Létezik a sófüggés, és árt is rendesen

Olvasási idő kb. 5 perc

Sószóró nélkül félembernek érzi magát? A helyzet nem reménytelen, de némi akaraterő kell hozzá. 7 tipp.

Köztudott tény, mi is többször írtunk már arról, milyen veszélyes a túlzott sófogyasztás. Számomra ennek most lett igazán aktualitása, ugyanis végleg bebizonyosodott, hogy igazi sófüggő vagyok. Igen, ilyen is van! Valahol mindig is tudtam, nem egészséges az, hogy amint elém kerül egy tál étel, azonnal a sószóróért nyúlok, még akkor is, ha éppen magam készítettem el. A nagy megvilágosodás csak azután jött, hogy több hónapon át öt másik emberrel ültem egy asztalnál minden étkezésnél, így szembetűnő volt a különbség.

Persze nem vagyok egyedül, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) legújabb ajánlása szerint egy felnőtt napi sóadagja maximum 5 gramm, vagyis körülbelül egy teáskanálnyi lehet, és jó lenne, ha 12 év múlva ez lenne az általános fogyasztás. A National Institute for Health and Clinical Excellence (NICE) szerint ennél sokkal nagyobb mértékben kell csökkenteni a sófogyasztást, ők azt szeretnék, ha 2025-re 3 gramm lenne a napi adag, amit egy felnőtt bevisz a szervezetébe. A jelenlegi ajánlás szerint ez a gyerekek napi bevitele. Az nyilván nem lep meg senkit, hogy ezt mi alaposan túlszárnyaljuk, az viszont megdöbbentő, hogy mennyivel. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet pár évvel ezelőtti adatai alapján a férfiak átlagos napi sóbevitele 17,2 gramm, a nőké 12 gramm Magyarországon, és úgy tűnik, ezen a 2011 szeptemberében bevezetett Népegészségügyi termékadó sem sokat segített. De mit lehet tenni?

1. Türelem!

Ettől a rossz szokástól sem olyan könnyű megszabadulni, és minden azon múlik, hogy mennyire vagyunk kitartóak. A szakértők szerint az első időszakban sajnos minden íztelennek érzünk majd, körülbelül egy hónap, vagy akár ennél több idő kell ahhoz, hogy az ízlelőbimbók hozzászokjanak az új helyzethez. Érdemes fokozatosan csökkenteni az adagot, így kevésbé lesz elviselhetetlen az átállás. Ha az átmeneti időszakban sem tudunk lemondani a mindennapi betevő chipsünkről, akkor legalább arra vigyázzunk, hogy ne nyomjunk be egy egész zacskóval, vagy a nap többi részében csak olyan ételeket fogyasszunk, amiben egyáltalán nincs, vagy csak nagyon minimális mennyiségű só van. És persze az sem elhanyagolható szempont, hogy sokkal könnyebb megszabadulni a függőségtől, ha másokat is ráveszünk a csatlakozásra.

2. Kis mértékben orvosság!

Természetesen nem kell teljesen sómentesen élnünk, de van néhány szabály, ami segít abban, hogy ne essünk túlzásokba. Jeannie Gazzaniga Moloo dietetikus szerint soha ne sózzunk meg semmit, mielőtt megkóstoltuk volna, és ha lehet, akkor csak a főzés legvégén adjuk hozzá a sót, így jobban kihozza az ízeket, és nem kell belőle annyi. Még jobb, ha nincs is sószóró az asztalon, így eleve kisebb a kísértés, ha pedig mégis sózni kell, akkor először a tenyerünkbe szórjunk egy keveset, így könnyebb adagolni.

3. Só helyett fűszer!

A lemondást megkönnyíti az is, ha kicsit feltöltjük a fűszeres készletünket, és merészebben használjuk mondjuk a fokhagymát, a bazsalikomot, a köményt, a csilit, a rozmaringot, a gyömbért vagy a fahéjat, és a balzsamecet, valamint a citromlé is jó szolgálatot tud tenni. Arra azonban vigyázzunk, hogy a gyári fűszerkeverékek egy része sót is tartalmaz, vagyis érdemes áttanulmányozni az összetevők listáját, azt pedig ugye, mondani sem kell, hogy az ételízesítő porok és a leveskocka tiltólistás. Az MDOSZ ajánlása szerint nemcsak a hozzávalók, hanem a módszerek megválogatásával is sokat csökkenthetjük a sóbevitelt. Ilyen például a gőzben, zöldséglében, tejben főzés, a teflonban, alufóliában, sütőzacskóban sütés, az aromás párolás, a húsok tűzdelése különféle zöldségekkel, gombával, gyümölcsökkel, illetve tejben, joghurtban, olívaolajban friss fűszerekkel való pácolás. Tény, hogy nem mindegy, ki miből és hogyan főz. Az elmúlt pár hónapban egyetlenegyszer nem éreztem szükségét annak, hogy nyakon öntsem a vacsorám sóval: azon a kecskevacsorán, amit James Whetlor, a River Cottage egykori séfje állított össze, hiszen ő  érti a dolgát.

