Tandemugrás: extrémsport fejfájás ellen

Olvasási idő kb. 1 perc

Vendégszerzőnk kipróbálta az ejtőernyős ugrást, és zuhanás közben még a fejfájása is elmúlt.

Sokszor hallani, hogy be vagyunk zárva a saját világunkba, ám olykor elég egy kis dolog is, hogy kimozdítson minket onnan, és új szemszögből lássuk – akár csak egy darabig – az életet. Szerintem nem vagyok/voltam egyedül azzal a kívánsággal, hogy egyszer fejvesztve ugorjak ki egy repülőgépből – persze, akárcsak a siklóernyőnél, most is tandemben. Íme egy újabb sport, amit kihúzhattam a listámról!

Fotó: Hámori Barbara

A börgöndi repülőtérre érve szokatlan sürgés-forgás és lazaság fogad, az iroda nem olyan, mint egy hagyományos konditeremé. Formalitás, papírok, miegymás, egyszer csak már egy piros nadrág és heveder van rajtam – az öltözést egy kis felkészítés követi. Amikor mindkét tandempár a helyén van, elindulunk egy Cessna 182-es repülővel az ég felé.

Inkább szellemi, mint fizikális felkészülést igényel egy adrenalin növelő tandemugrás. Bőven elég egy sportos, kényelmes ruhában és sportcipőben odamenni, az összegubancolódó haj pedig garantált. Miért számít sportnak? A tandemet önmagában nem is, de az ejtőernyőzést extrémsporttá nyilvánították és oktatják is. Nekem speciel még a fejfájásomat is elmulasztotta.

Ha kíváncsi arra, milyen élményt nyújt a tandemugrás és hogyan ért földet a szerző, kattintson ide, itt az egész beszámolót elolvashatja.

Hámori Barbara

A Move it, Blondie! sportblog főszerkesztőjének a mozgás csupán pár éve lett az élete szerves része. Olyannyira, hogy úgy döntött, hétről hétre újabb sportokat próbál ki, amelyekből szubjektív beszámolókat ír, ezzel rálátást adva az olvasóknak az óratípusokra és azok részleteire. Az általa készített sztárinterjúkból pedig kiderül, melyik híresség hogyan tartja formában magát és a sportedzők is mesélnek a saját óráik részleteiről. Hámori Barbara fő célja és mozgatórugója, hogy motiváljon mindenkit, aki még nem találta meg a saját sportját.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hámori Barbara
Hámori Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.