Tudja, mi az, ami ne legyen a krémjében?

Olvasási idő kb. 3 perc

A paraffint sokan károsnak ismerik, pedig kifejezetten jól jön, ha napozószerben találja. Kozmetikai összetevők a szakember magyarázatával.

A legtöbben még mindig az illata, reklámja, csomagolása alapján választanak kozmetikai termékeket maguknak. Bár egyre többen már azt is elolvassák, mi található a doboz hátoldalán, ahol a gyártók kötelesek az összetevőket feltüntetni, átlagos, hozzá nem értő ember képtelen a rövidítések és a latin nevek közt kiigazodni. Éppen ezért Peterman Krisztinával, a Dermatica kozmetikusával megfejttettük a leggyakoribbakat, hogy önök ez alapján már biztosabban tudják, akarnak-e magukra kenni belőlük, vagy inkább kísérleteznek házilag.

PEG

A PEG egy összefoglaló név, mely a segéd- és az adalékanyagokat (emulgeátor, sűrítő, szappanosító) foglalja magában. Bár leginkább szintetikus termékekben szokott előfordulni, legtöbbször teljesen ártalmatlan, azonban ha kőolaj származékokból állítják elő, akkor az károsíthatja a bőrt. Szerencsére csak a nagyon olcsó krémekben szokott így előfordulni, és úgy sem nagy mértékben. A PEG-ek a bőrt áteresztővé teszik, de nézőpont kérdése, hogy ez most jó-e, vagy rossz, hiszen ezáltal ugyanúgy segíti a hasznos anyagok felszívódását, mint a károsakét.

Paraffinum liquidum

Az egyik legtöbbet támadott anyag, mely lényegében a kőolajszármazékokat jelenti. Valóban számos negatív tulajdonságuk van, viszont ezeket lehet pozitívumként is értelmezni

 Hátrány  Előny
nem szívódik fel, mert nem bőrrokon olykor pont ez a cél (pl. napolajoknál)
vízzáró réteget képez a bőrön szeles, hideg időben ez épphogy hasznos
nem engedi lélegezni a bőrt ez a tulajdonság egyben csökkenti a láthatatlan vízleadást, és késlelteti az öregedést is

Ezeken kívül a paraffinum liquidum számlájára írják még pl. azt is, hogy elzárja a pórusokat, és emiatt mitesszerek képződnek. A kozmetikus szerint ez csak akkor igaz, ha esténként az illető nem mossa le jó alaposan az arcát. Amennyiben ezt megteszi, akkor a bőr éjszaka lélegezhet és regenerálódhat, és épp ezért nem ajánlott nappalra és éjszakára is paraffinos krémet használni: 24 órában ez valóban sok lenne a bőrnek.

Isopropil mirisztát/palmitát

A '60-as évek egyik legnagyobb sikert aratott kozmetikai alapanyaga. Jó tulajdonságai közt szerepel, hogy segíti a krémek kenhetőségét, valamint a fontos hatóanyagok áthatolását a bőr szarurétegén. Rossz oldala viszont, hogy az arra hajlamosaknál mitesszerek kialakulását okozhatja.

Sodium Lauryl Sulfate/Natrium Lauryl Sulfate

Számos kozmetikai termékben megtalálható (lemosók, szappanok, samponok, stb), azonban az egyik legirritatívabb anyag, így meglehetősen káros. Tisztító, nedvesítő, elszappanosító szerként került a forgalomba, azonban megfigyelték, hogy minél jobban tisztít, annál irritatívabb. Egyes vélemények szerint maradandó károsodást is okozhat, például ha a szembe kerül, akkor szürkehályogot és egyéb tartós szemproblémákat.

DEA

A PEG-hez hasolóan a DEA is egy összefoglaló név, mely az emulgeátorokat és tenzideket foglalja magában. Ezek jól stabilizálnak és tisztítanak, azonban szintén lehet irritatív, allergizáló hatásuk, mely az enyhétől a súlyosig terjedhet, ráadásul szárítanak is. Tehát akiknek eleve érzékenyebb a bőrük, lehetőleg kerüljék azokat a készítményeket, melyek összetevőinek listáján megtalálják a DEA-t.

Cera Alba

A Cera Alba fehér méhviaszt jelent, mely a méhek mirigyeinek gyúrható váladéka. Nem bőrrokon anyagról van szó, viszont a kozmetikumokban jótékony hatású, mivel remekül hidratál, viszont ha nem kellő tisztaságú, akkor irritatív lehet. Mivel drága, gyakran hamisítják faggyúval és parafinnal.

Leginkább krémekben, hajápoló termékekben, rúzsokban és szőrtelenítőkben használják.

Bisabolol

A bisabolol az egyik legjobb gyulladáscsökkentő, sebgyógyító, bőrtápláló hírében áll, így a jobb minőségű kozmetikai termékek kedvelt anyaga. A kamillából nyerik ki, és az olaja egyik fontos összetevője.

Linalool/linalol

Bár töményen allergizálhat, megfelelő hígítással jótékony hatásokkal bír. Ez egy természetes alkohol, ami megtalálható például a levendula olajban is. Fertőzésgátló és nyugtató tulajdonságai miatt használják elsősorban, de több készítmény kellemes illatát is ez adja, mivel aromája rózsára, gyöngyvirágéra emlékeztet.

Allantoin

Általában sajnos mesterségesen állítják elő, viszont a természetben is megtalálható, méghozzá egyes emlősök vizeletében, valamint némely növényben (általában fekete nadályból és búzából nyerik ki). Sebgyógyító, bőrsimító, regeneráló tulajdonságai miatt a jobb minőségű öregedésgátló készítményekben előszeretettel használják, mivel serketi a sejtek megújulását, és igazán bőrbarát. Leginkább krémek, arcvizek, borotválkozási termékek, habok, zselék, púderek alapanyaga.

Propylparabén

A parabének kémiai tartósítószerek, ezek a leggyakoribb allergiák és gyulladások okozói, ráadásul többek szerint rákkeltőek is. Viszont többféle is van belőlük, és a fentiek csak az egyik csoportjukra igazak maradéktalanul. Az EU Bizottság fogyasztóvédelemmel foglalkozó része 2010-ben nyilvánosságra hozta a parabének kockázatait. Eszerint a hosszabb láncú szénvegyületek, mint pl. a propyl-butylparabének rákkeltőek lehetnek, és hormonális zavarokat is okozhatnak, viszont az etil-metilparabének adott koncentrációban biztonságosak

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.