A tolerancia szót gyakran progresszív értékként emlegetik, engem mégis a hideg ráz ki tőle. Amikor valaki azt mondja, tolerál, úgy érzem, fényévekre van az elfogadástól. Nem tisztel, nem becsül, inkább csak elvisel, megtűr, mint valami szükséges rosszat. Ezért kéne hálásnak lennem? Oké, nem támad rám, nem veszélyeztet, nem tesz keresztbe nekem. De nem ez lenne az alap tisztességes emberek között? A toleranciára nevelés célkitűzésnek elég bánatos. Mintha valami elérendő erény lenne, nem pedig egy emberi minimum. Rosszallás van benne, gyengén álcázott ellenségesség. Túl sok jó nem származik belőle – erősíti meg egy frissen publikált kutatás.
Az Utrechti Egyetem munkatársai faji és etnikai kisebbségekhez tartozó személyekkel – köztük afroamerikai, ázsiai-amerikai, hispán-amerikai és őslakos-amerikai emberekkel –, összesen 1054 fővel végeztek vizsgálatokat. A kérdőíves kutatásokból, kísérletekből az derült ki, hogy a tolerancia bizony közelebb van a diszkriminációhoz, mint az elfogadáshoz. A tanulmány legfontosabb eredményeit a Research Digest összefoglalója alapján mutatjuk be.
Tolerancia, megkülönböztetés, diszkrimináció
Sara Cvetkovska és munkatársai minden kérdéssor elején feltüntették a három fogalom általuk használt definícióját. A tolerancia leírása így hangzott: „azok a helyzetek, amikor az emberek beletörődnek az ön kulturális meggyőződésébe, gyakorlatába. Amikor például azt érzi, hogy másoknak kifogásuk van az ön faji vagy etnikai csoportja által képviselt normákkal, gyakorlatokkal, életmódokkal szemben, de ennek ellenére nem avatkoznak bele abba, amit a kisebbségi emberek tesznek.”
Diszkrimináció alatt ezt értették a kutatók: „azok a helyzetek, amikor a faji vagy etnikai csoportja által képviselt normák, gyakorlatok, életmódok miatt igazságtalanul bánnak önnel: például kirekesztik vagy hátrányosan megkülönböztetik a csoporthovatartozása alapján”.
Az elfogadás ezzel szemben a következőket jelentette: „azokat a helyzeteket, amikor örömmel fogadják önt, és az emberek valóban értékelik a faji vagy etnikai csoportjának a normáit, gyakorlatait, életmódjait. Amikor értékelik a csoport-hovatartozásából eredő nézőpontját, segítenek, hogy a közösség tagjának érezze magát.”
Valóban más élmények
Az első vizsgálatban 330 fő vett részt, 17–73 év közöttiek; 73 százalékuk nő. Először arra a kérdésre válaszoltak, hogy milyen gyakran érzik tolerálva, diszkriminálva és elfogadva magukat az élet 7 területén: a munkahelyükön, az iskolában, a szabadidős tevékenységeik során, klubokban vagy szervezetekben, a szomszédságukban, a közösségi médiában és nagy általánosságban. A gyakoriságot 1-től 7-ig terjedő skálán jelölhették (1 = soha, 7 = mindig). Ezt követően az alábbi változók mentén értékelték magukat: pozitív és negatív érzelmek, élettel való elégedettség, önértékelés, kontroll hiánya. A kutatók azt nézték meg, hogy a háromféle tapasztalat gyakorisága hogyan jár együtt ezeknek a változóknak az értékeivel.
Az eredményekből egyértelműen kirajzolódik, hogy a tolerancia, a diszkrimináció és az elfogadás különálló tapasztalatok. Míg a résztvevők által észlelt tolerancia közepes erősségű pozitív együttjárást mutatott a diszkriminációval, addig az elfogadással csak enyhe pozitív korreláció volt megfigyelhető. Ez azt jelenti, hogy a tolerancia közelebb van a diszkriminációhoz, mint az elfogadáshoz.
A toleranciából nem sok jó származik
Ha közelebbről is megvizsgáljuk a kapott adatokat, azt láthatjuk, hogy egyedül az elfogadáshoz társult magasabb jóllét. A tolerancia a pozitív érzelmekkel csak minimálisan járt együtt pozitívan, a negatív érzelmekkel viszont ugyanúgy pozitívan korrelált, mint a diszkrimináció. Tehát minél több toleranciával kapcsolatos élménye volt valakinek, annál több volt a negatív érzelme. Hasonló volt a helyzet az élettel való elégedettség és a kontroll kérdésében is. Minél többször érezte valaki, hogy tolerálták, annál kevésbé volt elégedett az életével és annál inkább azt érezte, hogy nincs kontrollja – bár ezek az összefüggések nem voltak szignifikánsak, azaz statisztikai szempontból számottevőek. A lényeg, hogy a tolerancia hatásában eléggé hasonlóan viselkedett, mint a diszkrimináció. Ezzel szemben az elfogadás élménye a pozitív érzelmek és az élettel való elégedettség magasabb, a negatív érzelmek és a kontrollhiány alacsonyabb szintjével járt együtt.
