Amikor pislogsz, megáll az idő, és ezt be is lehet bizonyítani

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ébrenléti óráink 10 százalékát töltjük pislogásaink miatt csukott szemmel. Néhány másodpercenként, amikor pislogunk, agyunk nem kap vizuális ingereket, ez azonban olyan rövid ideig tart, hogy igazából nem is érzékeljük a kimaradást.

A The British Psychological Society számolt be a kutatásról, amely azt vizsgálta, hogyan hat az időérzékelésünkre a pislogás. Azt, hogy pontosan hogyan érzékeljük az idő múlását, ezúttal sem sikerült kideríteni, az viszont már egészen biztos, hogy a szemünk által érzékelt dolgok szerepet játszanak benne.

Csukott szemmel lassabban telik az élet?

A vizsgálatban a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói 22 jelentkezőnek vizuális, másik 23-nak hallás utáni feladatot adtak. Mielőtt a vizuális feladat megkezdődött volna, az alanyoknak egy fehér kört mutattak, először csak 0,6, majd 2,8 másodpercen keresztül. A kísérlet során aztán bizonyos időközönként megjelent előttük a fehér kör, a résztvevők feladata pedig az volt, hogy megtippeljék, vajon a hosszabb vagy a rövidebb idejű első megjelenéshez áll közelebb a kör láthatóságának időtartama. A másik csoport tagjainak hasonlóképpen kellett megítélniük a hallott zaj időtartamát. Mindkét csoport esetében szemkövetővel mérték a szem helyzetét és a pupillák méretét.

Ha rágörcsölsz, nem fog menni
Fotó: Damir Khabirov / Getty Images Hungary

A vizuális feladatnál a megfigyelt reakciók bebizonyították, hogy a pislogás befolyásolja az időérzékünket. Alábecsülték a fehér kör megjelenésének idejét, ha közben pislogtak, sőt a pislogás időtartama is összefüggésben állt a kör jelenléti idejének alábecslésével. Ezzel szemben a hallott zaj időtartamának megtippelését nem befolyásolta semmi. Az eredmény szerint tehát egyértelmű, hogy az érzékszervi észlelésünk befolyásolja, hogy miként érzékeljük az idő múlását. Ez viszont csak olyan esetekre vonatkozik, amikor nem szándékosan törekszünk arra, hogy csukott szemmel befolyásoljuk az időérzékelésünket.

Általában több érzékszervünket használjuk ahhoz, hogy észleljük, feldolgozzuk a világot magunk körül. De mi a helyzet azzal, ha például beszélgetünk valakivel? Vajon ilyenkor hogyan befolyásolják időérzékünket az érzékszerveink, ha pislogás közben továbbra is halljuk a másikat? A tanulmány eredményei érdekes kérdéseket vetnek fel, amelyekre jövőbeli vizsgálatok segítségével kaphatunk választ.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.