4. Legyen óvatos!

A sószóró nélkülözése sajnos önmagában nem fog sokat segíteni, a Nemzeti Sócsökkentő Program szerint a sóbevitel kb. 75%-a nem a sózásból ered, hanem a készételek és feldolgozott élelmiszerek fogyasztásából. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 2009-es vizsgálata szerint a felnőtt lakosság feldolgozott élelmiszerekből származó sóbevitelének több mint 1/3-áért a kenyérfélék, közel 1/4-éért a húskészítmények, mintegy 10 %-ért pedig a zöldségkonzervek és a savanyúságok felelősek  Megoldás? Hanyagoljuk az előrecsomagolt hozzávalókat és ételeket, vagyis főzzünk otthon friss alapanyagokból, vagy olyan ételt rendeljünk az étteremben, aminek biztosan alacsony a sótartalma. Vigyázat, akkor sem vagyunk biztonságban, ha csak salátát eszünk, hiszen lehet, hogy az öntet is valamilyen tartósítószerekkel, ízfokozókkal teli borzalom.

Fotó: John Moore

5. Nem minden az, aminek látszik!

Aki valaha is járt már konyhában, tudja, hogy a süteményekben is van só. A Mirror szerint a boltban kapható muffinok, péksütemények és egyebek néha több sót tartalmaznak, mint egy szelet szalonna. Akkor sincs biztonságban, ha a túrósbukta helyett inkább egy tál gabonapehellyel indítja a reggelt. A Which? egyik korábbi beszámolója szerint a vizsgált 50 termék közül csak hat tartalmazott 100 grammonként 0,3 grammnál kevesebb sót. Vagyis marad a zabkása, így legalább mi dönthetünk arról, hogy rakunk-e bele egy kis csipetnyi sót vagy nem. És egy rossz hír a fogyókúrázóknak: a Times of India szerint egyes cégek a csökkent zsírtartalmú ételeiket jól megsózzák, hogy mégis legyen valami íze a terméküknek.

6. Olvasson címkét!

2016-ig az EU területén nem kötelező jelölni a címkén az élelmiszerek sótartalmát, azonban addig is nyújthat némi segítséget, hogy minden címkén csökkenő mennyiségben kell feltüntetni az adott élelmiszer összetevőit. Amennyiben az összetevőknél az első helyen a konyhasó szerepel, feltételezhető, hogy az adott élelmiszer sótartalma magas, mert konyhasóból tartalmazza a legtöbbet – tanácsolja az MDOSZ. Egy termék sótartalmát úgy is kiszámolhatjuk, ha a nátrium tartalmát megszorozzuk 2,5-el, vagyis 1 gramm nátrium 2,5 gramm sónak felel meg.

Fotó: The Washington Post

7. Tévedés a nyári sópótlás!

A Nemzeti Sócsökkentő Program honlapja szerint az sem igaz, hogy nyáron az izzadás miatt több sóra van szükségünk, csupán a megfelelő folyadékpótlásra kell figyelnünk. Ahogy az sem, hogy a tengeri só sem jobb választás, mint az asztali só, mert mindegyik nátriumot tartalmaz, és egyedül a nátriumtartalom az, ami meghatározza, hogy mennyire emeli a só a vérnyomást. A szakértők szerint egy felnőtt ajánlott napi nátriumbevitele 2300 mg, amit 50 év felett érdemes 1550 milligrammra csökkenteni, és ügyeljünk arra, hogy egy étkezésnél ne vigyünk be 600 milligrammnál több nátriumot a szervezetünkbe.

Kálium kontra nátrium

A WHO szerint a túlzott só-, azaz a fokozott nátrium bevitel mellett az is gondot jelent, hogy kevés káliumot fogyasztunk. Míg az előbbiből 2000 mg a napi ajánlott mennyiség (ez 5 gramm sónak felel meg), addig az utóbbiból  3510 milligramm. Egy átlag amerikai a kimutatások szerint egyébként több mint 3600 milligramm nátriumot fogyaszt naponta, leginkább feldolgozott termékek formájában, és csak a csökkentett sóbevitellel 1,2 millió amerikai életét lehetne megmenteni tíz év alatt.

A vonatkozó cikk szerint a következő ételekben fordul elő jelentős mennyiségű nátrium:  tej és tejszín (kb. 50 mg/100 g),a tojás (kb. 80 mg/100 g), kenyér (kb. 250 mg/100 g), a szalonna (kb. 1500 mg/100 g), rágcsálnivalók (kb. 1500 mg/100 g), szójaszósz (kb. 7000 mg/100 g) és leveskockák (kb. 20000 mg/100 g).

Ezek pedig a káliumforrások: bab és borsó (kb. 1300 mg/100 g), mogyorófélék (600 mg/100 g), a zöldségek közül a spenót, a káposzta és a petrezselyem (kb. 550 mg/100 g),  a gyümölcsök közül a banán, a papaya és a datolya (kb. 300 mg/100 g).


Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.