Innen indulnak ezentúl a legolcsóbb fapados járatok

Olvasási idő kb. 2 perc

Ősztől Pozsonyból indulhatnak a legolcsóbb repülőjáratok, miután a Wizz Air és a Ryanair is új bázist jelentett be a szlovák fővárosban. A döntés hátterében a bécsi reptér adóemelése és magas működési költségei állnak, amelyek miatt a társaságok átcsoportosítják kapacitásaikat.

A változás a magyar utasoknak is kedvezhet – írja az economx.hu.

Pozsony lesz a fapados járatok új bázisa

A két nagy fapados szereplő lépése új fejezetet nyithat a régió légi közlekedésében. A Wizz Air már jelezte, hogy jövő tavaszig teljesen kivonul Bécsből, és helyette Pozsonyban erősít, míg a Ryanair október végétől hét új útvonalat indít a szlovák fővárosból. Bár az ír légitársaság továbbra is jelen lesz Ausztriában, jelezték, hogy hosszú távon csak akkor fektetnek be nagyobb összeget Bécsben, ha az ottani adóterhek mérséklődnek.

Pozsony lesz a fapados járatok új bázisa: szakértők szerint a légitársaságok az utasokért versengenek majd
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A magyar utazók számára mindez több szempontból is jó hír. Egyrészt Pozsony könnyen elérhető Nyugat-Magyarországról, másrészt a bővülő kínálat és a kiélezett árverseny miatt a jegyárak várhatóan csökkenni fognak.

Idézőjel ikon

Szakértők szerint az őszi–téli szezonban különösen érdemes figyelni az akciókat, mert a légitársaságok az utasokért versengenek majd.

Budapest erős pozícióját ez a folyamat nem gyengíti

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér továbbra is a térség egyik legfontosabb központja marad. A stabil utasforgalom és a versenyképes árképzés miatt a magyar utazók valójában két irányból is profitálhatnak. Budapestről változatlanul széles a kínálat várja az utazni vágyókat, Pozsonyból pedig egyre több olcsó fapados járat indul majd.

Két teljes napot csúszott egy Ryanair gép indulása, mert egy négylábú el rejtőzött az elektromos berendezések között. Olvasd el ezt a cikkünket is! Kedves történet kerekedett ki a végén. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.