Ezt érdemes tudnod, ha bizonytalan kötődésű emberrel randizol

Olvasási idő kb. 5 perc

Mégsem akar velem lenni, csak nem mondja ki? Ezen a kérdésen emészted magad, miközben tárga nyílt szemmel fekszel az ágyban. A másik már javában szuszog melletted, magadra maradtál a sötétben. Hiába vagy kedves, megértő, türelmes, a partnered nem igazán nyílik meg neked. Azt fontos látnod, hogy a reakciói sokszor nem a te viselkedésedtől függnek. De akkor mitől?

Gyerekkorunkban, a minket nevelő felnőttekkel való kapcsolatunk hatására mindannyiunkban előfeltevések alakulnak ki a dolgok működéséről, amely hiedelmeknek később nem is feltétlenül leszünk a tudatában, de ettől még hatnak ránk. Létrejön egy képünk arról, hogy mennyire vagyunk szerethetők és mire számíthatunk más emberektől. Talán azt tanuljuk meg, hogy a világ alapvetően biztonságos hely, ahol fordulhatunk a többiekhez támogatásért. Mások azonban szomorúbb tapasztalatokat hordoznak magukban ezen a téren.

Címkézés: stigmatizál, felment vagy erőt ad?

Az alábbiakban elkerülő kötődésű emberekről lesz szó: olyanokról, akiknek magas a függetlenség iránti vágya, vegyes érzéseik vannak a szoros érzelmi kötelékeket illetően, nagy a térigényük, félnek az intimitástól és gyakran nehezen élik meg vagy fejezik ki az érzéseiket. Mielőtt jobban belemegyünk a témába, érdemes egy kicsit megvizsgálnunk, hogy mi a hátránya és az előnye annak, ha erre a viselkedésmintázatra egy szakkifejezést használunk. Amikor valaki elkerülő kötődésű emberként azonosítja magát, többféle módon is reagálhat. Azt élheti meg, hogy el van rontva, selejtes, beteg, ha pedig rá használja valaki ezt a fogalmat, akkor joggal érezheti megbélyegezve magát

Az is előfordulhat viszont, hogy ő az, aki különböző előjogokat élvez a kapcsolatban: azaz megteheti, hogy nem osztja meg az érzéseit, inkonzisztensen van jelen, nem köteleződik el – de a visszajelzéseket, a kritikákat és ezáltal a felelősséget is rendre azzal hárítja el, hogy ő semmit sem tehet, hiszen elkerülő kötődésű. Ezekben a helyzetekben sajnos meglehetősen kontraproduktív a pszichologizálás. Ugyanakkor komoly potenciál is rejlik abban, ha valaki rátalál erre a fogalomra: megérezheti, hogy nincs egyedül a nehézségeivel, illetve olyan tudást szerezhet, amelynek segítségével képes rálátni a saját működésére, és változtatni rajta, ha szeretne. Mi ebben a szellemiségben mutatjuk most be egy tapasztalati szakértő, Kathrine Meraki Mediumon megjelent cikkének főbb meglátásait. 

Nem érdemes címkék mögé bújnod, de ha jól használod őket, sokat segíthetnek
Fotó: Russell Monk / Getty Images Hungary

Elkerülő vonások

Talán a függetlensége volt az, ami először elkezdett vonzani benne: hogy talpraesett, határozott, minden problémát megold. Valóban, az elkerülő kötődésű emberek gyakran gyerekkoruk óta megszokják, hogy önállónak kell lenniük, ha boldogulni akarnak. Ennek a fájó oldala az, hogy általában azt is megtanulják, hogy csak magukra számíthatnak igazán: másokhoz fordulni segítségért a gyengeség jele. Vannak persze köztük olyanok, akik vágynak a kapcsolódásra, ugyanakkor nehezen viselik az érzelmi közelséget. Ez azért lehet, mert a családjukban nem volt lehetőségük begyakorolni az érzelmek kifejezését: a szüleik vagy nem figyeltek rájuk eléggé, vagy egyenesen megszégyenítették őket ezekben a helyzetekben (például rájuk szóltak, vagy kigúnyolták őket, amikor sírtak). Ezek a gyerekek megtanulták elnyomni az érzéseiket, megszokták, hogy keménynek kell lenniük. Mivel otthon nem lehetett kimutatni a szeretetet, a gyengédséget, a szomorúságot vagy más érzéseket, így a gyerekek az érzelemszabályozást sem tudták elsajátítani. Ez ahhoz vezethet, hogy az intenzív érzelmek felnőtt korukban is riasztóak a számukra, nem annyira tudnak mit kezdeni velük, így megijednek, ha valaki túl közel kerül hozzájuk. 