Az érzelmekre hat a legjobban
A korrelációs méréseken túl Cvetkovska és kollégái kísérleteket is végeztek. Ezek nagy előnye, hogy nemcsak együttjárások, hanem oksági kapcsolatok feltérképezésére is képesek. Az első kísérletben ugyanazokat a kérdéseket tették fel, mint korábban, de a vizsgálat új elemmel bővült: a több mint 300 résztvevőt 3 csoportba sorolták, és arra kérték őket, hogy részletesen idézzék fel a saját vagy egy általuk ismert személy tapasztalatát vagy a toleranciáról, vagy a diszkriminációról, vagy az elfogadásról. Mi volt a konkrét helyzet? Kik vettek részt benne? Mi történt? A rövid gyakorlattól azt várták a kutatók, hogy a résztvevők élményanyagában kiugróvá válnak az instrukcióban szereplő tapasztalattal kapcsolatos emlékek.
Ezután a korábbiakhoz hasonlóan az általános jóllétükkel, a pozitív és negatív érzelmeikkel, az élettel való elégedettségükkel, a kontrollérzetükkel kapcsolatos kérdőívet töltöttek ki. Ismét az jött ki, hogy a tolerancia egyfajta közbülső állapot: ebben a csoportban magasabb volt ugyan a résztvevők jólléte, mint a diszkriminációs élményt felidéző csoportban, de közel sem olyan, mint az elfogadással kapcsolatos emlékeikre hangolt személyek esetében. Jóllehet az írásbeli feladat főleg a pozitív és a negatív érzelmeket befolyásolta – a jóllét stabilabb aspektusaira, az önértékelésre és az észlelt kontrollra nem volt hatása.
Kifejezetten fenyegető lehet, ha csak tolerálnak
Az utolsó kísérletben részt vevő személyeknek egy fiktív szituációba kellett belehelyezkedni. Az általuk olvasott sztori szerint egy olyan cégnél dolgoztak, ahol péntekenként lehetőség volt laza öltözetben megjelenni, ezért a saját kultúrájuk szimbólumaival ellátott pólót viseltek. Innentől ágaztak szét a történetek: az első csoport esetén a főnök megdicsérte a pólót és kérdéseket tett fel, hogy jobban megértse a szimbólumokat (elfogadáshelyzet), a második csoportnál a főnök elutasította ugyan a pólót, de a véleményszabadság jegyében nem tiltotta meg a viselését (toleranciahelyzet), a harmadik csoportban a főnök egyszerűen kitiltotta a ruhadarabot a munkahelyről (diszkriminációhelyzet).
A résztvevők ezután beszámoltak a pozitív és negatív érzelmeikről, valamint arról, hogy a történtek mekkora fenyegetést jelentettek számukra: milyen negatív érzéseik (szégyen, öngyűlölet) keletkeztek a saját identitásukkal szemben, illetve mennyire érezték azt, hogy semmi hatalmuk nincsen. Ismét azt találták a kutatók, hogy a tolerancia alacsonyabb jólléthez kapcsolódott, mint az elfogadás, a saját identitás észlelt fenyegetettségét tekintve pedig nem volt különbség a diszkrimináció és a tolerancia között. Az tehát, hogy csak elviselsz másokat, néha épp olyan káros tud lenni, mintha hátrányosan különböztetnéd meg őket.
A tolerancia nem érdem, hanem emberi minimum
A fentiekből is látszik, mennyire téves az a felfogás, amely az érzékenyítő programok vagy az iskolai nevelés céljaként a tolerancia fejlesztését jelöli meg. Mások eltűrése ugyanis alap kellene, hogy legyen. Ellenkező esetben olyan viselkedésekről beszélünk, amelyeket törvények is szankcionálnak. A sokszínűség megértése, kezelése, a valódi társadalmi befogadás ennél sokkal többről, másról szól. Arról, hogy egymás különbségeit nemcsak elviseljük, hanem természetesnek vesszük, megismerjük, értékeljük, a belőle származó esetleges hátrányokat kiegyenlítjük, a benne rejlő lehetőségeket pedig kiaknázzuk.
