Nem azokról a kamaszokról van most szó, akik mintegy természetes módon, érésük következtében, jogosan vagy jogtalanul haragszanak ideig-óráig a szüleikre. Azokról a felnőtt gyerekekről szól a cikk, akik érett fejjel, többé-kevésbé átgondoltan döntenek úgy, hogy nem akarják fenntartani a kapcsolatot a szüleikkel. A szülőknek, és az éppen ebben lévő gyerekeknek sem árt tudni, milyen ez a szülő szemszögéből, és merre lehet elindulni.
Nem nagyon szoktunk beszélni róla, ezért azt gondoljuk, hogy nem is annyira jellemző, mégis elég sok családban előfordul, hogy egyes családtagok felnőttként megszakítják a kapcsolatot rokonaikkal, családjukkal. Gyakori, hogy a szüleikkel nem találkoznak többet, de éppígy előfordulhat testvérek között is a kapcsolat megszakítása.
Egy ilyen helyzet sosem egyszerű. Egyik fél számára sem. Általában régi, súlyos sebek, feloldhatatlan konfliktusok, traumák állnak a háttérben. Van, hogy a felnőtt gyerek azért dönt így, mert a kapcsolatot, a családtagjával való együttlétet károsnak, mérgezőnek érzi önmaga számára. Felnőttként (esetleg a kapcsolati sikertelensége vagy egyéb pszichoszomatikus bajok miatti terápia során) rálátása lesz arra, hogy milyen kapcsolat jó neki, felismeri a nem működő mintázatait a saját rokonaival, és lelki egyensúlya megteremtése érdekében kilép. Elkezdi felépíteni önmagát, és igyekszik megszabadulni azoktól a rossz mintáitól, amik legerősebben az adott családi kapcsolatban jelennek meg. Előfordul, hogy a szakítás hátterében nem áll bántalmazás vagy más súlyos sérelem, egyszerűen csak a családon belül nincsenek meg azok az eszközök, amikkel a konfliktusokat rendezni tudnák. Így újra és újra beleesnek ugyanabba a játszmába, ami terhes mindannyiuk számára.
Ez a cikk most azokhoz a szülőkhöz/szülőkről szól, akiket nem hagy hidegen, hogy a gyerekük eltávolodott tőlük. Akiket ez a helyzet fájdalmasan érint, és szeretnék valahogy megjavítani.
Mit tehetnek?
A helyzet megítélésében két véglet között mozognak. Az egyik, hogy teljesen elképedten állnak az eset előtt, fogalmuk nincs, hogy a gyerekükre mi jött rá. Ők általában a gyerekük személyiségtorzulásának, vagy a gyerek párja káros befolyásának tekintik a családi kapcsolat megszakítását. A másik véglet, hogy a szomorú szülő mély bűntudatot él meg, látja, látni véli, hogy mit rontott el ő, de a múltat megváltoztatni már nem tudja. És a két véglet között bárhol elhelyezkedhet valaki, sőt az is előfordulhat, hogy egyikből a másikba esik, attól függően, hogy milyen szempontból gondolja végig a kérdést.
A Stand Alone közösség azért jött létre Nagy-Britanniában, hogy a családi kapcsolat megszakítását valamilyen formában átélő embereknek segítsen, akár szakemberekkel, akár csak a saját történetek megosztásának lehetőségével, akár a sorstársak támogató erejével. Javaslataik ilyen helyzetekre azért megalapozottak, mert sok ezer tagjuk ilyen vagy olyan irányú szubjektív megélését éppúgy magukban foglalják, mint a szakemberek tanácsait. A Stand Alone szülők számára adott tanácsaiból válogattam.
Mit éreznek a szülők?
Tehetetlennek érezhetik magukat, azt érzik, hogy elvesztették a befolyásukat az életük felett. Düh, aggodalom, bizonytalanság, izoláció, kimerültség, fájdalom, bűntudat, félelem, megkönnyebbülés, féltékenység – mind ott lehetnek az érzések között. Gondolhatják azt, hogy a gyerekük bántja, cserbenhagyta, alaptalanul hibáztatja őket.
Fontos tudni arról, hogy ezek mind legitim érzések lehetnek. Sokszor egy szülő ezekről az érzéseiről nem tud beszélni senkivel, hiszen a társadalom stigmatizálja azokat a családokat, ahol megromlott a kapcsolat, így ez általában tabutéma. Eközben pedig nagyon fájdalmas is lehet látni azokat a családokat, amelyek kiegyensúlyozottnak tűnnek. Kutatások azt mutatják, hogy sok szülő, főleg az anyák, ilyen helyzetben inkább visszahúzódnak a társas kapcsolatoktól, depresszióssá válhatnak.
Az elszigetelődés a legrosszabb!
Nehéz lehet, de fontos, hogy ne szigetelődjön el az ember másoktól. Jó megtalálni azt a közeget, bizalmas barátokat, partnert, akivel lehet beszélni arról, hogy hogyan érint ez téged. Bizonyos típusú kapcsolatmegszakadásoknál (pl. a gyerek droghasználata, vagy a szülő számára elfogadhatatlan szexuális irányultsága miatt) lehet találni Magyarországon is olyan támogató szülőcsoportokat, ahol olyan sorstársakkal találkozhat az ember, akik tényleg értik, átélték azt, amiről beszélnek.
A túléléshez, érzelmi feldolgozáshoz fontos szakértő segítség megtalálása is. Pszichológus vagy tanácsadó, aki támogatást ad a mostani érzések feldolgozásában, és aki abban is segítséget tud nyújtani, hogy milyen mintákon, viszonyulásokon lenne érdemes változtatni, hogy egy esetleges újratalálkozásnál ne a régi, fájdalmas sebek szakadjanak fel.
