ADHD, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitás. Ez talán a legismertebb oximoron manapság. Egyre többekről derül ki, hogy küzdenek ezzel a mentális betegséggel, amiről már szinte mindenki hallott, de kevesen tudják, hogyan is néz ki a gyakorlatban. Cikkünkből betekintést nyerhetsz egy ADHD-s és egy AuDHD-s ember életének hétköznapjaiba.
Egyre többet és egyre részletesebben hallunk az ADHD-ról, vagyis a figyelemhiányos hiperaktivitásról. A közösségi médiában számtalan videó kering arról, miről ismerheted fel, hogy ADHD-s vagy-e.
A Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve (DSM-5) alapján a betegségnek két fő megjelenési formája van: az egyik a figyelmetlen, a másik pedig a hiperaktív működés, de létezik a kettő kombinációja is. A diagnózis felállításának több kritériuma is van figyelmetlenségi és hiperaktivitási oldalról egyaránt.
„Hálát adok a nap végén, amikor nem felejtek el semmit”
Petra már egészen kiskorától tudja, hogy ADHD-val él. Elárulta, ez igazán ritka az ő korosztályában (hamarosan negyvenéves lesz), annak idején ugyanis nem volt olyan elterjedt a mentális egészséggel való foglalkozás. Még nem is ADHD-ként diagnosztizálták nála betegségét, hanem mindössze hiperaktivitásként. Az ADHD fogalmával is csak jóval később találkozott.
Akkoriban még nem is tűnt fel neki, hogy valami eltér benne a megszokottól. Erre csak felnőttkorában ébredt rá, amikor szembesült vele, mekkora körülötte a káosz.
A hiperaktivitás dominált nálam gyerekként, én voltam az egyszerre háromféle edzésre járó sportoló, reggel-délután edzésekkel, átlagon felül teljesítettem a gimiben, versenyeken indultam, művészeti tevékenységeket végeztem, hogy az energiám lepörgessem
– fogalmazott Petra. Mint mondta, három egyetemre járt egyszerre, és sikerült minden vizsgaidőszakot teljesítenie. Mindezt kortárs barátok nélkül, mert kamaszként velük már nem ment a maszkolás, nem úgy, mint a felnőttekkel, akiktől tudta, hogy mit vár, miként kell velük viselkednie. A halogatás és a figyelemzavar inkább később, fiatal felnőtt korában jelentkezett nála, és elmondása szerint, ma már ez uralja mindennapjait.
Az ADHD-sok adójának is nevezett halogatós problémákra ezer példát tudok, szerintem nagyon kevesen kerültek olyan helyzetbe, hogy például 87 ezer forintnyi könyvtári tartozást kellett befizetniük egyetlen könyvre a könyvtárban. Lehet tippelni, hogy ez mennyi idő alatt gyűlt fel ennyire durván a 2000-es évek elején
– emlékezett vissza egy ominózus esetre, ami állítása szerint csupán a jéghegy csúcsa. Hozzátette, figyelemzavarából adódtak már olyan kellemetlenségek is, mint hogy egy teljes ruhatárnyi ruhát rendelt be magának férfi méretben. Aztán pedig lekéste a visszaküldési határidőt.
Van azonban egy tulajdonsága, amit nagy áldásnak tekint ADHD-sként, ez pedig a hiperfókusz. Elmondása szerint ez a képessége át tudja lendíteni bármin, még az extrán halogatott dolgoknak is a végére tud érni.
Életében óriási különbség van a jó és a rossz napok között. Az előbbiek során „hálát ad, hogy túlélte” azokat, és semmit nem felejtett el. (Ezen a ponton kiemelendő, hogy Petra nemcsak dolgozó nő, hanem négygyermekes édesanya is.) A rossz napokon pedig szinte csak vegetál, még az ágyból is alig van kedve kikelni, pedig tisztában van a feje fölött tornyosuló feladatokkal.
Olyan sötét lyuk ez, amiben nincs létra, és omlik rám az önsajnálattal az, hogy mi mindent kellene tennem, és mekkora hülye is vagyok, hogy bár tudom, hogy képes lennék rá, mintha egy üvegfal állná az utamat. Aztán ott terem egy lift, és 180 fokos fordulattal robbanok bele a tennivalókba átmenet nélkül
– fogalmaz Petra.
