Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem kell ahhoz a fővárost elhagyni, hogy olyan életet élj, mint azok, akik az agglomerációba költöznek. Februári cikkünk nyomán lokálpatrióta olvasóink kerestek meg minket, hogy elmondják: van vidéki élet a közigazgatási határon belül is, és még csak milliomosnak sem kell lenni hozzá.
Rákosborzasztó nem is olyan borzasztó, van utcai kerekes kút Újpalotán is, Békásmegyer-Ófalu közösségi élete pedig szinte irigylésre méltó. Amikor korábbi cikkünkben próbáltuk összefoglalni, milyen előnyei és hátrányai vannak annak, ha valaki fogja a bőröndjét, és 20-30 km-rel arrébb költözik, rengeteg komment és email érkezett, amelyben saját tapasztalataikat osztották meg velünk az agglomeráció lakói. Volt köztük azonban számos olyan is, akik arra hívták fel a figyelmünket, hogy vidéki életet Budapesten belül is lehet élni, ráadásul nem csak a Svábhegy tetején vagy a II/A-ban, ahol az ingatlanárak a legtöbb ember számára megfizethetetlenek. Két budai és két pesti kerület lakói védik meg szomszédságuk becsületét.
A legtöbb földút a város legnagyobb kerületében
Rákoscsabát, Rákoshegyet, Rákoskeresztúrt és Rákosligetet 1950-ben csatolták Budapesthez, új közös nevük XVII. kerület lett, illetve a sokkal szebben hangzó Rákosmente. A városrész a hetvenes évekig igazi bájos, csodás fekvésű, falusias hangulatú, főleg kertes házakból álló kerület volt, aztán elkezdték vadul húzni a paneleket. Ez jelentősen rontott a megítélésén, és a köznyelvben elnyerte a Rákosborzasztó elnevezést, ami azért nemcsak a idill lerombolására utalt, de jelezte a távolságát a belvárostól, és főként a közlekedés nehézségeit.
Akik lesajnálják az itt élőket, bizonyára nem tudják, hogy Budapest legnagyobb kerületének egyes dimbes-dombos részei majdnem olyan magasan fekszenek, mint a Gellért-hegy, illetve, hogy itt van a 27 hektáros Merzse-mocsár, egy olyan természetvédelmi terület, melynek élővilága egyedülálló a fővárosban. Mondjuk azt is kevesen tudják, hogy nincs még egy olyan kerülete Budapestnek, ahol annyi földút lenne, mint itt.
"Mi a XVII. kerületben élünk, immár 6 éve. Eleinte mindenki fújolt, hogy ilyen lehetetlen helyre költözünk. Pedig ez egy szuper kerület, viszonylag normális ingatlanárakkal, bár az utóbbi két évben felverték itt is - állt ki Rákosmentéért teljes mellszélességgel Cecília. "Ami hibája, és emiatt kicsit hasonlít az agglomerációra, hogy nincs fixpályás közlekedés, és a város felé általában mindenki a Pesti utat használja, ami dugulni is szokott, vagy lehet menni a másik irányba, ahol legalább két vasúti sínen kell átevickélni, ami a reggeli csúcsban szintén nem két perc. Viszont a jó kerületvezetés miatt kialakult sok P+R parkoló a vasúti pálya mellett, amit már sokan felfedeztek, és használnak is."
"Vonattal állítólag húsz perc a Keleti. Mi nagyon szeretünk itt élni, a város tök nyugis részén, kertvárosi körülmények közt, minden városnak tulajdonított kényelemmel a közelben, igaz a telek mini, 250nm-es, de legalább a miénk, a gyereket ki lehet engedni egyedül, a fűnyírás is gyorsan megvan - annyi mozgás meg úgyis kell. Szóval szerintem így élhető, és mivel kocsink is van, bármi elérhető. Az új nullással a III. kerület 25 perc, de ugyanennyi a belváros is, igaz az nem csúcsidőben. Ha valaki költözésben gondolkodik, szerintem nézzen körül itt is, javuljon már egy picit ennek a kerületnek a megítélése:) Mindenki csak "Rákosborzasztó-ként" emlegeti... Éljen a majdnem agglomeráció:)"
A kerület még mindig a legolcsóbb pesti kerületek közé tartozik, kisebb házikót már tízmillió alatt kapunk, 15-20 millió körül pedig már 100 négyzetméteres, jó állapotban lévő házakat kínálnak saját kerttel, szép környezetben. A környék mellett szól még, hogy jelenleg is nagy elánnal fejlesztik az infrastruktúrát, többek között buszkorridorral könnyítik a tömegközlekedést, és májusban átadják az Új Városközpontot.
Dokumentált falusiasodás a III. kerületben
"Elárulok egy titkot: létezik falu Budapest közigazgatási határán belül is! A csoda neve Békásmegyer-Ófalu" - romantikus felütéssel indul Ádám beszámolója, aki blogján részletesen beszámolt a kiköltözés részleteiről. "Persze itt sem fenékig tejfel minden, nekem három évembe telt, hogy ki tudjam mondani: nem bántam meg, hogy ide költöztem. Miközben gyakorló disszociális fiatalként egyedül újítgattam fel a vásárolt házat, szinte sokkolt a tény, hogy itt sem laknak jobb emberek, mint bárhol máshol Budapesten. Ugye, nem arról álmodik az ember a gázbeton lakásában, hogy minden nap másvalaki szemetét találja a saját kapuja előtt...
