A bőrráktól és a leégéstől tartanak leginkább a magyar strandolók

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokan tesznek is ez ellen, de a leégést sokan így sem tudják elkerülni. Felmérés infógrafikával.

A magyar strandolók tartanak a túlzott napozás okozta bőrráktól, és háromnegyedük tudatosan figyel arra, hogy elkerülje a leégést – derül ki a CIG Pannónia felméréséből, ami vidéki és budapesti strandokon, 300 fő megkérdezésével készült. Ez mind szép és jó, ám ezzel ellentétben a válaszadóknak mindössze harmada járt az elmúlt egy évben anyajegyszűrésen. Pedig, ha már bekövetkezik a legrosszabb, a rosszindulatú bőrdaganatok eredményes kezelésében legfontosabbnak azt tartják a magyarok, hogy a lehető legjobb orvoshoz kerüljenek.

A megkérdezettek egyötöde kifejezetten azért megy strandra, hogy napozzon. A napimádók többsége nő és a 20-as éveiben jár. A válaszadók fele viszont nem napozni megy a fürdőhelyekre, csak ha már ott vannak, szeretnének lebarnulni is. Nagyjából 22 százalék azok aránya, akik nem szeretnek napozni, bár nem is kerülik a napot. Ebben a csoportban az 50 év felettiek aránya kimagasló. Az összes válaszadónak mindössze csupán 8%-a marad lehetőség szerint az árnyékban.

A strandolók többsége ugyanakkor tart a napsugarak káros hatásaitól: legtöbben a bőrrák kialakulásától (55%) félnek. Ez az arány megegyezik a dr. Kelen napozószermárka egy évvel ezelőtti felmérésének eredményével. Ez a félelem azért sem indokolatlan, mert a válaszadók közel egyharmada számolt be arról, hogy családja vagy barátai körében előfordult már bőrrák.

Fotó: CIG Pannónia
Fotó: CIG Pannónia

A megkérdezettek a bőrrákkal hasonló arányban említették a leégéssel járó fájdalmat is (52%), és a felmérésben résztvevők jelentős többsége (76%) tudatosan tesz az ellen, hogy elkerülje a leégést. Közülük kevés kivétellel (93%) mindenki használ naptejet, és több mint egyharmaduk arra is odafigyel, hogy az magas faktorszámú legyen. Sokan figyelnek a napon töltött idő mennyiségére és minőségére is: a leégést tudatosan kerülő strandolók 39%-a 10 és 16 óra között a lehető legkevesebb időt tölti a napon, 28%-uk pedig figyel arra, hogy ne legyen egyszerre hosszú ideig közvetlen napsugárzásnak kitéve.

Az is kiderült, hogy a strandolók kevesebb, mint egyharmada tudja eredményesen elkerülni a leégést: 48% ritkán, 21% pedig nagyobb rendszerességgel szokott napégést szenvedni. Az nem derült ki a felmérésből, hogy vajon mennyien és mennyire ügyelnek arra, hogy valóban mindenhol bekenjék magukat, ahol kell

Fotó: CIG Pannónia
Fotó: CIG Pannónia

A válaszadók 58%-a fordulna azonnal orvoshoz, ha ismeretlen elváltozást fedezne fel a bőrén, egynegyedük viszont – internetes kereséssel vagy ismerős megkérdezésével – először maga próbálná kideríteni, hogy mi lehet probléma. A káros bőrelváltozások eredményes kezelésében a legfontosabbnak azt tartják a válaszadók, hogy a lehető legjobb szakorvoshoz kerüljenek. (1-től 5-ig terjedő skálán átlagosan 4,7-re értékelték ennek fontosságát), a kiegészítő egészségbiztosítás jelentőségét viszont kevesebben, mindössze 2,3 százalékuk említette.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.