Ez a 6 tünet kiszáradásra utal. Figyelj oda, mert baj lehet belőle!

Olvasási idő kb. 3 perc

Mindannyian tudjuk, hogy sokat kell inni, mégis sokszor csak akkor nyúlunk a pohár után, amikor testünk már kínzó szomjúsággal jelzi, hogy kezdünk kiszáradni. Mivel a víz gyakorlatilag minden életfunkciónkhoz elengedhetetlen, folyamatosan gondoskodnunk kellene a folyadékpótlásról, különösen a nyári forróságban.

A Prevention átfogó listát készített arról, hogy a szomjúság mellett mi minden jelezheti még, hogy nem vagy elég hidratált.

Mennyit kell innom naponta?

Bár vannak általános szabályok (mondjuk az, hogy 8 pohárral jó volna ledöntened naponta), egyénenként eltérő lehet, hogy pontosan mekkora is a vízigényünk.

A gyerekeknek és az időseknek több folyadékra van szükségük, hogy hidratáltak maradjanak, és éppígy fokozottan oda kell figyelniük magukra azoknak, akik tartósan gyógyszert szednek, keringési betegséggel küzdenek, rendszeresen és sokat sportolnak vagy nemrég estek át vírusos fertőzésen. Nemcsak folyadékkal, de zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával is gondoskodhatsz szervezeted hidratáltságáról.

Ha keveset iszol, hányással/hasmenéssel járó betegségen esel át, illetve ha nagy a hőség, könnyen dehidratálódhat a szervezeted.

Ezekre a tünetekre figyelj, így üzeni meg a tested, hogy több folyadékra lenne szüksége:

1. Száraz a szád

Ha nem iszol elég vizet, a szervezeted nem tud elegendő nyálat termelni. Ez többek között rossz szájszaghoz is vezethet: ha „vattát köpsz” és kellemetlen a leheleted, ne rágóval próbáld elfedni, hanem először növeld meg a folyadékfogyasztásodat.

2. Sötét a vizeleted

Ha teaszerűen sötétet pisilsz, biztos, hogy keveset iszol. Növeld addig az adagot, amíg halványsárga, áttetsző folyadék nem hagyja el a szervezetedet: ez az egészséges vizelet színe. Itt többet is megtudhatsz a kívánatos színről: 

3. Száraz a bőröd

A bőr az emberi test legnagyobb szerve, melyen nagyon hamar meglátszik, ha a szövetek nem jutnak elég vízhez. Teszteld magad: ha a kézfejed bőre összecsípés után lassan simul ki, és lassan nyeri vissza eredeti színét, gond van. Ha száraznak érzed a bőröd (ezt nemcsak a kezeden, de az arcod bőrén is nagyon hamar észre fogod venni), ne csak hidratálókban gondolkozz, hanem kapd elő a kulacsodat! 

4. Székrekedésed van

Az emésztőrendszer megfelelő működéséhez elég sok vízre van szükség. A több folyadék segíti a tápanyagok lebontását, és a bélrendszer mozgását is serkenti. A székrekedés sok más mellett arra is utalhat, hogy túl ritkán nézel a vizespohár fenekére. 

A székrekedés is lehet a kiszáradás tünete
Fotó: Shutterstock

5. Folyton kimerült vagy

Mindig fáradt vagy? A délutáni álomkór és az általános ólmos fáradtság is lehet a kiszáradás következménye. Ha nem iszol elegendő vizet, a már említett keringési nehézségek kimerültséget is okozhatnak. Ne kávéhoz vagy energiaitalhoz nyúlj, mert ezek csak jobban kiszárítanak. A jó öreg víz csodákra képes. 

6. Sokat fáj a fejed

Az agyad is szomjazza a vizet, ha nem kap eleget. Ha csökken a nedvességtartalma, kissé csökken a térfogata, ennek pedig erős fejfájás lehet a következménye. Ha sokat és megmagyarázhatatlan okból fáj a fejed, gondolj arra, hogy talán a kevés ivás az oka. Előzd meg: tarts mindig vizet az íróasztalodon. 

Mit tegyél, ha kiszáradtál?

Ha a kiszáradás miatt hánysz, rosszul vagy, zavarodottnak érzed magad, mindenképpen fordulj orvoshoz.

Ha már vattát köpsz, igyál!
Fotó: Shutterstock

Ha még nem ilyen súlyos a helyzet, kezdd el apró kortyokban a folyadékpótlást, és rágcsálj mellé valamilyen sós ennivalót! Vigyázz, ha hirtelen nagy mennyiségű folyadékot viszel be, könnyen lehet, hogy a szervezeted nem tolerálja majd, ismét hánysz, amely miatt még inkább kiszáradsz.

A fentiek mellett vagy helyett érdemes izotóniás sportitalokkal is próbálkozni, mert ezek a folyadékpótláson kívül az ásványianyag-készlet újratöltésében is segítenek.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.