Jobban emlékszünk a meglepő eseményekre, kimenetelekre és információkra. Memóriánkon kívül azonban másra is hatással vannak az előre nem látott történések.
A meglepetésnek ereje van, ez derült ki egy újabb kutatás szerint, amelyet Kimberly Chiew és társai végeztek. A váratlan helyzetekre másként reagálunk mind tudatos, mind ösztöni szinten, a tudósok mégsem ásták még bele magukat eddig mélyen a témába, pedig a hat alapérzelmünk egyikéről van szó. Az 1970-es években Paul Eckman pszichológus megpróbálta megfejteni, hogy melyek azok az érzéseink, amelyek univerzálisan fellelhetőek, amelyek minden emberrel együtt születnek, kultúrától függetlenül. A boldogságot, a szomorúságot, az undort, a félelmet, a meglepődést és a dühöt gyűjtötte össze, majd későbbi munkája során kiegészítette ezeket a büszkeséggel, a szégyenérzettel, a zavarba eséssel és a lelkesedéssel. Ha a meglepettség ennyire elemi részünk, akkor érdemes megtudni, milyen hatással van ránk.
Meglepő memória
Az emlékezetkutatások alapján elmondható, hogy az emlékképeink nagy része „vakuemlék”, amelyek arról kapták ezt az elnevezést, hogy amikor előbukkannak, olyan érzetet adnak, mintha agyunk egy pillanat erejéig rendkívül éles fénnyel világítana meg egy mozzanatot. Villanásszerű emlékeink azért válhatnak ennyire kiemelkedővé, mivel a „jutalom-előrejelzési hibák (RPE)” nevű mechanizmus aktiválódik agyunkban. Amikor meglepődünk egy előre nem látott kimenetelen, az újdonság hatására jutalmazó üzemmódba kapcsolnak az agykéreg alatti (szubkortikális) területek. Ahogyan korábbi cikkünkben is írtuk Niro Feliciano szorongásspecialista és kognitív pszichológusra hivatkozva, az új információk dopamint termelnek, tehát boldogságérzetet generálnak. Miután a szubkortikális részeink reagáltak az újdonságra, a magasabb kortikális részekbe megy tovább a neuronüzenet, ahol tartósabb rögzülés vár rá.
Chiew és csapata kíváncsiak voltak arra, hogy vajon a pozitív vagy a negatív töltetű meglepő történésekre emlékeznek-e jobban az emberek. Ahhoz, hogy erről nagy számú résztvevővel készíthessenek felmérést, egy meghatározó politikai eseményt választottak ki: a 2016-os amerikai választások köré építették kutatásukat, melyben 499 ember emlékezési folyamatát vizsgálták meg. Azt várták, hogy a Trump-szavazók, akik nem számítottak győzelemre, majd élesebben fognak emlékezni az estjük eseményeire, mint azok a Clinton-szavazók, akik a bukásra nem számítottak előzetesen.
Így hat a meglepetés memóriánkra és érzelmi felidézésünkre
A szavazás után körülbelül 15 nappal kérték meg a résztvevőket arra, hogy számoljanak be minél részletesebben a választások estéjéről, majd egy éven keresztül többször megismételtették velük emlékeiket, amelyeket a résztvevőknek az alapján is értékelnie kellett, hogy mennyire bíznak meg emlékük pontosságában. Továbbá a politikai hovatartozásukat, a választásokra adott érzelmi reakciójukat és a meglepettségük mértékét is meg kellett adniuk. Kiderült, hogy az érzelmi töltet és a meglepettségi szint nem befolyásolta a résztvevők képességét abban, hogy felidézzék a választások estéjének tényeit.
Azonban a szubjektív emlékezetre és a „memóriabizalmora” hatással volt a párthovatartozás és a meglepettség mértéke is. Ugyan az idő múlásával minden résztvevő emlékei halványultak, a Trump-támogatók egyre biztosabbakká váltak memóriájuk pontosságában, míg a Clinton-szavazók hajlamosabbak voltak érzelmileg újraélni az est eseményeit. A traumatúlélőkéhez hasonló tüneteket mutattak a Clinton-szavazók: érzelmileg sérülékeny állapotba kerültek a választási eredmények felidézése miatt, amikor megpróbálták egy összefüggő történetbe ágyazni az est eseményeit.
Mit vigyünk magunkkal a meglepő memóriakutatásból?
Susan Krauss Whitbourne pszichológus és agytudománnyal foglalkozó szakember szerint Chiew és társainak a kutatása segíthet minket abban, hogy perspektívába helyezzük és könnyebben feloldjuk magunkban azokat a helyzeteket, amikor vesztettünk valakivel vagy valamivel szemben. Ha tudatában vagyunk annak, hogy a meglepetés megváltoztatja azt a narratívát, amellyel magunknak meséljük saját életünk történetét, akkor könnyebben újraépíthetjük magunkban a fájdalmas emlékeket, amelyeket jobban befolyásolt a meglepetés ereje, mint az emlék tartalma.
Ha megengedjük magunknak, hogy a boldog meglepetéseket kiélvezzük, meríthetünk ezekből akkor, amikor valamilyen negatív meglepő dologgal kényszerülünk szembenézni, ami, valljuk be őszintén, kisebb-nagyobb intenzitással ugyan, de a mindennapjaink részét képezi.