De a lényeg, hogy a kert, a levegő, a madarak a fákon, és a szomszéddal közös fal hiánya mindenért kárpótol, sosem költöznék lakásba. És a három év alatt sikerült kidolgoznom a stratégiát is, ami talán hosszú távon javítja a kapun túli világot is: mi, a faluért tenni akaró gyüttmentek és őslakosok együtt takarítjuk, rendezzük a környezetünk már évek óta, önszántunkból és önerőből."
Békásmegyer-Ófalu már nem mondható olcsónak, átlagosan 20-30 milliós árak vannak, de az ügyesek még kifoghatnak néhány felújításra szoruló, de jó fekvésű, kedves házat olcsóbban is.
Nem olyan, mint a Daubnerben
Tünde még csak az elfogadás szakaszában van: fél éve sincs, hogy budai albérletét feladta, hogy megvehesse első saját lakását. Az ingatlan fő vonzereje az volt, hogy - csakúgy, mint korábbi albérletéhez - közös kert tartozik a földszinti lakáshoz, ráadásul még tízmilliót sem kellett fizetni érte. Amit nem tud megemészteni, hogy a mini idillre újpalotai panelek vetnek árnyékot.
"Az utca két oldala teljesen különböző. Az egyiken végig kertes házak vannak, a másik a paneldzsungel sarka. A szomszédomban autóalkatrész kereskedés van, ott mindig nagy a mozgás, de a földszintes házunk többi lakója szerencsére nagyon kedves. Minden jó addig, amíg a kapun belül vagyok, de azon kívül még idegen vagyok. Pár nappal a költözés után a férjem hozott nekem sütit a közeli cukrászdából: elsírtam magam, hogy a Daubnert akarom. Ezt persze nem sznobizmusból mondtam, csak nagyon nehéz volt elszakadni a II. kerülettől, és mindentől, ami hozzá tartozott."
A környék mellett szólnak a nagyon alacsony árak, a közlekedés sem mondható rossznak, kocsival pedig roppant könnyen megközelíthető a belváros. Tünde a XV. kerület szépségeit egyelőre keresi, de mióta kisütött a nap, és falusi néni módjára pletykálhat a szomszéddal a kiskertjében üldögélve, könnyebben megy a beilleszkedés. "Nagyokat sétálok, és a napokban felfedeztem, hogy az egyik utca végén használható kerekes kút van. Ilyenből kell még sok, és akkor nagyon fogom szeretni az egészet."
A váci kolléganő hamarabb ér be a városba
Olvasónk, Márta nem hallgatta el a nehézségeket sem, de hangsúlyozza, hogy a közigazgatási határon egyensúlyozó otthonát semmire sem cserélné el.
"Nálunk már 15 éve megtörtént a főváros (jobban mondva belváros) elhagyása, amikor kiköltöztünk Buda déli részére (nagyon dél), ami valójában még Budapest, de falubb a falunál, sőt, tanyább a tanyánál. A legtöbb agglomerációba tartozó település, mint Érd, Diósd vagy akár Solymár bőven városiasabb, mint a mi környékünk. A Vácról ingázó kolléganő menetideje bő fél órával rövidebb, mint az enyém."
"Megvan itt szinte minden, ami az agglomerációba költözők életéről szóló cikkben felmerült, ezért nagyon is élveztem az olvasását, és igen, még a mai napig rácsodálkozunk bizonyos dolgokra. Bár nálunk még jár a kék busz, ami igen nagy könnyebbség, viszont csak óránkét (na jó, néha félóránként). Ha lekésed, gyalogolsz. Sokat. Ez mondjuk rendkívül egészséges, szép időben még élvezet is. Esőben, hóban, de főleg olvadáskor viszont katasztrófa. Nincsenek aszfaltozott utak, de még járdák sem, így sokszor a felázott földút olyan, mintha szántásban járnál. Egy idő után az ember megedződik, leteszi a magassarkút (illetve beteszi egy szatyorba), és előkerül a gumicsizma (szerencsére az utóbbi években divat lett, így már nem néznek rám úgy a belvárosban, mint egy parasztra, aki disznóetetés után elfelejtett cipőt váltani). Azóta trendi vagyok!"
Márta és családja már megszokta, hogy hiába vannak Budapest határain belül, a hazaút bő másfél órát vesz igénybe, és legalább annyit sétálnak, mintha faluban élnének. És nem csak a gyaloglás mennyisége idézi a tanyák szellemét. "Nem jár hókotró, ezért télen a mentők képtelenek feljutni, ha szükség van rájuk (ez sajnos a mai napig gond), rendszeresen nem talál oda a taxi, sőt, évekkel ezelőtt még olyan is volt, hogy télen hetekig nem jött a kukásautó és a postás sem. Mindezek ellenére nem cserélném el semmivel! Egészségesebben élek, élvezem a természetet, az állatvilágot. Az utcánkon még mindig alig van forgalom, még mindig nincs sem aszfalt, sem járda, sem csatorna. Igazi vidéki érzés, nagy Budapesten!"
"Csicseregnek a madarak, burjánzik a természet. Nem kell sokat utazni, hogy egy jót sétáljak, kiránduljak. Rengeteg megalkuvás és plusz munka, az igaz, de a természet szépségei mindenért kárpótolnak, a kerti munka pedig kifejezetten jót tesz az egész napos irodai robot után. Nagyon klassz esténként a kertben grasszáló sünöket figyelni vagy napközben a terasznál lévő, köveken napozó gyíkokat" - vonja le a végkövetkeztetést, és hozzáteszi: "A képen látható szerelmes gyíkok látványában a belvárosban biztos nincs az embernek része."
