Így izzaszt meg Roger Federer sportja

Olvasási idő kb. 2 perc

Vendégszerzőnket alaposan megizzasztotta Kincses Gábor, a BME Testnevelési Központ igazgatója, egykori teniszedző.

A tenisz fontos sport számomra, és már régóta szerettem volna újra ütögetni, de nem volt partnerem. nemrég azonban alkalmam adódott a Bogdánfy úton lévő BME Sporttelepen együtt edzeni Kincses Gáborral. A BME Testnevelési Központ igazgatója korábbi éveiben teniszedzőként és testnevelő tanárként dolgozott, utóbbi még ma is a szakmája.

Fotó: David Laposi

Egy-két alapmozdulatot gyorsan elsajátítok, illetve felfrissítek a korábbi emlékeimből: ütögetek, próbálom rögzíteni magamban hogyan is kell helyesen állni és az ütőt tartani. Olykor visszaköszön a squash, ugyanis néha túl magasan tartom a kezdő állásomban az ütőt, amire Kincses Gábor fel is hívja a figyelmemet. Az ütő tartásának annyi szabálya van a teniszben, hogy az a kezem, amelyben tartom (ez esetben a jobb) a csípőmtől lejjebb kell hogy legyen, a másikat pedig ahhoz képest feljebb kell pozicionálnom. Mindeközben figyelek a lábtartásokra is: bal láb elől, jobb hátul, a vállam nincs felhúzva, hiszen abból mozgatom majd az ütőt.

Fotó: David Laposi
Fotó: David Laposi

Az oktató eleinte labdákat dob elém, hogy lássa, eltudom-e találni azokat és hogy milyen a mozgásom, valamint a labdaérzékem. Miután mindenben jónak bizonyulok, áttérünk a szerválásokra, és miközben Gábor átmegy a túloldalra, én közben a saját térfelemen felveszem a tenisz alapállást. Tetszik ez a sport, még az a része is, hogy ki kell silabizálni, mikor merre megy a labda, milyen távolságban esik le és melyik oldalról tudom visszaütni úgy, hogy közben a lábtartásra is figyeljek. Ezek a készségek sok gyakorlással szépen fejlődhetnek.

A játékot csuromvizesen fejeztem be, és levezetésképpen "eltakarítottam" a pályát is.

Pontozás

Kínzó faktor: 8/10

Ennyire formál: 9/10

Edző: 11/10

Helyszín: 8/10

Ennyire fáj másnap mindened: 8/10

A teljes beszámolót ide kattintva, a Kincses Gáborral készült interjút pedig itt olvashatja el!

Hámori Barbara

A Move it, Blondie! sportblog főszerkesztőjének a mozgás csupán pár éve lett az élete szerves része. Olyannyira, hogy úgy döntött, hétről hétre újabb sportokat próbál ki, amelyekből szubjektív beszámolókat ír, ezzel rálátást adva az olvasóknak az óratípusokra és azok részleteire. Az általa készített sztárinterjúkból pedig kiderül, melyik híresség hogyan tartja formában magát és a sportedzők is mesélnek a saját óráik részleteiről. Hámori Barbara fő célja és mozgatórugója, hogy motiváljon mindenkit, aki még nem találta meg a saját sportját.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Hámori Barbara
Hámori Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.