Családtagok is segíthetnek, de csak finoman
A csak kívülről érintett családtagoknak is nehéz ez a helyzet, akik esetleg mindkét féllel tartják még a kapcsolatot. Terhes lehet számukra, ha a szülő folyamatosan információkat akar kiszedni belőlük a gyerekére vonatkozóan, illetve a szülőnek is nehéz lehet, hogy mástól tud meg részleteket a saját gyereke jelenéről.
Érdemes világossá tenni a családtagok számára, hogy megtörtént ez a szakítás, és elmondani nekik, hogy hogyan érint ez téged érzelmileg, és megbeszélni, hogy mit vársz tőlük.
Ha úgy döntesz, megkeresed az eltávolodott gyerekedet…
A kapcsolat újbóli felvétele érzékeny folyamat, tapintatra van szükség. Nem egészséges, és mindenkinek rossz megélés, ha a szülő újra és újra keresi a gyerekét, és mindig visszautasításban részesül. Érdemes a kapcsolatfelvételre felkészülni. Sok eltávolodott gyerek mondja azt, hogy azért nem beszél a szüleivel, mert azok képtelenek megérteni, hogy ő mit érez, min megy keresztül. Minden szülő követ el hibákat, a kapcsolatfelvétel előtt érdemes ezeket végigvenni, feldolgozni – ebben kérd szakember segítségét.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Lehet, hogy ezek után is úgy érzed, a gyereked igazságtalan. De ha minimálisan is képes vagy beleérezni magad az ő helyzetébe, valami magját látod az igazságnak abban, amit mond, akkor a kapcsolatfelvételt érdemes ezzel kezdeni. Nagyon megnöveli a siker esélyét, ha a szülő megmutatja, hogy rálát saját viselkedésére, és megérti a gyereke szempontjait.
Sok gyerek azért távolodik el a családtól, mert úgy érzi, ő a fekete bárány. Nehézségeket átélve nemhogy támogatást nem kap a szüleitől, hanem minden bajért őt hibáztatják. Ezért is fontos az, hogy a szülő az újbóli kapcsolatfelvételkor ne legyen kritikus. Se a korábbi vádakat ne hangoztassa, se a felnőtt gyereke életmódjával vagy párjával kapcsolatban ne tegyen megjegyzéseket. Ezek azonnal visszaterelik a dolgokat a régi mederbe, amelyből a gyerek szabadulni igyekezett.
Ezekre adjon magának választ igazán őszintén a szülő, mikor eltávolodott gyerekén gondolkodik
- Megkértem őt, hogy őszintén mondja el, mit gondol problémának? Igazán, értőn meghallottam, amit mond? Van annak valami valóságalapja, amit a kapcsolatunkról gondol? (Ha azt gondolod, hogy nincs igaza, akkor is fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy esetleg van egy vakfoltod, amire nincs rálátásod. Legalább azt meg kell mutatni neki, hogy pontosan érted, miről beszél.)
- Tényleg dolgoztam azon, hogy megkíséreljem elképzelni, milyen az ő helyében lenni?
- Túlságosan kritikus voltam a saját gyerekemmel, vagy az ő választott párjával?
- Azt hiszi, hogy ő a családban a bűnbak? Ha igen, akkor az én viselkedésem hogyan járult hozzá, hogy ez a kép kialakuljon benne?
- Ha a gyerekem azt mondja, hogy a felnövekedése során bántalmazás érte, akkor készen állok arra, hogy családterápiára menjek vele, ahol biztonságos közegben meg tudjuk ezt beszélni? El tudom fogadni, hogy mit érzett ő bántásnak, még ha szerintem az nem is az volt?
- Túl sértett vagy dühös vagyok ahhoz, hogy konstruktívan beszélgessek a gyerekemmel?
Mit tehet még a szülő, hogy lelki egyensúlyára rátaláljon?
- Ahogy már írtam, a terápia nagyon indokolt ilyenkor. Rá is fog jönni, hogy milyen értékes rendszeresen eljárni valakihez, ahol biztonságosan lehet beszélni minden érzésről, ahol elfogadással találkozik.
- A meditáció gyakorlása segít, hogy az ember jobban tudja kontrollálni az érzéseit és gondolatait, képes legyen perspektívát váltani akkor, amikor a legnagyobb szüksége van rá.
- Az érzések leírása is segíthet, de nagyon vigyázni kell azzal, hogy az ember nehogy elküldje azon melegében a levelét mondjuk, a gyerekének vagy más rokonának, ahogy kiöntötte a lelkét. Legalább egy hetet várni kell, majd nyugodtabb állapotban újra elolvasni.
- Bármilyen sport segíthet az általános hangulat és negatív érzések javításában.
- Ha a gyerekeddel mondjuk, leveleztek, akkor érdemes egy külső szemnek megmutatni, aki segíthet abban, hogy elfogulatlanul értelmezni tudd a leírtakat.
- Fontos a saját érzéseidet, aggodalmaidat, fájdalmadat felismerni és elfogadni.
Nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége egy ilyen folyamatnak. Az azonban biztos, hogy ha már a kimondott szakításig eljutott a szülő-gyerek kapcsolat, akkor a legjobb, amit a szülő tehet, hogy kendőzetlenül őszintén szembenéz magával. Felismeri és elfogadja saját érzéseit, saját szerepét a dolgokban, és mindent megtesz azért, hogy valóban lássa és értse a gyermekét is.
