9 dolog, amit megtehet azért, hogy egészségesebb legyen

Az ember folyamatosan törekszik arra, hogy egészségesebb legyen. Ezért mozog, vitaminokat szed, odafigyel az étkezésére és rendszeresen jár kontrollokra. Sok esetben azonban néhány apróbb trükkel is tehet az egészségéért, amik nem is követelnek erőfeszítéseket, csak egy kis odafigyelést, és biztosan ezerszer hallott már róluk, de nem lehet elégszer átismételni ezeket.

1. Hallgasson több komolyzenét!

Bár lényegesen kevesebb komolyzenét hallgatnak az emberek, de tény, hogy bizony nagyon jót tesz a szervezetének. Hatására ugyanis fokozódik az agyi aktivitás, ami jobb memóriát, könnyebb tanulást is eredményez. Vagyis – főleg nagyobb munkák vagy vizsgák előtt/alatt – érdemes Mozartot is elővadászni a CD-gyűjteményből.

Shutterstock

2. De kisebb hangerővel!

A metrón, buszon az ember próbálja kizárni a tömeget, ezt pedig sokszor a legegyszerűbb formában teszi: feltekeri a hangerőt.  Ez azonban nem tesz jót a hallásának. A fülben a hanghullámokat olyan sejtcsoportok fogják fel, melyek szőrszerűek, ám érzékenyek is. a túl erős hangok hatására sérülhetnek, vagy el is pusztulhatnak, és sajnos nem is regenerálódnak. Ráadásul adott mennyiséggel – nagyjából 15 000 – 20 000 darabbal – születünk, így a veszteség komolyan rányomhatja a bélyegét a hallásunkra. A 85 decibel feletti hangerő már gondot okozhat, így előfordulhat, hogy nem árt lecserélnie néhány konyhai gépet sem.

3. Szakítson a számítógépével...legalább átmenetileg!

Számtalan cikk foglalkozott már azzal, hogy mennyire nem tesz jót nekünk az, hogy egész nap a monitort bámuljuk, és egyhelyben ülünk. Nem véltetlen az sem, hogy kötelező – lenne – óránként 10 percre felállni, és otthagyni a gépet. Ezzel ugyanis meg lehet óvni a szemet a folyamatos és túlzott igénybevételtől. A monitorra meredve ugyanis az emberek elfelejtenek pislogni, és ez a szem kiszáradását okozza. Az egyhelyben ülés pedig hosszabb távon rosszat tesz az alakjának, arról már nem is beszélve, hogy növeli a trombózis kialakulásának esélyét.

4. Öblögessen!

Az étkezések után jó, ha fogat mos – ez valószínűleg senkinek nem újdonság. De azt kevesebben tudják, hogy a szájat ki kellene öblíteni a kávé, a tea, a bor vagy éppen a sör után is. az elfogyasztott italok ugyanis savassá tehetik a szájat, a bennük rejlő cukorról már nem is beszélve. Ezek pedig roncsolják a fogakat, aminek a vége a fogorvos rettegett széke lesz. Ezt elkerülheti azzal, ha egy kis vízzel öblöget az ivás után, vagy cukormentes rágót rág, ami fokozza a nyáltermelést, így helyreállítva a száj ph-ját.

Shutterstock

5. Mozogjon sokat!

Ez is egy olyan tényező, ami még a csapból is folyik – mozogni kell az egészségért. De sajnos nem véletlen, hogy ennyiszer említik, hiszen nélküle valóban nagyon nehéz egészségesnek lenni. Ráadásul az egyes sportok más és más jótékony hatással bírnak. A nők esetében fontos, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a csontjaikra. A korral – főleg a menopauzával – ugyanis a csontsűrűség romlik, ami nagyon veszélyes lehet. Hogy ezt elkerülje, végezzen olyan sportokat, amikben a gravitáció ellen dolgozik – fut, lépcsőzik, stb. ezzel nem csak a csontsűrűséget tarthatja szinten, de elegáns, kecses izomzatra is szert tehet, ami szintén segít megőrizni az egészségét.

6. Legyen optimista!

Ez lehet, hogy furán hangzik, de az optimizmus is segít megőrizni az egészségét. Egy januárban megjelent tanulmány szerint, amit az Illinois-i egyetem kutatói készítettek, az optimista emberek egészségesebbek, mint pesszimista társaik. A pozitív hozzáállással ugyanis csökken a vércukor és a koleszterinszint, ami csökkenti a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. És hát optimistán élni is kellemesebb.

7.  Ne sumákolja el az önvizsgálatot! 

A nők – és ritkán akár a férfiak – esetében a mell rendszeres ellenőrzése egy olyan apró lépés, amivel sokat tehet az egészségéért. Ugyan a mellrákot nem biztos, hogy magunk is ki tudjuk tapintani, de ha jól ismerjünk a testünket, könnyebben ésszrevesszük a változásokat, amikkel érdemes szakemberhez fordulni. A figyelmezető jelek közé tartozik a kemény csomó vagy vastagodás, duzzanat, vörösödés vagy sötét folt, tapintásra meleg érzés, alak-, vagy méretbeli elváltozás, a bőr gödrösödése vagy púposodása, viszkető, pikkelyes gyulladás vagy kiütés a mellbimbón, behúzódás a mellbimbón vagy más területen, a mellbimbó befelé fordulása, hirtelen kezdődő váladékozás a mellbimbóból és szokatlan, nem múló fájdalom egy adott ponton.

Shutterstock

8.  Figyeljen oda azokon a napokon! 

A nők többsége nem ússza némi fájdalom nélkül a menstruációt, és sokan úgy gondolják, teljesen normális, ha görcsöl a has ilyenkor. Ám ha a tünetek olyan komolyak, hogy zavarják a napi normális életvitelt, akkor érdemes szakemberhez fordulni - tanácsolja dr. Guylaine Lefebvre, a torontói Szent Miklós Klinika nőgyógyászati osztályának vezetője. És egy jó ok arra, hogy végleg letegye a cigarettát: egy 2014-es tanulmány szerint a dohányzó nőknek 40 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy nem ússzák meg a görcsöket. 

9. Óvatosan a körömlakkal!

Nyáron mindenki sorra leni fel a színesebbnél színesebb lakkokat, de ne feledje, körmöknek is kell egy kis szünet. "A lakk és a köröm közti esetleges buborékokban a baktériumok és a gombák elszaporodhatnak, amik további problémákat is okozhatnak" - nyilatkozta dr. Howard Green lábszakértő. Persze van, aki szerint nyáron igenis ki kell lakkozni a körmöket, hiszen a festéken nem hatol át a napfény

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra