Új pénzérméket vertek: ezek a címletek készültek el

Olvasási idő kb. 2 perc

A Békés vármegye, Békéscsaba emlékérem a Magyar Nemzeti Bank „Hazai vármegyék és vármegyeszékhelyek” elnevezésű sorozatának harmadik eleme.

Új emlékérmet adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A 3 ezer forint névértékű színesfém és a 25 ezer forint névértékű ezüst változat témája Békés vármegye, illetve Békéscsaba vármegyeszékhely

Ez a harmadik érem a jegybank „Hazai vármegyék és vármegyeszékhelyek” című sorozatában: a korábbi két emlékérmét „Baranya vármegye, Pécs”, illetve „Bács-Kiskun megye, Kecskemét” címmel készítették.

Így néz ki az új pénzérme

Az érme egyik odalán a névértéken, illetve a Magyarország kiíráson kívül a „Békéscsaba Munkácsy városa” felirat olvasható, valamint az evangélikus nagy- és kistemplom épülete látható, fölöttük Munkácsy Mihály képével. A túloldalon a vármegye fontos látványosságai közül a gyulai vár és a szabadkígyósi Wenckheim-kastély kapott helyet, Békés vármegye térképével.

Az ezüst változatot 6 ezer, a színesfémből készültet 10 ezer darabban készítették el.

Az érmét csak a Magyar Pénzverő Zrt. webshopjában lehet megvásárolni, ám ott sem túl nagy számban: az itt elérhető mennyiség a maximálisan verhető példányszám 10 százalékából, valamint a korábban előjegyzett, az előjegyzők által meg nem erősített példányokból áll össze. A termékek értékesítésénél sorba állító rendszert alkalmaznak.

Nem ez az első érme, ami ezen a héten vált elérhetővé. Ahogy arról a Dívány is írt, Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából 20 ezer és 3 ezer forintos pénzérméket vert a Magyar Pénzverő Zrt. Ezek egyik oldalán Jókai Mór látható, amint asztalánál ül, mellette az író születésének és halálának évszáma, alatta aláírásával. A másik oldalon az íves Magyarország felirat mellett a névérték kapott helyet, valamint Jókai Mór összes műveinek száz kötetes, úgynevezett nemzeti kiadásából az Aranyember gerince és előlapjának egy része.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.