Amikor autizmus is társul a mentális betegséghez
Anna a kevésbé ismert AuDHD betegséggel él, tehát az autizmus és az ADHD jelei is észrevehetők nála. Szerinte a magyarok igencsak aluldiagnosztizáltak, ugyanis hazánkban még csupán 11 éve foglalkoznak ezzel az összetett betegséggel, és annak diagnózisával.
Elmondta, ez esetben mindkét állapot súlyossága egyénenként eltér, és függ attól is, hogy a környezet miként reagál rá. Tapasztalatai szerint a társadalom könnyebben elfogadja az ADHD-t, mint az autizmust, amiben „vastagon benne van, hogy milyen kép él az emberekben ezekről az állapotokról.”
Mindennapjaiban leginkább azt tapasztalja, hogy több akadályba ütközik, mint mások. Főként munkahelyi élményeit emelte ki, mint például az irodákban előforduló nagy, nyitott terekben való munkát. Ezek az autistáknak érzékszervi túlterhelést okoznak, így munkafolyamataik lelassulnak. Az ADHD-sok esetében a munkaidő is nehézséget okoz, mivel nem hangolható össze cirkadián ritmusukkal, ami növeli az elégedetlenség érzését, mind a munkaadóban, mind az ADHD-s munkavállalóban.
Azt a megközelítést használnám, hogy az élet útjára mi bizonyos tekintetben hátránnyal lépünk (a merev oktatási rendszer vagy például a fizikai tüneteket alulbecsülő egészségügyi ellátórendszer miatt), más tekintetben pedig előnnyel (az ADHD-s hiperfókusz vagy az autista elkötelezettség egy téma mellett).
Kiemelte, gyakorta tapasztal megbélyegzést a társadalom irányából azok felé, akik mentális nehézségeikkel folytatott küzdelmük során segítséget kérnek. „Ezt a bélyeget pedig sokan nem vállalják, mert akár a munkájukba is kerülhet.”
A másik a megfelelési kényszer, ugyanis a társadalmi elvárás meglátása szerint az, hogy ne látszódjon az adott személyen, hogy valamilyen mentális problémával küzd. Ez a fajta maszkolás azonban, csak ront a helyzeten, mivel így később derül ki, mi is a pontos diagnózisa, és ezáltal segítséget is csak később tud kapni.
Hogyan segíthet egy kívülálló az ADHD-val élőknek?
Társadalmi felelősség, hogy segítünk azoknak, akiknek szüksége van rá. Anna és Petra egyaránt olyan példákat hoztak segítségadás címszó alatt, amelyek semmilyen élethelyzetben nem okozhatnak nehézséget.
Petra szerint fontos, hogy az ADHD-s ember életében legyenek rendszeres, aktív kapcsolatok. Itt megjegyezte, hogy a mérleg feléjük eső részébe néha kicsit többet kell pakolni kapcsolattartás terén, de ez is segíthet nekik abban, hogy visszataláljanak az egyensúlyhoz. Hozzátette, ennek az az alapja, hogy a másik nem betegségként tekint állapotukra, hanem inkább egy nehézségre, amiben segíthet nekik. Az empátiát és az odafordulást tartja igazán lényegesnek.
Anna hasonlóképp áll a kérdéshez. Kiemelte, „a környezet sokat segíthet, ha elfogadja az állapotunkat, és megkérdez minket, mi lenne nekünk segítség”. Sokszor ez a legegyszerűbb formákban nyilvánul meg. Ilyen például az, hogy az ADHD-s kolléga hallgathat zenét munka közben fülhallgatóval, így jobban tud koncentrálni, és nem is zavar senkit; vagy a kötelező feladatokat inkább írásban közlik vele, mert így jobban megmaradnak számára. Az autisták oldalát tekintve elmondta, könnyebben kapcsolódnak kollégáikhoz, ha azok elfogadják, hogy nem fognak a szemükbe nézni, valamint nagyban megkönnyíti napjukat, ha mondjuk egy megbeszélésről már előre megkapják a napirendi pontokat.
Korábbi cikkünkben Lujza osztotta meg kendőzetlenül, milyenek is a mindennapjai bipolárisként.