Minél jobban erőlteted, annál rosszabb lesz

Ha egy elkerülő kötődésű emberrel vágysz érzelmi közelségre, pillanatok alatt egy csiki-csuki dinamika kellős közepén találhatod magad. Ugyanis minél jobban tapadsz rá, ő vélhetően annál inkább hátrálni fog. Ha viszont túlságosan eltávolodsz, akkor azért hajlamos lehet kinyúlni érted. Az is előfordulhat, hogy úgy alkalmazkodsz az ő nagyobb térigényéhez, hogy közben figyelmen kívül hagyod a saját intimitás iránti szükségleteidet: lábujjhegyen lépkedsz a kapcsolatban, nehogy a másik bütykére lépj, és közben reménykedsz, hogy ha elég kedvességet és türelmet mutatsz, akkor a partnered meg fog változni. Ez érzelmileg meglehetősen kimerítő helyzet, ugyanakkor a másik időnkénti elérhetetlenségéből fakadó bizonytalanság és az újraegyesülések eufóriája olyan izgalomban képes tartani, amit könnyű a szerelmi érzésekkel rokonítani. 

Izgalmas, de kimerítő – gyakran ilyen a kapcsolat eltérő kötődésű emberek között
Fotó: AleksandarGeorgiev / Getty Images Hungary

Sok lehet a projekció     

A pszichológia egyik fontos felismerése, hogy az emberek sosem helyzetekre reagálnak önmagukban, hanem arra, ahogyan egy helyzetet észlelnek, értelmeznek. Ezekbe az interpretációkba azonban sokszor a múlt elemei vegyülnek, többnyire tudattalanul. Projekciónak nevezzük azt a működésmódot, amikor a saját belső tartalmainkat vetítjük ki a másikra, és neki tulajdonítjuk azokat. Például amikor rettegünk attól, hogy a másik el fog hagyni minket, így a legapróbb rezdüléseit is az erre irányuló első lépésként azonosítjuk, felnagyítjuk őket és kiborulunk. Vagy folyamatosan az elköteleződése iránt érdeklődünk, állandóan megerősítéseket csikarunk ki belőle, ami egy idő után terhes lehet neki, és egyfajta önbeteljesítő jóslatként tényleg távolodni kezdhet tőlünk. Az elkerülő kötődésű ember, ahogyan mások is, szintén számos tudattalan védekezési mechanizmust bevethet, amelyek szabotálhatják a kapcsolatot. Falakat emel maga köré, hogy még véletlenül se kelljen hasonló fájdalmas tapasztalatokat szereznie, mint amiket a szüleivel átélt. Csak sajnos ennek az az ára, hogy gyakran ott is bántást észlel, ahonnan szeretetet kapna, és a falak, amelyeknek védelmezniük kellene őt, egyszersmind elzárják a jelentésteli kapcsolódás lehetőségétől is.

Nem a tökéletes partner fogja megmenteni

A fentiekhez hasonló tudattalan önvédelmi manőver lehet, amikor valaki elkezd a partnere hiányosságaira fókuszálni, és mondvacsinált hibákat fedez fel a viselkedésében. Egy irreális ideált gyárt helyette a fejében, akivel minden sokkal jobb lenne, a hús-vér emberek hétköznapi apró gyarlóságaiba viszont lépten-nyomon beleköt, hogy kellően távol tarthasson másokat. Meggyőzi magát, hogy a tökéletes partner meg tudná őt menteni, de ez nem igaz – már csak azért sem, mert a tökéletes partner nem létezik. Persze gyakran nehéz eldönteni, hogy az elvárásaink hol helyezkednek el az alacsony-magas skálán, hiszen arra is akad szép számmal példa, hogy valaki azt tanulja meg, hogy egyáltalán nem lehetnek elvárásai másokkal szemben, amit egy bántalmazó partner tovább erősíthet benne. Ezért ha kérdések merülnek fel az elvárások mértékével kapcsolatban, mindig érdemes bevonni egy (vagy több) külső szempárt: meghallgatni olyan emberek véleményét, akiknek a helyzetértékelésében megbízol. 

Aki gyerekként nem tanulhatta meg kezelni az érzéseit, később is félhet az intimitástól
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

Nem betegség, de érdemes dolgozni rajta

Fontos hangsúlyozni, hogy az elkerülő kötődés nem betegség vagy deviancia. Senkinek sem kell szégyenkeznie amiatt, ha a fenti leírások alapján magára ismer. Az is teljesen oké, ha valaki nem akar elkötelezett intim párkapcsolatban élni. A bajok inkább akkor kezdődnek, amikor az illető tényleg vágyna az érzelmi közelségre, csak nem tudja megvalósítani, mert amint megpróbál megnyílni valakinek, olyan testi élmények szállják meg, mintha egy grizzly medvével állna szemközt. Az is problémás, ha olyan kapcsolatban van, ahol tulajdonképpen kibékíthetetlenek a két fél igényei, de a helyzet átláthatatlansága, valamelyik partner manipulációi vagy más ok következtében az egyikük tartósan lemond a szükségleteiről, hogy a másik vele maradjon. Ez olyan helyzetet eredményezhet, amelyben hosszú távon jó eséllyel csak sérülni lehet. Ahhoz, hogy ezt időben fel lehessen ismerni, és szeretetben el tudjátok engedni egymást, önismeretre van szükség. Ahogyan ahhoz is, hogy egymás segítségét kérve, őszintén kommunikálva, a kapcsolat keretein belül tudjatok együtt és külön-külön is fejlődni, ha emellett döntötök.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.