Ritka génváltozat okozza ezt a különleges tulajdonságot

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A balkezesség valójában egy különleges genetikai tulajdonság eredménye. Mutatjuk, ez hogyan alakulhat ki.

Egy holland kutatás szerint a népességnek mindössze 10,6 százaléka balkezes. A kutatók 350 ezer gén vizsgálata alapján azt is megállapították, hogy ezért egy ritka génváltozat lehet a felelős. Kiderült ugyanis, hogy a TUBB4B nevű gén genetikai változatai gyakrabban fordulnak elő a balkezeseknél. 

A jobb agyféltekén is múlhat a különleges tulajdonság

A géneken kívül azon is múlik az ember bal- vagy jobbkezessége, hogy melyik agyfélteke a dominánsabb. Az agyi aszimmetria okára még nem találtak magyarázatot a kutatók. Arra viszont rájöttek, hogy a balkezeseknek általában a jobb agyféltekük a dominánsabb, amiből logikusan következik, hogy a jobbkezeseknek a bal a meghatározóbb.

Ez a dominancia még magzati korban alakul ki.

Különleges tulajdonság, ha az ember balkezes, ugyanis a népesség csak nagyon kis százalékára igaz ez. A balkezes emberek jellemzően nagyon kreatívak és művésziek
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Akinek a bal oldala dominánsabb – tehát jobbkezes – annak általában jobb a nyelvérzéke, a jobb oldali dominanciával rendelkezőknek – vagyis a balkezeseknek – pedig az olyan feladatok mennek jobban, ahol szerephez jutnak a vizuális érzékek és a térbeli elhelyezés. Ebből adódik, hogy a balkezeseknek általában jobban mennek a kreatív feladatok.

A balkezesek olyan tulajdonságokkal is rendelkezhetnek, ami remek vezetővé teszi őket. Balkezes volt például Winston Churchill, ahogy ebbe a körbe tartozik David Cameron, Bill Clinton, Barack Obama és Vilmos herceg is. De sok világhírű zenész – mint például Justin Bieber, Paul McCartney, Lady Gaga és Jimi Hendrix – szintén balkezes, ami arra utalhat, hogy kreatív oldaluk tényleg erősebb. 

Bizonyos egyéni sportokban is lehet előnye annak, ha balkezes az ember. Szakértők elmondása szerint ennek az az oka, hogy a legtöbb sportoló jobbkezes, ezért amikor szembekerülnek egy balkezes ellenféllel, akkor nem tudják olyan könnyen kiismerni. Emellett összevarhatja őket, hogy ellenfelük fordítva működik, így nehezebben alkalmazkodnak hozzá. 

Különleges képesség ide, vagy oda, nagy hátrányt okoz

Sok kultúrában egyenesen áldásosnak tartják a balkezességet. Az észak-amerikai zuni törzs tagjai például úgy vélik, a test jobb oldala az impulzivitást, a bal oldala pedig a bölcsességet képviseli. Így szerintük a balkezesek egyfajta spirituális áldással, különleges erővel rendelkeznek. Az eszkimók is hasonlóan gondolkoznak, ők varázslóknak gondolják a balkezeseket.

A világ nagyobb részén azonban inkább hátrány balkezesnek lenni, amit már az iskolában megtapasztalnak a gyerekek. A balkezeseknek gyakran több időre van szükségük a tanuláshoz, így előfordul, hogy rosszabbul teljesítenek jobbkezes társaiknál, amikor az írásról vagy az olvasásról van szó. 

Megfigyelték, hogy a balkezeseknél gyakrabban alakulnak ki olyan tanulást nehezítő rendellenességek, mint a diszlexia, az ADHD vagy a hangulati zavarok.

Pszichológusok szerint a balkezesség a non-konformitás és az önálló gondolkodás jele, de ez nem feltétlenül előny. A balkezeseknek ugyanis általában nehezebben fejlődnek ki a szociális készségeik, valamint nagyobb a kockázata annak is, hogy valamilyen mentális betegséggel kell megküzdeniük életük során.

A Yale Egyetem kutatói azt figyelték meg, hogy a balkezeseknél nagyobb arányban alakulnak ki pszichotikus rendellenességek, mint például a skizofrénia vagy a PTSD. A balkezeseknél raáadásul nagyobb valószínűséggel lépnek fel alvási zavarok és alkoholproblémák. 

Sokáig jellemző volt a balkezes gyerekek átnevelése, de ma már tudjuk, hogy nagyon komoly következményei lehetnek
Fotó: track5 / Getty Images Hungary

A sátán leszármazottainak gondolták a balkezeseket

A középkorban úgy tartották, a balkezes emberek a gonosz leszármazottai. Több középkori festményen is megfigyelhető, hogy balkezesként ábrázolják az ördögöt. Voltak olyan idők is, amikor egyenesen boszorkányságnak tartották, ha valaki balkezes volt.

Ezt az állítást főleg azzal magyarázták, hogy a Bibliában is kétfelé osztja Isten a nyájat, jobb oldalra kerülnek a jók, és bal oldalra a rosszak. Sok afrikai, közel-keleti és ázsiai kultúrában a mai napig tisztátalannak nevezik a bal kezet. 

Még Európában is egészen sokáig a "rosszabbik" kéznek tartották a balt, így a hetvenes, nyolcvanas években még jellemző volt a gyerekek átnevelése jobbkezessé.

A Magyarországi Balkezesek Egyesülete szerint ez még ma sem kopott ki teljesen az oktatásból, ami nagyon komoly egészségügyi következményekkel járhat:

Idézőjel ikon

Az erőszakkal átnevelt gyerekeknek agykárosodásuk is lehet. Van, aki dadogni kezd, van, akinél diszlexia, vagy diszgráfia alakul ki. De akadnak olyan érintettek is, akiknél ez megnehezíti a térbeli tájékozódást.

Az egyesület álláspontja szerint nincs olyan, hogy valaki a „szép kezét” használja. Mindenkinek azt kell használnia, amit természetesebbnek érez.

Ebben a cikkünkben arról olvashatsz, milyen jelei lehetnek annak, hogy okosabb vagy az átlagnál.

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.