Ezért nem lesz soha pénzünk a magyar aranybányából

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szakember szerint inkább pénzmosásról lehet szó, mint aranymosásról. Persze egyik sem a szó szoros értelmében, hiszen nem a Börzsöny patakjaiból mosnák ki az aranyat, hanem a földjéből bányásznák. Legalábbis papíron. A valóságban azonban lehet, hogy bűnös úton megszerzett nemesfémeket „mosnának tisztára” ilyeténképpen.

Ha elhangzik a bűvös szó: „arany”, mindenki azonnal a gazdagságra és a kincsek ígéretére gondol. De az arany nemcsak anyagi értéket hordoz, hanem a hatalom, az isteni erő és az örökkévalóság szimbóluma is. Nem csoda, hogy a történelem folyamán megannyi kaland, felfedezés és küzdelem tárgya volt, és százezrek próbálkoztak aranyásással. A nemesfém után sóvárgók nem pusztán a mesés vagyon reményében indultak útnak, hanem az arany különleges varázsa vonzotta őket. A lázas keresés, az expedíciók és az aranylázak évszázadokon át mágnesként vonzották a kincsvadászokat és kalandorokat. Legutóbb épp a Börzsönyben csillant fel a remény, hogy igazi aranybánya lehet, de ahogy mondani szokták: nem mind arany, ami fénylik

Hiú ábránd maradhat az újabb magyar aranybánya

Amikor nemrégiben megírtuk, hogy az egyik legnagyobb kincslelőhely lehet a világon a Magyarország északi részén elterülő Börzsöny hegység, amelynek mélyén arany és ezüst lapul minden képzeletet felülmúló mennyiségben, rögtön megkeresett minket levélben egy okleveles bányamérnök, hogy kissé lehűtse a reményeket. 

Forráspontig hevített arany helyett kihűlő remények?
Fotó: Prapass Pulsub / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A polimetallikus fémércekre Magyarország egész területe zárt. Ez azt jelenti, hogy arany, ezüst, réz, ón, ólom, molibdén és hasonló ércek kutatása, kitermelése, elsődleges feldolgozása csak egy alapos, több szempontot figyelembe vevő, hosszadalmas és költséges koncessziós eljárás után lehetséges

– mutatott rá Szalai Ferenc, aki szerint a Hun-Bányászat Kft. a cégbírósági bejegyzése alapján nem koncessziós társaság, így tehát kizárható, hogy érvényes hatósági engedéllyel rendelkezne ásványi nyersanyag kutatására.

Ezek szükségesek az aranybánya megnyitásához

De kezdjük az elejéről! A bányászat megkezdéséhez több stáción kell végigmenni:
  1. Kutatási engedélyt kell szerezni – ennek birtokában még csak geológiai adatokat lehet kikérni a Földtani Adattárból.
  2. Kutatási műszaki üzemi tervet kell összeállítani – ennek kell tartalmaznia a szükséges geofizikai méréseket és fúrásokat.
  3. Kutatási zárójelentést kell készíteni földtani szakértő ellenjegyzésével mindarról, amit találtak – ez alapján jegyzik be az adatokat az Országos Ásványanyag Nyilvántartásba
Az aranybánya nyitásához koncesszió és sok egyéb engedély szükséges
Fotó: SZTFH

Ha a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága a zárójelentést jóváhagyja, akkor lehet kezdeményezni bányatelek kijelölését, ahol 2-4 éven belül nyitható meg a bánya, amennyiben az az előzetes feltételeknek megfelel. Ezek között kiemelt szerepük van a környezetvédelmi előírásoknak, amelyeket a bányafelügyelet, a természetvédelmi és a vízvédelmi hatóságok is szigorúan szabályoznak. Egyelőre az a kérdés is megválaszolatlan – és emiatt a környezetet fenyegeti –, hogy hova tennék azt a rengeteg kőzúzalékot, kőport, bányameddőt és flotálási vegyszert, amelyek az arany és más fémek kinyerése során keletkeznek. Rózsabányánál például arzenopirites érc van, vagyis bányaművelés esetén nemcsak az arany, de a hozzá kötődő arzén is a felszínre kerülne, amit veszélyes hulladékként kellene utána kezelni.

