótkötél-csúszdákon és egyéb trükkös elemeken át kell eljutni A-ból B-be.

A Zamárdi kalandparkban pedig olyan extrém pályák is vannak, ahol a látogatók adrenalinszintje komolyan megugrik, de aztán mindenki szuperhősnek érzi magát, amikor végül teljesíti a kihívást. A Balatonfűzfői Serpa Kalandparkon bobozni is lehet, különböző sebességgel, a Csopakhoz közeli Balaton Élményparkban pedig falra is mászhat, ha elég erős hozzá.

Színes programok Magyarország első családbarát szállodájában

Töltődjenek fel az őszi szünet ideje alatt a Kolping Hotelben: gyerekkoncert, tökfaragás várja vendégeinket a sok-sok kreatív foglalkozás mellett, és érdemes lesz ellátogatni szépség- és egészségközpontunkba is, ahol minden generáció tud választani wellness kezelésekből, ráadásul a szülők akár egyszerre is kikapcsolódhatnak! (X)

Kirándulni sokkal jobb ilyenkor, mint nyár közepén

A kalandparkok akadályainak leküzdése mellett a kirándulás is egy olyan tevékenység, aminek inkább a lágy őszi napsütésben van szezonja, nem a negyven fokban, a tűző napon. A fent emlegetett Nyitott Balaton miatt változatos túrákat szerveznek két keréken és gyalogszerrel is.

Turistautak a Keszthelyi-hegységben
Fotó: mimi / Travelo

Ábrahámhegyre például bringatúrát szerveznek október 3-án Badacsonyból. A kirándulás a badacsonyi Tourinform Iroda elől indul, felnőtteknek 2000 forintba, gyerekeknek 1400 forintba kerül a részvétel, további infók itt. A Kis-Balatonnál Matula bácsi kunyhójához kalauzolják az érdeklődőket, a Keszthelyi-hegységben pedig szellemvadászatot tartanak a legbátrabbaknak október 2-án, reggel 9 és délután 3 között. Ha pedig a család felmászik a megújult Szigligeti várba, csodás panorámát és történelmi érdekességeket talál odafenn.

Igaz, hogy nem a tóban, de azért lehet strandolni is

Ha pedig egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy egy balatoni kirándulás strandolás nélkül teljes legyen, irány valamelyik közeli gyerekbarát elemekkel is rendelkező élményfürdőbe. Zalakaros és Kehidakustány sincs messze, a a déli parton pedig a Galerius élményfürdőt érdemes kipróbálni Siófokon.

Őszi fürdőzés? Sárvár a legjobb választás!

A sárvári fürdőben egész évben medencék és csúszdák tárháza áll rendelkezésre, így mindegy milyen az idő, a fürdőzés élményéről nem kell lemondani. Legyen a gyermekünk még baba vagy már izgalmakat kereső tini, itt mindenkinek van élmény: baba-világ, hullámmedence, élménymedencék, 9 csúszda. Sőt! Jöhet a nagyi is, imádni fogja a gyógyvíz jótékony hatását. (X)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.