Arzenopirites érc köti meg az aranyat, ami mérgező lehet
Fotó: Pierre Longnus / Getty Images Hungary

6 kilométernyi metróalagút vinne az aranybányába

De az is problémás lehet, hogy a feltáró létesítmények helyét bányamérnök helyett egy építész jelölte ki.

Idézőjel ikon

Mivel a börzsönyi aranylelőhely a Duna–Ipoly Nemzeti Park kellős középén fekszik, a védettséget élvező területen kívüli szomszédos községekből nyíló lejtaknák olyan hatalmas beruházást jelentenének, mintha 6 kilométernyi metróalagutat fúrnának a hegy gyomrába

– tette szemléletessé a projekt ingatagságát a szakértő.

Az arany feldolgozása is odalenn a bányában történne
Fotó: chaiyut samsuk / Getty Images Hungary

Már a kutatófúrások is több tízmilliós tételt jelentenek, úgyhogy el lehet képzelni, hogy az ilyen távolságból megközelíthetővé tett tárnák kialakítása mekkora költségekkel járna. Ráadásul a börzsönyi arany kitermelésére létrejött cég vezetője, Varga István elképzelései szerint a nemesfém feldolgozása is a hegy mélyében történne: egy 2000 négyzetméteres földalatti üzemcsarnokot képzel el, amelynek a megépítéséhez a második világháború idején föld alá telepített német és osztrák hadiüzemeket vennék mintául.

Persze ha valóban tonnaszám állna rendelkezésre az alagút végén a fénylő arany, akkor mindezek a költségek elenyészőek lennének, csakhogy nem erről van szó. A kérdéses területen a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) által nyilvántartott hivatalos ércvagyon nagyságrendekkel kisebb a cégtulajdonos által becsültnél, aki szerint naponta 2–3 aranyrúd jönne ki a bányából. 

Rengeteg kőzúzalék és bányameddő keletkezne, amelyek sorsa még nem tisztázott
Fotó: John W. Banagan / Getty Images Hungary

Ez volt az aranybányák aranykora

Annyi bizonyos, hogy a térségben korábban zajlott már nyereséges aranybányászat, az oklevelek tanúsága szerint a 13. század második felében indult meg, de az igazi virágzása a 18. század vége felé volt, amikor a környező völgyekben valóságos kis iparvidék alakult ki pörkölővel, érczúzóval, kovácsműhelyekkel. 1784-ben Nagybörzsönyben ezüstkohó is épült, amely az egyetlen fennmaradt kohászati emlékünk abból a korból. De mindez meglehetősen régen volt, és az ott található nemesfémet elődeink már kitermelték. A börzsönyi arany jelentősége Trianon után nőtt meg, amikor Magyarország elveszítette bányáinak mintegy 4/5-ét. Ám az 1950-es években, amikor az erőltetett iparosítás miatt minden régi bányát újra ellenőriztek, a kutatás mindenütt azzal zárult, hogy miközben a mély jelentős ércvagyont rejt, a kitermelés nem lenne gazdaságos. 

Az arany műrevalósági határértéke – ami a gazdaságosság fokmérője – tonnánként 2–5 gramm, ez alatt egyszerűen nem éri meg a kitermelés. 

Aranymosás helyett pénzmosás?

Ha mindezek dacára erőltetik a dolgot, az más kérdéseket is felvet – vélekedett a szakember.

Idézőjel ikon

Egy ércbánya alkalmas arra, hogy a bűnös úton megszerzett nemesfémeket tisztára mossa. Tudniillik egy bánya az primer kitermelő hely, ahol a nyersanyaghoz az elszámolásokban hozzákeverhetik a becsempészett nemesfémeket, amiket aztán saját termelvényként tudnak értékesíteni

– fejtette ki Szalai Ferenc.

Azért, hogy ez ne történhessen meg, minden ország szigorúan ellenőrzi a nemesfémek bányászatát és kereskedelmét. Ez nálunk is így történik, hazánkban ezért csak koncesszió keretében lehet hozzájutni a nemesfémek bányászati jogához.

Magyarországon másutt is lehet még arany a föld mélyén. Ha erről is olvasnál, ide kattintva megteheted.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.